Beharangozó 2018. december 16., vasárnap

Aluinvent DVTK - MTK-Budapest 94-57

Vasárnap este az Aluinvent DVTK az MTK-Budapest csapatát fogadta a bajnokság 10. fordulójában Tiszaújvárosban, és végig magabiztosan vezetve nagyarányú győzelmet aratott ellenfele felett.

Aluinvent DVTK - MTK-Budapest 94-57


Kiss Angelika szerezte a mérkőzés első pontjait, Szeitl válaszolt egy középtávolival, majd Walker-Kimbrough közelije után Hegedüs egyenlített. Škorić büntetője után Czirják révén átvette a vezetést a fővárosi együttes, de a diósgyőriek amerikaija gondoskodott róla, hogy ez csak rövid ideig tartó állapot legyen (7-6). Šulčiūtė 2+1-es akciójával és Shatori ziccerével ellépett ellenfelétől a hazai csapat. Sőt, Medgyessy újabb asszisztja után Škorić zúdított be egy hármast, a vendégek időkérését követően Kiss pedig megszerezte a harmadik pontját, így „tíz lett közte” (16-6). Szabó Flóra dobta be a büntetőit, erre Medgyessy reagált egy tempóval, ezután Hegedüs sem hibázott a büntetővonalról (18-10). A következő perceket megnyomta a DVTK, Walker-Kimbrough laza hármasa majd Škorić tempója ragadtatta tapsra a kilátogató szurkolókat, miközben az MTK egyre többet vétett támadásban is. Szabó Fanni újabb triplát hintett, majd Kányási hozta kihagyhatatlan helyzetbe Zelét. A túloldalon Hegedüs szerzett centergólt megtörve ezzel a vendégek gólcsendjét (28-12). Walker-Kimbrough dobott be kettőt a három büntijéből, majd Szabó Fanni szerzett szemfüles gólt egy lepattanó megszerzése után. A negyedbe belefért még egy Zele-ziccer és két Škorić-büntető is, demoralizálva ezzel az MTK-t (36-12).


Furcsa mód Kiss adott gólpasszt Medgyessynek a második negyed elején, majd Szabó Flóra büntetőzött jól. Kányási könnyű kosarára szintén a vendégek huszonhármasa válaszolt egy palánk alólival (40-16). A hazai időkérés után Szabó Fanni, Medgyessy, és Kányási dagasztották a diósgyőri előnyt, Wéber duplája zárta le a DVTK remek szériáját (50-18). Szeitl középtávolijára Kányási válaszolt hasonlóval, Wéber büntetőire pedig Medgyessy akcióból. Szabó Flóra célzott pontosan, ahogy Škorić is (56-24). A félidő hajrájában Czirják még betalált egy bátor betörés után, de így is tetemes diósgyőri előnnyel vonultak szusszanni a csapatok (56-26).

A szünetben a DVTK helyi utánpótlás serdülőcsapata tartott látványos bemutatót, majd az est főszponzora, a tiszaújvárosi Jabil dolgozói között rendeztek tombolasorsolást, melynek során a szerencsések között a DVTK Shop értékes nyereményei találtak gazdára.


Czirják szerezte a második félidő első kosarát, majd Medgyessy találatára Hegedüs válaszolt, aki annyira belejött, hogy gyorsan szórt egy triplát is (58-33). Bernáth duplájára Kiss dobott be egy büntetőt, majd Walker-Kimbrough ziccerezett. Šulčiūtė szerzett centergólt, majd osztott ki egy sapkát a saját palánkja alatt, az MTK-ban főleg Czirják igyekezett tartani a lelket (63-39). Ekkor még senki nem sejtette, hogy ez volt a vendégcsapat utolsó kosara a játékrészben. A DVTK viszont tetszés szerint érte el találatait, főleg Szabó Fanni és Kányási villogott ebben a periódusban (76-39). 


Miután a lényegi kérdések már korábban eldőltek, felszabadultan játszhattak a csapatok az utolsó felvonásban. A hazai oldalon főként Medgyessy lendült bele, aki a hármasa után egy közelit is pontosan tett fel a gyűrűre, de Kányási és Zele is eredményes volt (85-45). Ekkor már az MTK játékosai is levegőhöz jutottak, Hegedüs és Schiroky pontjaival szépen tartották magukat ebben a negyedben (86-51). A mérkőzés hajrájában a csapakapitány Maja Škorić is megrázta még magát és szerzett zsinórban hat pontot (92-55). Két perccel a vége előtt Eperjesi Nóra is beállt, az egyetlen nyitott kérdés már csak az volt, eléri-e a száz dobott pontot a DVTK, de ez a bravúr végül nem sikerült, hiszen már csak Zele talált be, de így is magabiztos győzelmet aratott az Aluinvent DVTK (94-57).

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 10. forduló

Aluinvent DVTK - MTK-Budapest 94-57 (36-12, 20-14, 20-13, 18-18)

Tiszaújváros, Sportcentrum, 600 néző. Játékvezető: Goda László, Nyilas István, Bogárdi János.
Aluinvent DVTK: Medgyessy 16/3, Walker-Kimbrough 13/3, Škorić 18/3, Šulčiūtė 6, Kiss A. 4. Csere: Zele 8, Szabó F. 15/3, Kányási 14, Eperjesi. Vezetőedző: Cziczás László.
MTK-Budapest: Czirják 10/3, Koch 4, Szeitl 4, Szabó F. 12, Hegedüs 15/3. Csere: Wéber 4, Schiroky 4, Bernáth 2, Gróf 2. Edző: Nagy Dorottya.

Edzői értékelés

Cziczás László: - A terveinkenk megfelelően már az első negyedben jelentős különbséget alakítottunk ki, de a folytatással azért nem lehetek maradéktalanul elégedett. Sokan sok lehetőséget kaptak, és azért akakdt néhány jó egyéni teljesítmény.

A mérkőzés részletes statisztikája itt olvasható.