Beharangozó 2018. december 23., vasárnap

DVTK Jegesmedvék - HK Nitra 2-0

Újabb kapott gól nélküli győzelemmel szerzett 3 pontot a DVTK Jegesmedvék, miután vasárnap este a HK Nitra sem tudta bevenni Vay Ádám kapuját. A találkozón Magosi szerezte meg a vezetést a 30. percben, majd Láda Balázs az 52. percben állította be a végeredményt. A remekül védő Vay neve mellé 3 nap alatt két shutout-ot és két gólpasszt jegyezhetünk fel.

DVTK Jegesmedvék - HK Nitra 2-0


 

Az utóbbi 10 mérkőzést tekintve a bajnokság két legjobb formában lévő csapata feszült egymásnak vasárnap este és ennek megfelelően az első perctől kezdve nagy csata volt a jégen. Az első veszélyes kapuralövés Galanisz nevéhez fűződött, majd a következő cserében az első kiállítás is megszületett, Karim Korim kapott két perces büntetést. Az öt a négy elleni játék során azonban nem alakult ki komolyabb helyzet. A harmad felénél jártunk, amikor centiken múlott a hazai vezető gól, de a nyitraiak védője, Versteeg a gólvonalon mentett. Ezt követően oda-vissza játék alakult ki, mindkét kapusnak akadt védeni vajója, Vaynak inkább a kékvonalról érkező lövéseket kellett hárítania, Simbochnak pedig közeli próbálkozásokat kellett védenie. A 15. percben Mezei buktatta a kapu előtt helyzetbe kerülő Magosit, így újabb két perces hazai emberelőny következett, ami alatt Somogyi lövése volt a legnagyobb helyzet. Két perccel a harmad vége előtt Vas közeli próbálkozását védte Simboch, majd a játékrész Juraj Majdan kiállításával végződött.


A második harmad tehát hazai emberelőnnyel kezdődött, ami kihasználatlan maradt. Egyenlő létszámban Loiseau a támadóharmadban szerzett korongot lőtt kapura, amit Simboch védett. Ezt követően Vay egy három a kettő elleni helyzet során védett nagyot, majd ugyanebben a cserében Szirányi buktatta Blackwater, így következhetett az első nyitrai emberelőny, ami alatt nem alakult ki gólhelyzet. A 30. percben megszerezte a vezetést Glen Hanlon csapata, amikor Tomás Slovák a saját harmadából indította Magosit, akit a pálya széléről lőtt kapura, a korong pedig Simboch lába között a kapuba jutott (1-0). A találatnál Vay gólpasszt jegyzett, így két mérkőzés alatt két gólpasszt írhattunk fel a kapus neve mellé. Ezt követően Vay percei következtek, aki egymás után mutatta be a nagyobbnál nagyobb védéseket. A legközelebb a gólhoz Kenney Morrison járt, akinek a lövése a kapuvason csattant , majd Vay folytatta a magabiztos védések sorát. Két perccel a harmad vége előtt egy szép akció végén Ritó szintén a kapuvasat találta el. A következő cserében a találkozó leglátványosabb védését láthattuk, amikor a nyitrai csatár az üres kapuba lőhetett volna, de Vay remek mozdulattal még visszanyúlt és kiütötte a korongot a gólvonal előtt.


A záró játékrész első perceiben lendületes támadásokat vezetett a kékmezes vendég csapat, de ez a lendület csak néhány percig tartott, a 45. perctől kezdve ismét kiegyenlített lett a játék és Simboch kapusnak is több védeni valója akadt. Az 52. percben megduplázódott a hazai előny, amikor Láda Balázs lövése egy védőn megpattant, a korong pedig a kapus felett a hálóba esett (2-0). A hajrában Juraj Siska szabálytalankodott a támadó harmadban, az emberelőny alatt pedig két óriási helyzet is kimaradt, előbb Milam a kapu torkából emelt a védőhálóba, majd Rasmus Kulmala szólója maradt ki. Másfél perccel a vége előtt Antonín Stavjaňa mezőnyjátékost küldött kapusa helyett, de az eredmény már nem változott, így a DVTK Jegesmedvék a szezonban először legyőzték a HK Nitrát és három nap alatt két 2-0-ás győzelemmel 6 pontot gyűjtöttek.

 

Tipsport Liga

34. forduló

2018. december 23. vasárnap 17:30

DVTK Jegesmedvék - HK Nitra 2-0 (0-0, 1-0, 1-0)

Miskolci Jégcsarnok, 1.505  néző, játékvezetők: Ondrej Kalina, Vladimír Snásel, Martin Smrek, Martin Jobbágy

DVTK Jegesmedvék: Vay (Adorján) - Crawford, Kiss, Szirányi, Slovák, Gőz, Milam, Láda, Pance, Vas, Kulmala, Harrison, Magosi, Loiseau, Somogyi, Miskolczi, Galanisz, Ritó, Hajós, Vojtkó, Vezetőedző: Glen Hanlon

HK Nitra: Šimboch (Foltán) – Mezei, McCormack, Rais, Morrison, Versteeg, Pupák, Korim, Minárik, Blackwater, Slovák, Lantoši, Scheidl, Kerbashian, Majdan, Buček, Bortňák, Šiska, Hrušík, Patoprsty, Vezetőedző: Antonín Stavjaňa

1-0 29:29 Magosi (Slovák, Vay) 
2-0 51:06 Láda (Harrison, Loiseau)

Statisztika

Lövés 24-34
Védés 34 (100.00 %) : 22 (91.67 %)
Büntetés percek 6-10
Buli elhozatal 24/58 (41.38 %) : 34/58 (58.62 %)

Értékelés

Glen Hanlon: Büszke vagyok a csapatomra, kitűnően játszottunk a mai napon és a kapusteljesítményünk is remek volt. Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok a szurkolóinknak! 

Antonín Stavjaňa: Nehéz mérkőzésre számítottunk és ez így is lett. Vay Ádám nagyszerűen védett, egy áthatolhatatlan fal volt számunkra. A második hazai gól döntötte el a mérkőzést, ami szerencsés körülmények között született, de mivel nem tudtunk gólt lőni, ezért megérdemelten nyert az ellenfelünk.

A forduló további eredményei

MHK 32 Liptovský Mikulaš - HC'05 Banská Bystrica 3-4
HKM Zvolen - HC Kosice 2-1
HC Nové Zámky - MAC Újbuda 3-1
HK Poprad - Dukla Trencin 1-5
HC 07 Detva - MsHK Žilina 4-3

Tabella

#

Csapat

LM

GY

HGY

HV.

V

G

P

1.

HC Kosice

36

22

2

3

9

120:76

73

2.

HC'05 Banska Bystrica

36

20

4

4

8

114:81

72

3.

HK Poprad

36

19

6

2

9

113:87

71

4.

HK Nitra

36

20

4

2

10

137:87

70

5.

HKM Zvolen

37

19

4

4

10

130:87

69

6.

HC Nove Zamky

36

18

3

3

12

93:83

63

7.

Dukla Trencin

36

17

4

1

14

86:77

60

8.

DVTK Jegesmedvék

36

15

3

4

14

97:98

55

9.

MHK 32 L. Mikulas

37

11

2

3

21

88:116

40

10.

HC 07 Detva

36

11

1

5

19

93:122

40

11.

MAC Újbuda

36

10

2

5

19

101:120

39

12.

MsHK Zilina

36

7

5

2

22

91:131

33

13.

HK Orange 20

24

0

0

2

22

30:128

2


Összefoglaló