Beharangozó 2019. november 25., hétfő

Második idegenbeli győzelmét aratta a DVTK

Az Újpest ellen ötödik sikerét aratta a DVTK ebben a bajnokságban, ebből a másodikat idegenben, így a tabellán a nyolcadik, az ötmérkőzéses formatabellán a harmadik helyre jött fel. Ezzel lezárult két negatív sorozat is: 2006 után győzött ismét vendégként a Diósgyőr az Újpest ellen, valamint 2017. decembere után sikerült kapott gól nélkül lehozni egy idegenbeli mérkőzést. Márkvárt Dávid második, Haris Tabaković első gólját szerezte az OTP Bank Liga idei kiírásában, Serhii Shestakov pedig ezúttal a gólpasszai számát gyarapította.

Második idegenbeli győzelmét aratta a DVTK


Az OTP Bank Liga 13. fordulójában idegenben győzött a DVTK 2-0-ra az Újpest ellen. Ezzel Angyalföldön egy győzelem, egy döntetlen a diósgyőri örökmérleg a lila-fehérek ellen.

Ezzel lezárult két negatív sorozat is: 2006 után győzött ismét vendégként a DVTK az Újpest ellen, valamint 2017. decembere után sikerült kapott gól nélkül lehozni egy idegenbeli mérkőzést. 

A kispadról Feczkó Tamás eltiltása miatt Pacsi Bálint másodedző irányított. Legutóbb Horváth Ferenc eltiltása miatt Szamosi Tamás vezette ideiglenesen a DVTK, de emlékezetes Bene Ferenc beugrása is a 2014 évi Magyar Kupa-döntőn, ahol Szivics Tomiszláv nem ülhetett le a kispadra.

A DVTK győztes mérkőzései

Ötödik sikerét aratta a DVTK ebben a bajnokságban, ebből a másodikat idegenben.

Formatabella

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
1. Budapest Honvéd FC Budapest Honvéd FC 5 5 0 0 8 2 6 15
2. Ferencvárosi TC Ferencvárosi TC 5 4 1 0 13 5 8 13
4. Puskás Akadémia FC Puskás Akadémia FC 5 3 0 2 10 8 2 9
5. Mezőkövesd Zsóry FC Mezőkövesd Zsóry FC 5 2 3 0 7 3 4 9
6. Újpest FC Újpest FC 5 2 1 2 6 6 0 7
7. Kisvárda Master Good Kisvárda Master Good 5 2 1 2 5 5 0 7
8. Debreceni VSC Debreceni VSC 5 2 0 3 7 12 -5 6
9. MOL Fehérvár FC MOL Fehérvár FC 5 1 2 2 7 8 -1 5
10. Zalaegerszegi TE Zalaegerszegi TE 5 0 3 2 6 8 -2 3
11. Paksi FC Paksi FC 5 0 1 4 6 12 -6 1
12. Kaposvári Rákóczi FC Kaposvári Rákóczi FC 5 0 0 5 2 11 -9 0

Márkvárt Dávid második gólját szerezte ebben a bajnokságban, miután egy kipattanó labdát az ötösön belülről a hálóba lőtt (összesen a negyediket diósgyőri játékosként).

Haris Tabaković Serhii Shestakov beadását lekezelte, majd 18 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. Ez az első gólja tétmérkőzésen a DVTK mezében.

Serhii Shestakov második gólpasszát jegyezte ebben a bajnokságban, legutóbb az első fordulóban harcolt ki gólpasszal felérő büntetőt.

Dejan Karan és Dušan Brković hiányzása miatt Polgár Kristóf és Tamás Márk játszott középső védőt. Legutóbb az előző bajnokságban fordult elő hasonló eset (a jobbhátvéd posztján akkor is Serhii Shestakov szerepelt), és a DVTK akkor is kapott gól nélkül győzött (DVTK - PAFC 1-0)

Az OTP Bank Liga állása

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
1. Ferencvárosi TC Ferencvárosi TC 12 9 2 1 23 10 13 29
2. Mezőkövesd Zsóry FC Mezőkövesd Zsóry FC 13 8 3 2 19 10 9 27
3. MOL Fehérvár FC MOL Fehérvár FC 13 8 2 3 26 14 12 26
4. Puskás Akadémia FC Puskás Akadémia FC 13 7 2 4 23 16 7 23
5. Budapest Honvéd FC Budapest Honvéd FC 13 7 1 5 18 17 1 22
6. Újpest FC Újpest FC 13 5 2 6 18 20 -2 17
7. Kisvárda Master Good Kisvárda Master Good 13 5 2 6 16 19 -3 17
9. Debreceni VSC Debreceni VSC 12 5 0 7 21 25 -4 15
10. Paksi FC Paksi FC 13 3 2 8 15 25 -10 11
11. Zalaegerszegi TE Zalaegerszegi TE 13 2 5 6 20 20 0 11
12. Kaposvári Rákóczi FC Kaposvári Rákóczi FC 13 2 0 11 9 26 -17 6

Pontok ellenfelenként

Az OTP Bank Liga idei kiírásában is háromszor találkoznak a csapatok, így összesen 9 pontot lehet szerezni mindenki ellen.

