Beharangozó 2019. október 25., péntek

Szombaton Budapesten játszik az Aluinvent DVTK

A bajnoki alapszakasz 6. fordulójában Budapesten lép pályára az Aluinvent DVTK. A Vasas Akadémia elleni mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik Pasaréten.

Szombaton Budapesten játszik az Aluinvent DVTK


Női Kosárlabda NB I. A-csoport 6. forduló

2019. október 26., szombat
18:00 Vasas Akadémia - Aluinvent DVTK

Ciczás László: -Vért kell majd izzadnunk szombaton a Vasas ellen Ziomara és Cyesha hiányában, emellett sok időnk sem volt felkészülni, ennek ellenére győzelemmel kívánunk hazaérkezni Budapestről. Az előző fordulókban kirajzolódtak a Vasas erősségei és gyengéi is, melyekre figyelnünk kell majd. Úgy gondolom, mindenki érzi a mérkőzés súlyát és a felelősséget felvállalva száll harcba szombaton.

Játékvezetők

A találkozót a Praksch Péter Ádám, Nyilas István, Major Ádám játékvezetői hármas dirigálja.

Helyszín

Vasas Pasaréti Sportcentrum
1026 Budapest Pasaréti út 11-13.

Vasas Akadémia

A Vasas Akadémia csapata jelenleg a tizedik helyen áll a bajnokságban. Öt találkozó után csak egy győzelmet aratott, igaz, azt éppen a legutóbbi fordulóban, amikor hazai környezetben a PEAC Pécs gárdája felett diadalmaskodtak 69-67-re Földi Attila lányai. Az együttes tagjai közül az amerikai Brianna Fraser 25 pontot átlagolt az eddigi mérkőzéseken, ezzel nemcsak a csapata, hanem a bajnokság legjobb pontdóbójának is számít jelenleg.

A Vasas keretét főleg fiatal játékosok alkotják, közülük kilencen is 2000-ben vagy azután születtek. Három légióst foglalakoztatnak a piros-kékek. Az említett Fraser mellett van még egy amerikai játéksuk, az elsősorban irányító poszton bevethető Taylor Murray. A szerb Nadja Smailbegović már évek óta Pasaréten pattogtat.

Két ismerős arc akad a szombati ellenfelünk keretében, Bach Boglárka és Vukov Szonja egyaránt magára húzta már korábban a piros-fehér mezt, jóllehet utóbbi sérülése miatt biztosan nem lép pályára szombaton.

 

A Vasas Akadémia kerete

1 Vukov Szonja    1994    4    185 cm    70 kg
3 Bach Boglárka    1997    3    180 cm    70 kg
4 Budácsik Dorottya Eszter    2001    5    188 cm    76 kg
6 Smailbegović Nadija    2001    2    177 cm    65 kg
7 Karlócai Julianna    1994    3    185 cm    78 kg
9 Mudra Viola    2002    1    174 cm    64 kg
10 Madár Kata    2000    2    184 cm    64 kg
16 Altmann Anna Beatrix    2001    3    180 cm    72 kg
17 Szerencsés Tamara Beatrix    2002    2    175 cm    59 kg
20 Hizsnyik Dóra    1999    2    170 cm    60 kg
21 Tóth Orsolya    2000    2    178 cm    55 kg
22 Salamon Zsófia    2002    5    191 cm    77 kg
24 Murray Taylor Janee    1997    1    167 cm    61 kg
30 Madár Eszter    2002    4    186 cm    63 kg
34 Fraser Brianna Ashaki    1997    4-5    190 cm    81 kg
44 Böröndy Vivien    1995    1    175 cm    70 kg

A 6. forduló programja

2019. október 26. szombat
18.00 TFSE-MTK - NKE-FCSM Csata
18.00 PINKK-Pécsi 424 - UNI Győr Mély-Út
18.00 Vasas Akadémia - Aluinvent DVTK

2019. október 27. vasárnap
16.00 ELTE BEAC Újbuda - VBW CEKK Cegléd
18.00 Sopron Basket - Atomerőmű KSC Szekszárd
18.00 PEAC-Pécs - ZTE Női Kosárlabda Klub