Beharangozó 2017. január 17., kedd

Szerdán pályára lép a DVTK

Szerdán 11 órától felkészülési mérkőzést játszik a DVTK a Budaörs ellen. A találkozó zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, az eseményekről élő, szöveges közvetítést adunk.

Szerdán pályára lép a DVTK


Felkészülési mérkőzés

2017. január 18., szerda
11:00 Diósgyőri VTK - Budaörsi SC 1924

- Szombaton az időjárás keresztülhúzta a számításainkat, de inkább az első felkészülési meccs maradjon el, mint az utolsó - mondta el Horváth Ferenc. - Helyette edzettünk egy jót, és ezen a héten is keményen dolgoztak a játékosok.

Szerdán az NB II. 17. helyén telelő Budaörs látogat Diósgyőrbe. Műtéte után már csak egyedül Ternován Patrik nem kapcsolódott be a közös munkába, Nemes Milán pedig betegség miatt hagyja ki a felkészülési mérkőzést.

- Ezúttal úgy tervezem, hogy mindenki egy félidőt játszik, a szünetben sort cserélünk. A kapusok egész meccset védenek, egyikük ma, a másik szombaton. Aki pedig kimarad, az a tartalékcsapatban kapja meg a kellő meccsterhelést - árulta el a vezetőedző. - Az új játékosok, Busai Attila, Fülöp István és Szarka Ákos várhatóan egyaránt pályára lépnek.

 

Diósgyőrben kedden letakarították a középső, kiváló minőségű, nemrégiben felújított műfüves edzőpályát, amennyiben nem esik jelentős mennyiségű hó a találkozó előtt (az előrejelzés szerint nem fog), akkor nem lesz akadálya a találkozónak. A DVTK Edzőközpont továbbra is építési terület, ezért a találkozó zárt kapuk mögött kerül megrendezésre.

A találkozóról élő, szöveges közvetítést adunk, és később videón is megmutatjuk a legfontosabb eseményeket.

A felkészülés programja

2017. január 4., szerda (DVTK Edzőközpont)
14:00 A felkészülés kezdete

2017. január 14., szombat (Abaújszántó)
11:00 MFK Zemplín Michalovce “A” (szlovák 1. osztály, 8. helyezett) - DVTK “A”  - elmaradt
13:00 MFK Zemplín Michalovce “B” - DVTK “B” - elmaradt

2017. január 18., szerda (DVTK Edzőközpont)
11:00 DVTK - Budaörs SC (NB II. 17. helyezett)

2017. január 21., szombat (Balmazújváros)
11:00 Balmaz Kamilla Gyógyfürdő (NB II. 3. helyezett) - DVTK 

Edzőtábor Spanyolországban

2017. január 23., hétfő - február 1., szerda

2017. január 25. szerda
felkészülési mérkőzés

2017. január 27. péntek
felkészülési mérkőzés

2017. január 29. vasárnap
felkészülési mérkőzés

2017. január 31., kedd
felkészülési mérkőzés

2017. február 4., szombat (DVTK Edzőközpont)
14:00 DVTK - MŠK Rimavská Sobota (szlovák 2. osztály, Keleti-csoport 10. helyezett)

Magyar Kupa 9. forduló

1. mérkőzés

2017. február 11., szombat
14:00 Ceglédi VSE - DVTK 

OTP Bank Liga

20. forduló

2017. február 18. 
Mezőkövesd - DVTK