Beharangozó 2018. augusztus 2., csütörtök

Indul az NB III.-as pontvadászat

Vasárnap megkezdi az NB III. Keleti-csoportjának küzdelmeit a DVTK tartalék együttese. A klub fiatal reménységei az új pontvadászatban többek között a DVTK partnerklubjainak felnőtt játékosaival is összemérhetik majd erejüket, hiszen a harmadosztály szereplője lesz az idei évtől az Eger SE és a Salgótarjáni BTC is. Összeszedtük milyen változásokra számíthatnak szurkolóink.

Indul az NB III.-as pontvadászat


Új vezetőedző a tartalék csapat élén

A csapat irányítását a nyáron érkező Vég Csongor vette át, aki az első csapat pályaedzői feladatai mellett látja el munkáját.

- Nem gondolkodunk helyezésben, az alapvető elvárás az, hogy a csapat maradjon benn a harmadik vonalban - nyilatkozta Vég Csongor. - A legfőbb célunk továbbra is az, hogy a fiatalokat felkészítsük arra, hogy idővel NBI.-es játékosok legyenek. Az idei évtől a hétköznapokban nincs külön NB III.-as kerete a DVTK-nak, a tavalyi évhez képest bővebb kerettel rendelkező U19-es gárda, négy túlkorossal kiegészülve készül a hétvégi mérkőzésekre. A találkozók előtt Fogarasi Zoltán, az U19 vezetőedzője és jómagam közösen döntünk majd arról, hogy a keret tagjai közül mely játékosok azok, akik a nyolccsapatos U19 I. osztályban, és kik azok, akik az NB III.-ban bizonyíthatnak. Utóbbiakhoz csatlakozhatnak továbbá Fernando Fernandezzel egyeztetve azok a labdarúgók, akik az első csapat keretéből kimaradtak, vagy kevesebb lehetőséghez jutottak az NB I.-es mérkőzésen.

Szakmai stáb

Vég Csongor, vezetőedző
Fogarasi Zoltán, pályaedző
Sverla Béla, pályaedző
Szalma Pál, kapusedző
Barney Lord, erőnléti edző
Vígh Márton, masszőr
Hegedűs Bence, technikai vezető

Változások a keretben

A tavalyi keretből távozott Konyecsik Ferenc (Eger) Fazekas Máté, Molnár Martin, Tucsa Róbert (mindhárman Sajóbábony), Mahalek Marcell (Putnok), Szabó I Balázs (Balmazújváros - kölcsönben) és Szalóczy Dávid (sérülés miatt visszavonult, utánpótlás videó elemző lett a klubnál). További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

A DVTK tartalék és a DVTK U19 közös kerete

Kapusok:

Bánhegyi Donát
Pápai Krisztián
Prokopenkó Péter
Furik Iván

Mezőnyjátékosok

Bartalis Bence
Bódi Máté
Budaházi Levente
Csávás Bence
Farkas Marcell
Fenyőfalvi Dávid
Gazdag Balázs
Gátfalvi Renátó
Géringer László
Géringer Tamás
Gönczi Sándor
Juhos Dávid
Karika Balázs
Korbély Kristóf
Lehóczki Balázs
Mertse Ábel
Nagy Zoltán
Orosz Marcell
Pető Gergő
Sramkó Roland
Szabó II Balázs
Szűcs Kornél
Tőzsér Péter
Valkay Richárd
Varga József
Vereczkei Zalán
Zsiga Máté

A csapattal edz a miskolci felmenőkkel rendelkező, amerikai Molnár James, valamint a Sopronból érkező Erdősi Dominik. Az ő leigazolásukról később születik döntés.

Hazai meccsek az edzőközpontban

A DVTK tartalék hazai mérkőzéseinek a klub edzőközpontja ad otthont, a találkozók megtekintése ingyenes. Cím: 3533 Miskolc, Andrássy utca 61.

Feljutott az Eger és a Salgótarján is

Mint arról korábban már beszámoltunk, az Eger SE és az SBTC is megnyerte a Heves, valamint a Nógrád megyei I. osztályú bajnokságot, így osztályozót vívhatott az NB III.-ba kerülésért. Az Eger SE sikerrel vette az akadályt, az SBTC pedig - bár csak egy góllal -, de alulmaradt a Ménfőcsanakkal szemben. Ennek ellenére a Salgótarján (a megyei bajnokok osztályozójának legjobb veszteseként) is tagja a Keleti-csoportnak, hiszen az MTK második csapata, az NB II.-ből kieső Sopron és a Békés megyei bajnok Méhkerék, bár jogot szereztek rá, nem vállalták a szereplést. A helyükön való indulásra két tavaszi kieső (Hódmezővásárhely, THSE-Szabadkikötő) és az SBTC kapott felkérést.

A tavalyi évhez hasonlóan a Keleti-csoport tagja maradt a - tavalyi pontvadászat ötödik helyén záró - DVTK tartalék mellett, a Cigánd, a DEAC, az ESMTK, a Füzesgyarmat, a Gyöngyös, a Jászberény, a Nyírbátor, a Putnok, a Tállya és a Tiszaújváros. Új szereplőként köszönthetjük az Eger és a Salgótarján mellett a B.-A.-Z. megyei bajnok Sajóbábonyt, a szabolcsi bajnok Sényőt és az NB II.-ből kiesett Szolnokot. Nem találkozhatunk idén a tavalyi bajnok és NB II.-es indulási jogot szerző Monorral, az azóta megszűnt Somoskőújfaluval, valamint a kiesett Tiszafüreddel és a Balassagyarmattal sem. 

Az NB III. Keleti-csoport csapatai

Cigánd SE
Debreceni EAC
DVTK tartalék
Eger SE (feljutó)
Erzsébeti SMTK
Füzesgyarmati SK
Gyöngyösi AK
Jászberényi FC
Nyírbátori FC
Putnok FC
Sajóbábony VSE (feljutó)
Salgótarjáni BTC (feljutó)
Sényő (feljutó)
Szolnoki MÁV FC (NB II-es kieső)
Tállya KSE
FC Tiszaújváros

NB III. Keleti-csoport 1. forduló

2018. augusztus 4., szombat
17:00 Cigánd SE - Jászberényi FC
17:00 Szolnoki MÁV FC - Salgótarjáni BTC
17:00 Debreceni EAC - Putnok FC
17:00 Eger SE - FC Tiszaújváros
17:00 Füzesgyarmati SK - Nyírbátori FC
17:00 Gyöngyösi AK - Sényő-Carnifex FC

2018. augusztus 5., vasárnap
17:00 Erzsébeti SMTK - Tállya KSE
17:00 DVTK tartalék - Sajóbábony VSE

A további fordulók menetrendje ide kattintva olvasható.