Beharangozó 2019. február 6., szerda

Tajti Mátyás: Azokat tisztelem, akik olvassák a játékot

Tajti Mátyás nyáron érkezett Diósgyőrbe, és fiatal kora ellenére hamar a csapat kulcsfigurája lett. (A DVTK - Mezőkövesd mérkőzésre kiadott Gólörömben megjelent interjú bővített változata.)

Tajti Mátyás: Azokat tisztelem, akik olvassák a játékot


- Júniusban leszel még csak 21 éves, mégis sokan tőled várják, hogy a hátadon vidd a csapatot. Érzel magadon nyomást?
- Ilyen értelemben nem, és abból a szempontból sem, hogy amint elkezdődik a találkozó, teljesen ki tudom zárni a külső körülményeket, akkor megszűnik számomra minden, csak a csapattársak és az ellenfél marad, no meg a kapu. De meg tudom érteni a szurkolókat, a Barcelona akadémiáján nevelkedtem, utána a Málaga első csapatával edzettem, aki ilyen helyről érkezik, attól joggal várható el a jó teljesítmény, és én mindent meg is teszek azért, hogy a DVTK minél jobban szerepeljen.
A tét más kérdés, azt szeretem, egészen más edzésen egymás között vagy edzőmérkőzésen játszani, mint egy bajnokin, utóbbin sokkal jobban kell koncentrálni, és ebben segít a rajtam lévő nyomás. Egész héten azért dolgozunk, hogy hétvégén megnyerjük a bajnokit.

- Hogyan sikerült az első féléved a felnőttek között?
- A bajnoki rajt után érkeztem Diósgyőrbe, az elején meglátszott, hogy nem a csapattal végeztem a felkészülést. Az első három-négy mérkőzés a beilleszkedésre ment el, illetve erőnlétileg ekkor értem utol magam, ráadásul ekkor eggyel hátrébb kaptam szerepet. Ezt követően viszont felfelé ívelt a csapat teljesítménye és az én formám is, egyre jobban éreztem magam a pályán, támadóbb feladatot kaptam, és jöttek sorban a gólok is, a csapat pedig veretlen maradt az utolsó öt mérkőzésen.

- Fontosak számodra a gólok?
- Egy csatár teljesítményét egyértelműen a góljai alapján ítélik meg, számomra középpályásként a gól kevésbé mérvadó. Sokkal többre tartom, ha gól nélkül, de jó játékkal tudom győzelemhez segíteni a csapatot, mintha ugyan betalálok, de azon kívül nincs értékelhető megmozdulásom.

- Három gólt szereztél, ezzel társbérletben vezeted az NB I. U21-es góllövőlistáját, de nem adott rossz szájízt, hogy az első kettőt követően pont nélkül maradt a csapat?
- Lássuk sorban! Mezőkövesden 3-0-nál találtam be, amivel lendületet kapott a csapat, utána feljöttünk 3-2-re, akár egyenlíthettünk is volna, de nem így történt. A PAFC ellen jól játszottunk, a gólommal sikerült egyenlíteni, és a játék képe alapján joggal mentünk rá a három pontra. Sajnos egy pontrúgás követően mégsem szereztünk pontot, ebben a meccsben is több volt. Pakson fejjel szereztem gólt, és erről a találkozóról sem a gólom, hanem az idegenbeli győzelem ugrik be elsőre, ahogy mondtam, mindig a csapat sikere az első.

- A gólok jöttek, ami nagyszerű, de a gólpasszokkal mintha adós maradtál volna eddig.
- Örök igazság, hogy csak abból a passzból lesz gólpassz, amit belő a társ, ezen a területen nagyobb szerepet kap a szerencse is. Vannak olyan játékostársaim, akik körömpasszokkal is a gólpasszlista élére tudnak kerülni, nekem ez még nem megy (nevet - a szerk.).

- Feltűnő, hogy az első pillanattól kezdve milyen jól megértitek egymást Branko Mihajlovićcsal.
- Nagyon szeretek vele játszani, mert kiváló helyekre indul be. Nem csak a széleket húzza meg, ahonnan maximum beadni lehet, hanem betör a védők közé, ahol egy jó passz és egy jó labdakezelés után könnyen ziccerbe lehet kerülni. Bízom benne, hogy tavasszal többször lehet majd azt olvasni, hogy Tajti passzát Mihajlović értékesítette.

