Beharangozó 2019. június 28., péntek

Az első felkészülési mérkőzés következik

Szombaton két részre válik a DVTK kerete. A többség késő délután a DVSC ellen játszik felkészülési mérkőzést, míg akik nem utaznak Debrecenbe, azok délelőtt edzésen vesznek részt.

Az első felkészülési mérkőzés következik


- A szombati első felkészülési mérkőzésen az az elsődleges célunk, hogy a lehető legtöbb játékos lépjen pályára - tájékoztatott Fernando Fernández. - Lesznek, akik a félidei szünetben váltják egymást, míg mások 60/30 percet kapnak Ezen a találkozón elsősorban arra leszek kíváncsi, mennyit fejlődtek a fiatalok az elmúlt időben, illetve az erős ellenféllel szemben kapott játéklehetőség is hozzájárul a rutinszerzésükhöz. Ezen kívül meccskörülmények között is látni szeretném a próbajátékosokat. 

A találkozóról élőképes közvetítést ad a sportstream.hu, illetve élő, szöveges közvetítésben számolunk be a legfontosabb eseményekről a DVTK hivatalos csatornáin.

- Mi már most is a bajnokság első fordulójára, a Honvéd elleni találkozóra készülünk - folytatta a DVTK vezetőedzője. - Ellenfelünk, a DVSC nemcsak egy kiváló csapat, amely bronzérmet szerzett az előző bajnokságban, hanem a felkészülésben is előttünk jár, hiszen július 11-én már Európa Liga-selejtezőt játszanak az albán FK Kukësi ellen. Ilyenkor egy-két hét is sokat számít, de jól dolgoztak a srácok egész héten, biztos vagyok benne, hogy szombaton jó mérkőzést játszunk.

Korábban

A DVTK nyári programja

2019. június 20., csütörtök
A felkészülés kezdete

Felkészülési mérkőzések

2019. június 29., szombat (Debrecen-Pallag, zárt kapuk mögött)
19:00 DVSC (NB I. 3. helyezett) - DVTK

2019. július 3., szerda
DVTK - Békéscsaba (NB II. 6. helyezett)

2019. július 6., szombat
DVTK - ŽP Šport Podbrezová (szlovák 1. osztály 12. helyezett)

2019. július 10., szerda
DVTK - FK Poprad (szlovák 2. osztály 2. helyezett)

2019. július 13., szombat
Kisvárda (NB I. 9. helyezett)  - DVTK 

2019. július 17., szerda
MTK (NB I. 11. helyezett) - DVTK

2019. július 19., péntek
DVTK - Újpest (NB I. 5. helyezett)

2019. július 27., szombat
Az ellenfél szervezés alatt

OTP Bank Liga 1. forduló

2019. augusztus 4., vasárnap (DVTK Stadion)
DVTK - Honvéd 

A találkozók kezdési időpontjáról és helyszínéről később adunk tájékoztatást