Beharangozó 2019. március 1., péntek

Bognár Tamás vezet szombaton

Az OTP Bank Liga 23. fordulójában a DVTK - FTC mérkőzés játékvezetője Bognár Tamás lesz. Asszisztensei az oldalvonal mellett Berettyán Péter és Georgiu Theodoros, míg az alapvonalon Szőts Gergely és Takács János lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Becséri Gergely látja el.

Bognár Tamás vezet szombaton


A 40 éves Bognár Tamás sárvári születésű játékvezető. A játékvezetői vizsgát 1995-ben tette le, ezt követően Vas megyében, mint gyakorló játékvezető, különböző labdarúgó bajnokságokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. 2006-ban mutakozott be az élvonalban egy Kaposvár - Pápa mérkőzésen. 2009. év eleje óta pedig FIFA-kerettag is.

Bognár Tamás ebben a bajnokságban egyszer vezetett a DVTK-nak.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető működik közre. Bognár Tamás segítői az oldalvonalnál Berettyán Péter és Georgiu Theodoros, az alapvonal mögött Szőts Gergely és Tahács János lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Becséri Gergely látja el.

Bognár Tamás játékvezetése mellett lejátszott mérkőzéseink

2018/2019
2018. október 20. DVTK - Újpest 1-2

2017/2018
2018. április 21. DVTK - PAFC 0-1
2018. március 17. Vasas - DVTK 1-1
2017. július 16. Vasas - DVTK 0-2
2017. december 9. DVTK - DVSC 3-2

2016/2017 
2017. április 22. Paks - DVTK 0-1
2017. április 11. DVTK - Honvéd 2-0
2016. szeptember 17. DVTK - Mezőkövesd 1-1
2016. július 30. FTC - DVTK 6-2

2015/2016
2016. április 02. Békéscsaba - DVTK 0-0
2015. augusztus 29. DVTK - Újpest 2-1

2014/2015
2014. december 07. DVTK - Újpest 2-1
2014. szeptember 28. Videoton - DVTK 2-1
2014. augusztus 17. DVTK - KTE 2-1
2014. július 27. DVTK - PAFC 2-1

2013/2014
2014. június 1. Videoton - DVTK 1-1
2013. december 7. MTK - DVTK 2-2
2013. október 5. DVTK - Mezőkövesd 5-0
2013. augusztus 3. DVTK - MTK 2-2

2012/2013
2013. május 10. Kaposvár - DVTK 1-1
2013. április 16. Siófok - DVTK 3-0
2012. szeptember 21. DVTK - Paks 1-0

2011/2012
2012. május 13. DVTK - Honvéd 2-1

2010/2011
2011. április 17. Nyíregyháza - DVTK 2-3

2009/2010
2010. március 14. Újpest - DVTK 4-1
2009. július 25. DVTK - DVSC 1-0

2007/2008
2008. március 17. MTK - DVTK 1-1

2006/2007
2006. december 4. Újpest - DVTK 0-3

2005/2006
2006. május 13. ZTE - DVTK 2-0

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2018/2019)

  játékvezető

 
asszisztens

 
asszisztens

 
alapvonali
játékvezető

 
alapvonali
játékvezető

 
tartalék
játékvezető

 
1. Andó-Szabó Sándor ifj. Tóth Vencel Albert István Pintér Csaba Gaál Gyöngyi Huszár Balázs
2. Karakó Ferenc Horváth Róbert Varga Gábor Takács János Molnár Attila Farkas Balázs
3. Erdős József Buzás Balázs Garai Péter Szilasi Szabolcs Bogár Gergő Csatári Tibor
4. Andó-Szabó Sándor Albert István Varga Gábor Farkas Ádám Szőts Gergely Buzás Balázs
5. Andó-Szabó Sándor Szécsényi István Horváth Róbert Molnár Attila Takács János Szalai Dániel
6. Szőts Gergely Ring György Szert Balázs Erdős József Urbán Eszter Varga Gábor
7. Andó-Szabó Sándor Kóbor Péter Király Zsolt Németh Ádám Molnár Attila Farkas Balázs
8. Berke Balázs Szécsényi István Vígh-Tarsonyi Gergő Karakó Ferenc Gaál Gyöngyi Szalai Dániel
9. Pintér Csaba Huszár Balázs Farkas Balázs Németh Ádám Molnár Attila Király Krisztián
10. Szőts Gergely Albert István Buzás Balázs Solymosi Péter Vad II István Szert Balázs
11. Bognár Tamás Buzás Balázs Kóbor Péter Németh Ádám Szilasi Szabolcs Király Krisztián
12. Berke Balázs Georgiu Theodoros Horváth Róbert Andó-Szabó Sándor Bogár Gergő Lémon Oszkár
13. Pintér Csaba Huszár Balázs Bornemissza Norbert Iványi Zoltán Gaál Gyöngyi Király Zsolt
14. Iványi Zoltán Medovarszki János Csatári Tibor Takács János Bogár Gergő Vígh-Tarsonyi Gergő
15.  Erdős József Lémon Oszkár Szalai Balázs Karakó Ferenc Molnár Attila Szécsényi István
16.  Andó-Szabó Sándor Ring György Becséri Gergely Karakó Ferenc Németh Ádám Farkas Balázs
17. Berke Balázs Szert Balázs Horváth Róbert Bogár Gergő Molnár Attila Berettyán Péter
18. Németh Ádám Farkas Balázs Szalai Balázs Szilasi Szabolcs Pillók Ádám Georgiu Theodoros
19. Szőts Gergely Tóth II. Vencel Buzás Balázs Lovas László Csonka Bence Vígh-Tarsonyi Gergő
20. Pintér Csaba Szert Balázs Lémon Oszkár Karakó Ferenc Molnár Attila Csatári Tibor
21. Németh Ádám Berettyán Péter Medovarszki János Bogár Gergő Csonka Bence Csatári Tibor
22.  Vad II István Horváth Róbert Becséri Gergely Takács János Lovas László Szalai Balázs
22.  Bognár Tamás Berettyán Péter Georgiu Theodoros Szőts Gergely Takács János Becséri Gergely