- Nagyapád a Budapesti Honvéd játékosaként 136 élvonalbeli mérkőzésen játszott, majd több helyen edzősködött az NB I.-ben, édesapád jelenleg a DVTK sportigazgatója, törvényszerű, hogy labdarúgó lettél?
- Soha nem erőltették a szüleim, hogy focizzak, de rendszeresen jártam édesapám edzésére, szinte belenőttem a fociba. Több sportot is kipróbáltam később, például dzsúdóztam, ami megerősített, de mindig visszakanyarodtam a labdarúgáshoz. Egyébként a mai napig sem csak a foci köt le, szabadidőmben szívesen teniszezek, és a squash is a kedvenceim közé tartozik. Édesanyám tornázott, édesapámat mindenki ismeri Diósgyőrben, tényleg sportos közegben nőttem föl, karácsonykor például közösen mentünk focizni, így kényszer nélkül is erre vezetett az utam. A két bátyám is focizott, az egyik jelenleg Csíkszeredában edzősködik, az öcsém pedig a Videoton utánpótlásában szerepel, az U19-es és az NB III.-as csapatban játszik. Hozzám hasonlóan középpályás, és ő aztán tényleg végigzakatolja a teljes meccset, azonban emellett ésszel játszik. Belőle is jó futballista lesz!

- Mikor tudtad, hogy nem csak szeretsz focizni, hanem labdarúgó leszel?
- Amikor megkaptam az első profi szerződésemet Barcelonában.

- Mit tanultál Spanyolországban?
- Itthon korosztályos válogatottként nagy tehetségnek tartottak, nem volt semmi gondom a pályán és azon kívül sem. A La Masián viszont egy játékos lettem a sok közül, akit kiközösítettek a katalánok, nekem pedig meg kellett tanulnom kezelni ezt a helyzetet. Mentálisan is megerősödtem, olyan életre szóló tapasztalatra tettem szert, hogy most már bármerre vet az élet, biztosan meg fogom állni a helyem. Egy percig nem bántam meg az ott töltött két évet, még ha közben nem is mindig élveztem.

- És a pályán?
- Egy labdarúgó számára 16-20 éves kora közötti időszak talán az egy egyik legfontosabb, és én ezt az időszakot Barcelonában, valamint Málagában tölthettem. Nem kell túlragozni, elég a spanyol és a magyar futball közti különbséget megemlíteni, és máris érezhető, mekkora lehetőséget kaptam, hogy ott tanulhattam. Egyszerűen gyorsabb tempóban játszanak arrafelé, ezért rákényszerülnek a sokkal gyorsabb gondolkodásra, valamint nagyobb sebesség mellett kell kivitelezni a technikai elemeket. Én is hozzászoktam ehhez a gyors játékhoz.

- Miért tértél akkor mégis haza Magyarországra?
- Egy teljes évet végigjátszottam a Málaga második csapatában, és úgy éreztem, a fejlődéshez tovább kell lépni. Spanyolországban nem jellemző a tizenévesek bevetése, tavaly két csapattársam mutatkozott be az élvonalban, mindketten 23 évesen. Én már rendszeresen az első csapattal edzettem, de 20 évesen úgy gondoltam, nem várom ki a sorom, hanem felgyorsítom ezt a folyamatot azzal, hogy felnőtt bajnokságban szereplek. A DVTK-t választottam, ami majd később derül ki, hogy jó döntés-e, de jelen pillanatban annak tűnik. Számomra az NB I. kiváló terep a fejlődésre, mert egészen más izomtömegű ellenfelekkel találkozom, és nagyobb a taktikai fegyelem. Sokan szidják a magyar bajnokságot, de messze nem olyan rossz. Tavaly a Málaga minden hazai bajnokiját a helyszínen láttam, és mondhatom, sokszor nem szórakoztam jól, de arrafelé nem divat ócsárolni a focit egy-egy gyengébb teljesítmény után.

- Miért a DVTK-t választottad?
- Már az előző télen is hívott a DVTK, Bódog Tamás szeretett volna a csapatában látni. Én még csak-csak hajlottam volna a váltásra, de a Málaga nem engedett el. Amikor nyáron a menedzsereimnek sikerült elérni a szerződésem felbontását, akkor került ismét képbe a DVTK, ismertem Fernando Fernándezt és a munkáját, és szerettem volna vele dolgozni. Korábban csak párszor találkoztunk személyesen, de számomra garanciát jelentett a személye, és a spanyol futballkultúra.

