Beharangozó 2018. november 9., péntek

Iványi Zoltán fújja a sípot

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában Iványi Zoltán vezeti a DVTK - DVSC mérkőzést szombaton délután fél háromtól. Segítői az oldalvonalak mellett Medovarszki János és Csatári Tibor, míg az alapvonalak mögött Takács János és Bogár Gergő lesznek.

Iványi Zoltán fújja a sípot


Iványi Zoltán 1975. december 3-án született, Békéscsabán. Tagja a 12 fős profi játékvezői keretnek.

A játékvezetői vizsgát 2001-ben tette le, ezt követően megyéjében különböző labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat.

Egy Vác - Paks (0-2) bajnoki mérkőzésen debütált az NB I.-ben.

A futsal, kispályás labdarúgó játékban is NB I.-es minősítésű. 2007-ben és 2009-ben a szakvezetők véleménye alapján az Év futsal Játékvezetője címet érdemelte ki.

2010-ben az Év Játékvezetője elismerésben részesült.

Iványi Zoltán ebben a kiírásban még nem vezetett mérkőzést a Diósgyőrnek. A tavalyi bajnokságban három alkalommal találkozhattunk vele, legutóbb a szezonzáró DVTK - Videoton FC mérkőzésen. 

Az OTP Bank Liga idei kiírásában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Iványi Zoltán segítői az oldalvonalak mellett Medovarszki János és Csatári Tibor, míg az alapvonalak mögött Takács János és Bogár Gergő lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Vígh-Tarsonyi Gergő látja el.

Iványi Zoltán az alábbi mérkőzéseinket vezette

2017/2018
2018. június 2. DVTK - Videoton FC 2-1
2018. április 28. Újpest - DVTK 1-0
2017. augusztus 12. DVTK - PAFC 2-2

2016/2017
2017. május 13. DVTK - Mezőkövesd 2-2
2016. augusztus 17., Paks - DVTK 2-1

2015/2016
2016. április 20. DVTK - Honvéd 1-2
2015. november 21. DVSC - DVTK 1-0
2015. október 3. DVTK - Haladás 1-1
2015. július 30. DVTK - Videoton 1-2

2014/2015
2015. április 19. DVTK - Videoton 1-2
2015. április 4. DVTK - Paks 1-2
2014. október 4. DVTK - FTC 2-1

2012/2013 
2012. november 16. Pápa - DVTK 2-2

2011/2012
2011. október 2. DVSC-TEVA - DVTK 5-0

2010/2011
2010. augusztus 15. REAC - DVTK 2-2 (NB II.)

2009/2010
2009. augusztus 9. DVTK - Újpest 1-2

2008/2009
2009. április 18. DVTK - Győr 2-3
2009. március 15. MTK - DVTK 2-0
2008. szeptember 27. DVTK - Videoton 0-1

2007/2008
2007. augusztus 24. DVTK - Honvéd 2-2
2007. július 22. DVTK - DVSC 1-2

2006/2007
2006. november 3. Videoton - DVTK 2-0
2006. október 20. DVTK - DVSC 1-1

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2018/2019)

  játékvezető

 
asszisztens

 
asszisztens

 
alapvonali
játékvezető

 
alapvonali
játékvezető

 
tartalék
játékvezető

 
1. Andó-Szabó Sándor ifj. Tóth Vencel Albert István Pintér Csaba Gaál Gyöngyi Huszár Balázs
2. Karakó Ferenc Horváth Róbert Varga Gábor Takács János Molnár Attila Farkas Balázs
3. Erdős József Buzás Balázs Garai Péter Szilasi Szabolcs Bogár Gergő Csatári Tibor
4. Andó-Szabó Sándor Albert István Varga Gábor Farkas Ádám Szőts Gergely Buzás Balázs
5. Andó-Szabó Sándor Szécsényi István Horváth Róbert Molnár Attila Takács János Szalai Dániel
6. Szőts Gergely Ring György Szert Balázs Erdős József Urbán Eszter Varga Gábor
7. Andó-Szabó Sándor Kóbor Péter Király Zsolt Németh Ádám Molnár Attila Farkas Balázs
8. Berke Balázs Szécsényi István Vígh-Tarsonyi Gergő Karakó Ferenc Gaál Gyöngyi Szalai Dániel
9. Pintér Csaba Huszár Balázs Farkas Balázs Németh Ádám Molnár Attila Király Krisztián
10. Szőts Gergely Albert István Buzás Balázs Solymosi Péter Vad II. István Szert Balázs
11. Bognár Tamás Buzás Balázs Kóbor Péter Németh Ádám Szilasi Szabolcs Király Krisztián
12. Berke Balázs Georgiu Theodoros Horváth Róbert Andó-Szabó Sándor Bogár Gergő Lémon Oszkár
13. Pintér Csaba Huszár Balázs Bornemissza Norbert Iványi Zoltán Gaál Gyöngyi Király Zsolt
14. Iványi Zoltán Medovarszki János Csatári Tibor Takács János Bogár Gergő Vígh-Tarsonyi Gergő