Beharangozó 2017. július 20., csütörtök

"A magyar bajnokságban bárki verhető"

Az OTP Bank Liga második fordulójában a Kispestre látogat a DVTK labdarúgó csapata. Szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatónkon ezúttal Bódog Tamás és Diego Vela válaszolt az újságírók kérdéseire.

"A magyar bajnokságban bárki verhető"


OTP Bank Liga 2. forduló

2017. július 22., szombat
18:00 Budapest Honvéd - Diósgyőri VTK

A sajtótájékoztató anyaga látható lesz az M4 Sporton, a Miskolc Televízióban, hallható az Európa Rádióban és a Rádió M-en, de az online hírportálok (boon.hu, minap.hu, stb.) mellett bárki elolvashatja majd a szombati Észak-Magyarországban és a Nemzeti Sportban is. A DVTK TV ezúttal is készített egy rövid összefoglalót.

Bódog Tamás: - Három pontért megyünk Budapestre, ez egyértelmű. A csapat jó formában van, a heti munkát úgy végeztük el, ahogy elterveztük. Amit lehetett, azt elmondtuk, továbbadtuk a játékosoknak. Amire figyelnünk kell, arra figyelni fogunk, a lehetőségeinket ki fogjuk használni. A Honvédnak erős kerete van, jó játékosokból áll. Nem fog látszódni rajtuk a hétközi mérkőzés, biztos vagyok benne, hogy erősek és jók lesznek. Hazai pályán játszanak, ők a favoritok és ezt majd meg is próbálják bennünk tudatosítani. Jó rajtot vettünk és bár egy mérkőzés alapján nehéz bármit mondani, egy biztos, a magyar bajnokságban bárki verhető.


Információk

Az OTP Bank Liga állása

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
2. Budapest Honvéd Budapest Honvéd 1 1 0 0 2 0 2 3
3. Mezőkövesd Zsóry FC Mezőkövesd Zsóry FC 1 1 0 0 2 1 1 3
4. Újpest FC Újpest FC 1 0 1 0 2 2 0 1
5. Paksi FC Paksi FC 1 0 1 0 2 2 0 1
6. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő FC Balmaz Kamilla Gyógyfürdő FC 1 0 1 0 1 1 0 1
7. Puskás Akadémia FC Puskás Akadémia FC 1 0 1 0 1 1 0 1
8. Ferencvárosi TC Ferencvárosi TC 1 0 1 0 1 1 0 1
9. Videoton FC Videoton FC 1 0 1 0 1 1 0 1
10. Debreceni VSC Debreceni VSC 1 0 0 1 1 2 -1 0
11. Szombathelyi Haladás Szombathelyi Haladás 1 0 0 1 0 2 -2 0
12. Vasas FC Vasas FC 1 0 0 1 0 2 -2 0