- Korábban Fernando Fernández többször elmondta, hogy hatalmas feladatot jelentett számára az újfajta játékfilozófia megértetése, majd megtanítása, hiszen olyan munkát követelt, amit sokan nem végeztek még. Ezt rád is értette?
- Ugyanabból a közegből jöttem, ahonnan ő, amit kér, az számomra természetes. Egyébként szépen, fokozatosan kéri, mert nekem négy évem volt arra, amit a társak fél év alatt tanultak meg. Jó úton járunk, de messze még a cél, mert nem elég megérteni, majd megtanulni, alkalmazni is kell a tanultakat, méghozzá meccshelyzetben. Rengeteg játékelemet tanultunk, és érezhetően más edzésmunkát végzünk, a kezdeti erőfejlesztést követően egyre jobban a labda került a középpontba. Most télen már az erőt is játék közben gyűjtöttük, játszottunk négy felkészülési meccset, annál nincs is jobb erőfejlesztő.

- Visszatérve a góljaidra, Felcsúton igencsak látványos mozdulattal találtál az ellenfél hálójába.
- A 16-oson belül nincs idő várni, engedni, hogy a labda lepattanjon, egyből lőni kell, ahogy jön, különben a védők tisztáznak. Most így sikerült, örülök neki.

- Technikás játékosnak tartod magad?
- Igen.

- Spanyolországban is annak számítottál?
- Igen.

- Sok játékos igyekszik a technikájából megélni, és inkább a társakra bízza a rombolást, te viszont védekező középpályásként is bevethető vagy.
- Málagában 4-4-2-es felállásban játszottunk, ahol a két középső középpályás 50-50 százalékban támadt és védekezett. Egyértelműen az előre játék az erősségem, de középpályásként elvégzem a rám háruló védőmunkát, még ha nem is olyan százalékban nyerem a párharcokat, mint egy belső védő.

- Rendkívül hatékonyan fedezed a labdát
- Akkor éreztem rá ennek az ízére, amikor felkerültem a Málaga első csapatához. Azt láttam, hogy a rutinos társak azért tudnak nyugodtak maradni a rájuk támadó védővel szemben, mert egyből beállnak a labda és az ellenfél közé, hogy az ne tudjon hozzáférni. Kipróbáltam, és azt tapasztaltam, hogy sokkal nehezebb tőlem elvenni a labdát, ezáltal labdabiztosabb lettem.

- Ahogy nem fürgeséggel, hanem technikával oldod meg a mezőnyben a feladatod, úgy a góljaidat sem hatalmas átlövésből, hanem szép helyezéssel szerezted.
- Technika és sok gyakorlás kérdése a jó lövőtechnika. Igyekszem jó helyre, pontosan lőni, mert hiába küldöm meg izomból középre, azt a kapus biztosan kivédi, a kapufa mellé helyezett labdát nehezebb megfogni.

- Akkor megint oda értünk vissza, hogy a foci észjáték?
- Abszolút! Nem is szeretem azokat labdarúgókat, akik lehajtott fejjel ész nélkül szaladgálnak. Azokat tisztelem, akik olvassák a játékot, látják, mi következhet egy adott szituáció után, mert előre gondolkodnak. Xavi, Iniesta, Modrić képviseli ezt az iskolát, örömmel nézem a játékukat. Valahogy mindig úgy alakul, hogy a pálya megfelelő helyén várják a labdát…

- A DVTK az élvonal legfiatalabb átlagéletkorú csapata, a középpálya közepe pedig még ezen belül is különösen ifjú játékosokból áll.
- Elég jó hármast alkotunk, mert fiatalként nagy a munkabírásunk, meccsenként 12-12 kilométert biztosan futunk. Emellett labdabiztos játékosként egyikünk sem ijed meg, ha letámad az ellenfél, hanem meg tudjuk játszani a labdát. Szabó Bencével együtt nőttünk föl a Puskás Akadémián, Márkvárt Dáviddal pedig gyorsan összeszoktunk, mert jó játékossal könnyű játszani. Edzésen kívül is sokat járunk össze, rendre kitalálunk valamit. Felváltva látjuk vendégül egymást vacsorára, vagy közösen mozdulunk ki.

