Beharangozó 2018. október 1., hétfő

"Mindent megteszünk egymásért"

Szabó Fanni a tavalyi szezontól erősíti az Aluinvent DVTK női kosárlabda csapatát. A nagy átalakuláson átesett társaságból ő az egyik, aki továbbra is piros-fehérben játszhat ebben az évben is. Vele beszélgettünk.

"Mindent megteszünk egymásért"


Női Kosárlabda NB I. A-csoport 1. forduló

2018. október 3., szerda
18:30 Aluinvent DVTK - ZTE NKK

- Nem sokan maradtatok a tavalyi keretből. Miért döntöttél úgy, hogy Diósgyőrben folytatod a pályafutásod?
- Igazából, már tavaly eldöntöttem, nagyon megszerettem Miskolcot. Az itteni embereket és azt, ahogy viszonyulnak a kosárlabdához és a sporthoz. Úgy voltam vele, ha megkeresnek, akkor én mindenképp maradok. Nem szerettem volna csapatot váltani, én itt szeretnék tovább fejlődni.

- Milyennek érzed a csapatot az első tétmérkőzés előtt?
- Csapategységben szerintem sokat léptünk előre, egy teljesen más csapatot fognak látni a szurkolók. Nagyon jól érezzük magunkat egymás társaságában. Ez mindenképpen érzékelhető lesz majd a pályán. Összetartó társaság vagyunk, és az idő múlásával a kötelék csak erősebb lesz köztünk. Már most az edzéseken is látható, hogy mindent megteszünk, a pályán pedig megmutatjuk majd, hogy mennyire küzdünk a csapatért és a szurkolókért. Ha szabad így fogalmaznom, a meccseken képesek leszünk meghalni egymásért!

- Hogyan ítéled meg a csapaton belül a saját szereped,?
- Az, hogy ki játszik, a vezetőedző döntése. Én mindent megteszek azért, hogy minél több játéklehetőséghez jussak, ha pedig pályára kerülök, igyekszem meghálálni a bizalmat, Csak rajtam múlik, hogy mennyi lehetőséget kapok majd a szezonban.

- Mit vársz az előttünk álló évtől?
- Csapatszintem akkor lennék elégedett, ha a végén éremért tudnánk játszani. A négy közé kerülést tőztük ki célul, ami egy reálisan elvárható eredmény tőlünk. Minél fényesebb éremért szeretnénk harcolni. A magam részéről pedig szeretnék meg többet fejlődni ebben az évben.

- Válogatottság?
- Novemberben lesz egy edzőtábor, ahová nagyon remélem, hogy én is meghívót kapok, sok csapattársammal egyetemben. Ha már ott leszek, akkor rajtam nem fog múlni, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból.

- A felkészülés elején edzéseket kellett kihagynod egy kisebb sérülés miatt. Most, hogy vagy?
- Elmondhatom, hogy most már teljesen rendben vagyok. Ugyanazt az edzésmunkát végzem, mint a csapattársaim, így már nincs semmi, ami hátráltatna a munkában. Két hetet ki kellett hagynom, de most már mindenki egészséges a csapatban, és már nagyon várjuk a szerdai rajtot, ahol reméljük minél többen fognak buzdítani minket.