Beharangozó 2018. január 4., csütörtök

"Elérhető az első négy hely valamelyike"

December utolsó és január első napján is lázas munka folyt az Aluinvent DVTK női kosárlabda csapatának háza táján, hiszen két új játékos leigazolását is bejelentette a csapat vezetése. Raksányi Krisztina és Ashleigh Fontenette csütörtökön sajtótájékoztatón mutatkozott be a DVTK Edzőközpontban, melyen Szabó Tamás, az Aluinvent DVTK ügyvezetője és Štefan Svitek, a csapat vezetőedzője a tavaszi tervekről is beszélt.

"Elérhető az első négy hely valamelyike"


- Ez a szezon eddig nem alakult túl fényesen számunkra a sérülések tekintetében, hiszen több kulcsjátékosunknak is komoly egészségügyi problémája akadt - kezdte Szabó Tamás, az Aluinvent DVTK ügyvezetője. - Elég vékony lett így sajnálatos módon a keretünk, ez látszott is az utóbbi időszak eredményein, hiszen nem tudtunk elegendő friss erőt pályára küldeni, amikor arra szükség lett volna. Vezetőedzőnkkel közösen úgy ítéltük meg, hogy változtatásra van szükség. Sok lehetőséget vizsgáltunk, de amikor felmerült, hogy Raksányi Krisztina, a válogatott csapatkapitánya szabaddá vált, mindent megpróbáltunk, hogy Diósgyőrbe csábítsuk. Örülök annak, hogy sikerrel jártunk és megtiszteltetés a klub számára is, hogy a válogatott csapatkapitánya minket választott. Ahol nagy problémánk volt még, az az irányító poszt Nagy Dóra sérülése miatt, így Ashleigh Fontenette személyében egy nagyon tapasztalt és Európában hosszú évek óta bizonyító játékost sikerült igazolnunk. Gondolkodtunk abban is, hogy a WNBA-ből hozunk játékost, de végül abban maradtunk, hogy inkább olyan kosárlabdázót szerződtetünk, aki a kontinensen sok éves tapasztalattal rendelkezik és a rutinjával hozzá tud tenni a csapat teljesítményéhez. Az Aluinvent DVTK állandó alapcélkitűzése az első négy hely valamelyike a bajnokságban, bízom benne, hogy ezzel a kerettel ez elérhető közelségbe került. Jövő héten kedden sorsolnak a Magyar Kupában, reméljük, hogy egy kedvező sorsolással ott is szép eredményt tudunk elérni.

- Én is örülök, hogy sikerült megerősíteni a csapatot - tette hozzá Štefan Svitek, az Aluinvent DVTK vezetőedzője. - Az utolsó jó pár meccsen látni lehetett, hogy jól kezdünk, sokszor vezettünk, megnyertük az első negyedet, de amikor a kezdő ötös tagjai elkezdtek fáradni nem volt elég alternatívánk a kispadon, így az ellenfelek a második negyedet rendre megnyerték és bár a második félidőben feljavultunk, olyan hátrányt szedtünk össze, hogy már nem tudtuk hozni a mérkőzéseket. Ugyanígy volt Lengyelországban is legutóbb. A két új játékossal rutin és sok megnyert csata is érkezett, ezért bízom benne, hogy tudnak majd segíteni nekünk. Ugyanakkor nem azt várjuk, hogy Ashleigh és Kriszta fogják megmenteni a csapatot, a többieknek is jobban kell dolgozniuk, hogy elkerüljenek minket a hullámvölgyek és azt a modern kosárlabdát tudjuk játszani, amit szeretnénk.

- Most egy kicsit lenyugodtak körülöttem a dolgok - folytatta Raksányi Krisztina. - Mindenképpen szeretnék az első négy között végezni a Diósgyőrrel. Azt tapasztaltam, hogy ez egy szervezett, ambiciózus klub és ebben a csapatban van potenciál. Azért is választottam a DVTK-t, mert Pistával már korábban dolgoztam együtt a válogatottnál, tudtam, hogy mire számíthatok az edzéseken és a szakmai munkában ez számomra mindenképpen előrelépés.

- Nagyon izgatott vagyok, ma volt az első edzésem a csapattal, pozitív tapasztalatokat szereztem, kiváló játékosokkal dolgozhatom együtt és ez alapján arra számítok, hogy sokszor hagyjuk majd el győztesen a pályát - zárta Ashleigh Fontenette. - A Közép-Európa Kupában már játszottam a DVTK ellen néhány éve, nem volt nehéz döntés, hogy ide igazoljak, hiszen tudtam, hogy egy komoly klubhoz érkezek. 

Az Aluinvent DVTK legközelebb 2018. január 10-én lép pályára, 17 óra 30 perctől fogadja majd a Vasas Akadémiát a Generali Arénában. A drukkerek számára ekkor mutatkoznak be új igazolásaink első alkalommal. Várjuk szurkolóinkat szeretettel!