Beharangozó 2018. november 7., szerda

Reyer Venezia - Aluinvent DVTK 92-75

Ma este, a tavalyi döntős Reyer Venezia vendégeként lépett pályára az Aluinvent DVTK.

Reyer Venezia - Aluinvent DVTK 92-75


Az első negyedben remekül kezdett a Diósgyőr. A megilletődöttség semmi jelét sem lehetett felfedezni a játékukban. Chanel Mokango ellenállhatatlanul játszott, egyszerűen nem tudott hibázni. Az első öt dobása, rendre utat talált a Venezia gyűrűjébe. Medgyessy Dóra pedig ott folytatta, ahol abbahagyta az előző fordulóban, hiszen legtöbbször kihagyhatatlan helyzetbe hozta a társakat. Az olasz csapat igazolta jó hírét, egy pillanat alatt képes volt ledolgozni nyolc, vagy hat pontos hátrányát, köszönhetően klasszis irányítójuknak, Andersonnak, aki egymaga tartotta ekkor a hazai csapatot.

A második tíz percben ugyanaz volt a forgatókönyv. Ellépett pár ponttal a DVTK, majd a velenceiek hamar felzárkóztak. Egészen addig, amíg Goree 2+1-es akciójával a maguk javára nem fordították az eredményt. Vezettek négy ponttal, de ekkor a Diósgyőr percei következtek. Mokango úgy szerzett 16 pontot, hogy addig nem volt rontott dobása. A hazaiak annak köszönhetően vezettek a félidőben, hogy Anderson alig rontott a vonalon kívülről, míg a piros-fehérek egyszer sem találtak be hasonló helyzetből. 39-38

A harmadik felvonásban már az első percekben megrázták magukat az olaszok. Egyre magabiztosabban vezették a támadásaikat, ezekből pedig rendre eredményesek tudtak lenni. A vendégek egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a vonalon túlról érkező dobásokkal. Érezhető volt, hogy kezdenek fáradni a diósgyőri lányok, rendre lemaradtak ezekről a külső dobásokról, amit a hazaiak köszöntek szépen, és parádésan ki is használtak. A negyed végére eldőlni látszott a mérkőzés, de hátra volt még tíz perc.

A záró játékrészben Cziczás László azoknak a játékosoknak szavazott bizalmat, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak. A teljes kezdőcsapat pihent, így sejthető volt, hogy már a hétvégi bajnokira összpontosít a DVTK mestere. A hazaiak rátettek még egy lapáttal, és az egyre jobban fáradó piros-fehérek már nem voltak olyan hatékonyak sem védekezésben, sem támadásban, mint az első félidőben, így már csak a különbség volt kérdéses. A taljánok végül magabiztosan nyerték meg ezt a találkozót, de a Diósgyőr továbbjutása, továbbra is a saját kezében van.  

Női Kosárlabda Európa Kupa, G. csoport, 3. forduló

Reyer Venezia – Aluinvent DVTK (20-20, 19-18, 27-16, 26-21)

Venezia,  Palasport Taliercio Játékvezető: Faur (ROM), Hoxha (ALB), Cristou (CYP)

Reyer Venezia: Anderson23/21, Carangelo 8/3, De Pretto 10/6, Šteinberga15/3, Guelich 9 Csere: Goree 13/6, Gorini, Kacerik 3/3, Bestagno 11

Aluinvent DVTK: Medgyessy 5, Walker Kimbrough 4, Škorić17/3, Šulčiūtė 9, Mokango 24 Csere: Kányási 4, Zele 6/6, Katona 6, Szabó

Cziczás László: Az volt a két csapat között a különbség, hogy míg Venezia 40 percen keresztül tudta hozni a formáját, addig mi 25 percig tudtuk velük tartani a lépést. Azt azért ne felejtsük el, hogy ez a csapat lényegében az Euroligára készült. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, mindenki odatette magát, és emelt fővel jöhetett le a pályáról. Az eddig kevesebb játéklehetőséghez jutó játékosok is egyre jobb formát mutatnak, ami örömteli lehet a jövőre nézve. Számunkra ez egy nagyon jó tanuló mérkőzés volt. Szeretnék úgy elmenni a válogatott szünetre, hogy az előtte lévő, soron következő bajnokinkat megnyerjük a BEAC ellen, ami számunkra egy nagyon fontos találkozó. Köszönjük a minket elkísérő szurkolóinknak a kitartó biztatást!

Az Aluinvent DVTK, a következő mérkőzését szombaton, idegenben játssza. Ellenfelük az ELTE BEAC-Újbuda csapata lesz, délután 16:00-tól. A találkozó helyszíne a Gabányi László Sportcsarnok, ahol a játékvezetők, Farkas Gábor, Jurák Krisztián és Surányi Gábor lesznek.