3 pont

  • Budapest Honvéd (3+0)
  • Újpest FC (0+3)
  • ZTE (3)
  • Paksi FC (3)
  • Kisvárda (3)

2 pont

  •  

1 pont

  • Puskás Akadémia FC (1)

0 pont

  • MOL Fehérvár FC (0)
  • Mezőkövesd (0)
  • FTC (0)
  • Kaposvár (0)
  • DVSC (0)

Pontok körönként

1. kör

  • 4 győzelem
  • 1 döntetlen
  • 6 vereség

13 pont

2. kör

  • 1 győzelem
  • 0 döntetlen
  • 1 vereség

3 pont

Gólok körönként

1. kör

  • Lőtt gólok: 12
  • Kapott gólok: 19

2. kör

  • Lőtt gólok: 2
  • Kapott gólok: 1

Csapatstatisztika

Házi góllövőlista

3 gólos

2 gólos

1 gólos

A DVTK összes gólja videón

Gólpasszlista*

2 gólpassz

1 gólpassz

* A góllövőnek közvetlenül passzt adó, öngólt "kikényszerítő", illetve a belőtt büntetőt kiharcoló játékos ér el gólpasszt

Kanadai táblázat (gól+gólpassz)

5 pont

  • Serhii Shestakov (3+2)

3 pont

  • Prosser Dániel (1+2)
  • Márkvárt Dávid (2+1)

2 pont

  • Tajti Mátyás (2+0)
  • Iszlai Bence (2+0)
  • Rui Pedro (1+1)

1 pont

  • Zsolnai Richárd (0+1)
  • Dušan Brković (1+0)
  • Mirko Ivanovski (1+0)
  • Tamás Márk (0+1)
  • Polgár Kristóf (0+1)
  • Bacsa Patrik (0+1)
  • Haris Tabaković (1+0)

Gólok típusa

jobb lábbal: 9

  • Tajti Mátyás 2 (DVTK - Honvéd/1, DVTK - Újpest/1)
  • Iszlai Bence 2 (Paks - DVTK/1, DVTK - Kisvárda/1)
  • Márkvárt Dávid 2 (DVSC - DVTK/1, Újpest - DVTK/2)
  • Serhii Shestakov (DVTK - Kisvárda/1)
  • Rui Pedro (DVTK - Kisvárda/1)
  • Haris Tabaković (Újpest - DVTK/2)

bal lábbal: 2

  • Prosser Dániel (Fehérvár - DVTK/1)
  • Serhii Shestakov (DVTK - PAFC/1)

fejjel: 3

  • Serhii Shestakov (DVTK - Honvéd/1)
  • Dušan Brković (DVTK - ZTE/1)
  • Mirko Ivanovski (Paks - DVTK/1)

büntetőből: 4

  • Iszlai Bence 2 (Paks - DVTK/1, DVTK - Kisvárda/1)
  • Tajti Mátyás (DVTK - Honvéd/1)
  • Rui Pedro (DVTK - Kisvárda/1)

szabadrúgásból: 0

  •  

szabadrúgást követően: 3

  • Tajti Mátyás (DVTK - Újpest/1)
  • Mirko Ivanovski (Paks - DVTK/1)
  • Iszlai Bence (Paks - DVTK/1)

szögletet követően: 2

  • Dušan Brković (DVTK - ZTE/1)
  • Márkvárt Dávid (DVSC - DVTK/1)

bedobást követően: 0

  •  

öngól: 0

  •  

öt és felesen belülről: 1

  • Dušan Brković (DVTK - ZTE/1)
  • Márkvárt Dávid (Újpest - DVTK/2)

16-oson belülről: 10

  • Tajti Mátyás 2 (DVTK - Honvéd/1, DVTK - Újpest/1) 
  • Serhii Shestakov 2 (DVTK - Honvéd/1, DVTK - PAFC/1)
  • Iszlai Bence 2 (Paks - DVTK/1, DVTK - Kisvárda/1)
  • Prosser Dániel (Fehérvár - DVTK/1)
  • Márkvárt Dávid (DVSC - DVTK/1)
  • Mirko Ivanovski (Paks - DVTK/1)
  • Rui Pedro (DVTK - Kisvárda/1)

