Beharangozó 2019. március 15., péntek

Berke Balázs fúj Debrecenben

Berke Balázs vezeti az OTP Bank Liga 25. fordulójában a DVSC - DVTK mérkőzést. Asszisztensei az oldalvonal mellett Vígh-Tarsonyi Gergő és Szalai Balázs míg az alapvonal mögött Takács János és Lovas László lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Szalai Dániel látja el.

Berke Balázs fúj Debrecenben


Berke Balázs 1984. február 20-án született Nagykanizsán, jelenleg Budapesten él. 2009-től vallhatja magát másodosztályú játékvezetőnek, az élvonalban 2011. július 30-án debütált. 2012 novembere és 2015 áprilisa között csak a másod- és a harmadosztályban vezetett mérkőzést, igaz, ebben az időszakban is dolgozott alapvonali játékvezetőként az NB I.-ben.

focibiro.hu statisztikája szerint a 2018/2019-es pontvadászatban eddig 16 mérkőzésen 83 sárga és 3 piros lapot osztott ki. Pályafutása során 66 élvonalbeli mérkőzést vezetett, és 285 sárga, valamint 12 piros lapot mutatott föl.

Az idei bajnokságban a 8. fordulóban a Mezőkövesd - DVTK, a 12. fordulóban a DVTK - FTC, és a 17. fordulóban a DVTK - Kisvárda mérkőzéseken találkozhattunk vele játékvezetőként. 

Az OTP Bank Ligában a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Berke Balázs segítői szombaton az oldalvonal mellett Vígh-Tarsonyi Gergő és Szalai Balázs míg az alapvonal mögött Takács János és Lovas László lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Szalai Dániel látja el.

A Berke Balázs által vezetett DVTK mérkőzések

2018/2019
2018. december 8. DVTK - Kisvárda 1-1
2018. október 27. DVTK - FTC 1-4
2018. szeptember 15. Mezőkövesd - DVTK 4-2

2017/2018
2017. május 27. FTC - DVTK 4-0
2017. szeptember 9. DVSC - DVTK 3-1

2016/2017
2017. március 11. Videoton - DVTK 2-0
2016. augusztus 13. Haladás - DVTK 3-1

2015/2016
2016. április 9. MTK - DVTK 0-0

2010/2011
2011. május 21. DVTK - Hajdúszoboszló 4-0

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2018/2019)

  játékvezető

 
asszisztens

 
asszisztens

 
alapvonali
játékvezető

 
alapvonali
játékvezető

 
tartalék
játékvezető

 
1. Andó-Szabó Sándor ifj. Tóth Vencel Albert István Pintér Csaba Gaál Gyöngyi Huszár Balázs
2. Karakó Ferenc Horváth Róbert Varga Gábor Takács János Molnár Attila Farkas Balázs
3. Erdős József Buzás Balázs Garai Péter Szilasi Szabolcs Bogár Gergő Csatári Tibor
4. Andó-Szabó Sándor Albert István Varga Gábor Farkas Ádám Szőts Gergely Buzás Balázs
5. Andó-Szabó Sándor Szécsényi István Horváth Róbert Molnár Attila Takács János Szalai Dániel
6. Szőts Gergely Ring György Szert Balázs Erdős József Urbán Eszter Varga Gábor
7. Andó-Szabó Sándor Kóbor Péter Király Zsolt Németh Ádám Molnár Attila Farkas Balázs
8. Berke Balázs Szécsényi István Vígh-Tarsonyi Gergő Karakó Ferenc Gaál Gyöngyi Szalai Dániel
9. Pintér Csaba Huszár Balázs Farkas Balázs Németh Ádám Molnár Attila Király Krisztián
10. Szőts Gergely Albert István Buzás Balázs Solymosi Péter Vad II István Szert Balázs
11. Bognár Tamás Buzás Balázs Kóbor Péter Németh Ádám Szilasi Szabolcs Király Krisztián
12. Berke Balázs Georgiu Theodoros Horváth Róbert Andó-Szabó Sándor Bogár Gergő Lémon Oszkár
13. Pintér Csaba Huszár Balázs Bornemissza Norbert Iványi Zoltán Gaál Gyöngyi Király Zsolt
14. Iványi Zoltán Medovarszki János Csatári Tibor Takács János Bogár Gergő Vígh-Tarsonyi Gergő
15.  Erdős József Lémon Oszkár Szalai Balázs Karakó Ferenc Molnár Attila Szécsényi István
16.  Andó-Szabó Sándor Ring György Becséri Gergely Karakó Ferenc Németh Ádám Farkas Balázs
17. Berke Balázs Szert Balázs Horváth Róbert Bogár Gergő Molnár Attila Berettyán Péter
18. Németh Ádám Farkas Balázs Szalai Balázs Szilasi Szabolcs Pillók Ádám Georgiu Theodoros
19. Szőts Gergely Tóth II. Vencel Buzás Balázs Lovas László Csonka Bence Vígh-Tarsonyi Gergő
20. Pintér Csaba Szert Balázs Lémon Oszkár Karakó Ferenc Molnár Attila Csatári Tibor
21. Németh Ádám Berettyán Péter Medovarszki János Bogár Gergő Csonka Bence Csatári Tibor
22.  Vad II István Horváth Róbert Becséri Gergely Takács János Lovas László Szalai Balázs
23.  Bognár Tamás Berettyán Péter Georgiu Theodoros Szőts Gergely Takács János Becséri Gergely
24. Karakó Ferenc Buzás Balázs Szécsényi István Erdős József Lovas László Medovarszki János
25. Berke Balázs Vígh-Tarsonyi Gergő Szalai Dániel Takács János Lovas László Szalai Dániel