- Szabó Bence a Gólöröm legutóbbi számában azt is elárulta, hogy közösen jártok hokimeccsre is.
- Így igaz, ők csábítottak ki, én Miskolcon ismerkedtem meg a jégkoronggal. Elképesztő a gyorsaság, ahogy korcsolyáznak a jégen, és csak csodálattal tudom nézni, hogyan bánnak a koronggal. Többször jártam már kosármeccsen is, most csütörtökön is kinn szurkoltam a lányoknak a Galatasaray ellen. Mindkét helyen kiváló a hangulat, az minden sporteseményen sokat dob, ha sok szurkoló előtt játszanak a csapatok. Öröm látni, hogy milyen jó csapatai vannak a DVTK-nak!

- Édesapád egyúttal a DVTK sportigazgatója. Mi lesz, ha „elad a fater”?
- Profik vagyunk mind a ketten, biztos vagyok benne, ugyanúgy kezel mint bármelyik másik játékost. Ha úgy érzi, hogy az ajánlat megfelel a DVTK-nak, akkor el kell fogadnia az ajánlatot. Természetesen függetlenül a köztünk lévő rokoni kapcsolattól a játékosnak is van mindig beleszólása, ha nem akar menni, akkor erőszakkal nem lehet küldeni. Egyébként már korábban dolgoztunk együtt Felcsúton és az FTC-nél is, ott is működött a pályán sportigazgató-játékos, otthon pedig az apa-fiú viszony.

- Húsz év múlva, 40 évesen talán már visszavonulsz, mit kell elérni ahhoz, hogy elégedetten tekints vissza a pályafutásodra?
- Aki tíz éven keresztül meghatározó játékos az NB I.-ben, az már szép karriert tudhat maga mögött, de szeretnék elismertebb bajnokságban is szerepelni. Nem álmodozom a Barcelonáról, de ha négy-öt évig egy erős bajnokságban tudnék játszani, akkor elégedett lennék. Szeretnék címeket nyerni, mindent megteszek a sikerért, de többet ér számomra, ha meghatározó tagja vagyok egy csapatnak, mintha időnként becserélt perememberként magasba emelhetek egy serleget.

- Folyamatosan szerepeltél a korosztályos válogatottakban, gondolsz a felnőtt válogatottságra?
- Először a DVTK-ban kell kitűnnöm, ha Diósgyőrben jól megy a játék, akkor jöhet el ennek az ideje. Az a célom, hogy minél sikeresebb legyen a klub, és az magával hozhatja a szövetségi kapitány figyelmét is.

- Apai nagyapád élvonalbeli edző, apád edző, sportigazgató, anyai nagyapád a TF-en tanított. Ugyan még nem vagy 21 éves sem, de gondoltál már arra, hogy egyszer edzősködj?
- Mindenképpen szeretnék egyszer edző lenni. Már nézegetem a tanfolyamokat, de egyelőre nem találtam olyat, amelyik megfelelő időpontban lenne. Úgy szeretném egyszer abbahagyni a labdarúgást, hogy utána rögtön nekivághassak az új karrieremnek, ne kelljen még időt vesztegetni a tanulással is, ha azt korábban megtehetem.
Régebben azt gondoltam, csak gyerekekkel szeretnék foglalkozni, nem hiányzik a profi futballal járó stressz, most viszont, hogy látom belülről ezt a világot is, egyre jobban tetszik.

A DVTK - Mezőkövesd mérkőzésről

- Miért nem kezdtél az idénynyitón?
- Még a Paks elleni idényzárón szenvedtem sérülést, ami miatt akkor le is cseréltek. Télen sokat bajlódtam ezzel a problémával, és a rajtra ugyan meggyógyultam, de még nem voltam tökéletes erőállapotban. Úgy terveztük, hogy a második félidőben állok be, és megpróbálok lökést adni a csapatnak.

- Sikerült?
- A második félidőben egyre jobban feljavult a támadójátékunk, benyomtuk az ellenfelet, sorra érkeztek a beadások, amiből a lefújás előtt sikerült egyenlíteni. Ezzel a döntetlennel veszítettünk két pontot, de legalább az utolsó pillanatban sikerült megmenteni egyet. Jelenleg nem a bajnoki címre hajtunk, hanem a kiesés elkerüléséért játszunk, ezért minden egyes pont jól jöhet a végén.