16-oson kívülről: 2

  • Serhii Shestakov (DVTK - Kisvárda/1)
  • Haris Tabaković (Újpest - DVTK/2)

otthon: 8

  • Serhii Shestakov 3 (DVTK - Honvéd/1, DVTK - PAFC/1, DVTK - Kisvárda/1)
  • Tajti Mátyás 2 (DVTK - Honvéd/1, DVTK - Újpest/1) 
  • Dušan Brković (DVTK - ZTE/1)
  • Iszlai Bence ( DVTK - Kisvárda/1)
  • Rui Pedro ( DVTK - Kisvárda/1)

idegenben: 6

  • Márkvárt Dávid 2 (DVSC - DVTK/1, Újpest - DVTK/2)
  • Prosser Dániel (Fehérvár - DVTK/1)
  • Mirko Ivanovski (Paks - DVTK/1)
  • Iszlai Bence (Paks - DVTK/1)
  • Haris Tabaković (Újpest - DVTK/2)

Sárga lapok*

5 sárga lap

  • Dejan Karan (DVTK - Honvéd/1, DVTK - Újpest/1, Kaposvár - DVTK/1, DVTK - Kisvárda/1, Honvéd - DVTK/2) - eltiltását a 13. fordulóban az Újpest elleni mérkőzésen letöltötte

4 sárga lap

  • Tamás Márk (DVTK - Honvéd/1, FTC - DVTK/1, Kaposvár - DVTK/1, Paks - DVTK/1)

3 sárga lap

  • Iszlai Bence (DVTK - ZTE/1, DVSC - DVTK/1, Paks - DVTK/1)

2 sárga lap

  • Szabó Bence (DVTK - Honvéd/1, Fehérvár - DVTK/1)
  • Rui Pedro (DVSC - DVTK/1, Paks - DVTK/1)
  • Dušan Brković (DVSC - DVTK/1, Honvéd - DVTK/2)
  • Márkvárt Dávid (DVTK - PAFC/1, Honvéd - DVTK/2)

1 sárga lap

  • Tajti Mátyás (Fehérvár - DVTK/1)
  • Tóth Barnabás (Fehérvár - DVTK/1)
  • Ternován Patrik (DVTK - Mezőkövesd/1)
  • Florent Hasani (DVTK - Mezőkövesd/1)
  • Yannick Ndzoumou (DVTK - Mezőkövesd/1)
  • Serhii Shestakov (FTC - DVTK/1)
  • Haris Tabaković (FTC - DVTK/1)
  • Bacsa Patrik (DVTK - ZTE/1)
  • Polgár Kristóf (Kaposvár - DVTK/1)
  • Mirko Ivanovski (Kaposvár - DVTK/1)
  • Korbély Kristóf (Paks - DVTK/1)
  • Vági András (Újpest - DVTK/2)

* Automatikusan 1 mérkőzésre szóló eltiltás jár 5 sárga lap után

Piros lapok

A DVTK-ból: 3

  • Dušan Brković (Fehérvár - DVTK/1 43. perc) - 1 mérkőzésre szóló eltiltás
  • Mirko Ivanovski (Honvéd - DVTK/2) - 90+3. perc - 2 mérkőzésre szóló eltiltás
  • Feczkó Tamás (Honvéd - DVTK/2) - 90+3. perc - 2 mérkőzésre szóló eltiltás

Az ellenfél csapatából: 5

  • Isael (FTC - DVTK/1 5. perc) - 3 mérkőzésre szóló eltiltás
  • Devecseri Szilárd (DVTK - ZTE/1 65. perc) - 1 mérkőzésre szóló eltiltás
  • Kocsis Gergő (DVTK - ZTE/1 89. perc) - 1 mérkőzésre szóló eltiltás
  • Varga Kevin (DVSC - DVTK/1 61. perc) - 3 mérkőzésre szóló eltiltás
  • Giuseppe Sannino (Honvéd - DVTK/2) - 90+3. perc - 1 mérkőzésre szóló eltiltás

Büntetők

Javunkra ítélt 11-es: 4

  • Értékesített 11-es: 4
    • Tajti Mátyás (DVTK - Honvéd/1)
    • Iszlai Bence (Paks - DVTK/1)
    • Iszlai Bence (DVTK - Kisvárda/1)
    • Rui Pedro (DVTK - Kisvárda/1)
  • Nem értékesített 11-es: 0
    •  

Ellenünk ítélt 11-es: 3

  • Ellenünk értékesített 11-es: 1
    • David N'Gog (DVTK - PAFC/1)
    • Tőzsér Dávid (DVSC - DVTK/1)
  • Ellenünk nem értékesített 11-es: 1
    • Bőle Lukács (FTC - DVTK/1)

Egyéni statisztika

Az egyéni statisztika ettől az idénytől itt érhető el. Alternatív útvonal a fejlécben a Labdarúgás menüpont, DVTK almenü, és azon belül a Statisztika fül.