Beharangozó 2017. február 1., szerda

Dunaújvárosi Acélbikák - DVTK Jegesmedvék 2-5

Idegenben tett hatalmas lépést az alapszakasz győzelem felé a DVTK Jegesmedvék csapata. Dunaújvárosban végig remekül játszva, öt gólt szerezett csapatunk. Magosi Bálint két találatig jutott, mellette Leppanen, Tóth és Toulmin volt eredményes.

Dunaújvárosi Acélbikák - DVTK Jegesmedvék 2-5


A kirívóan rossz időjárási körülmények ellenére, biztonságban és időben odaért Dunaújvárosba a DVTK Jegesmedvék csapata. Nem tarthatott társaival finn védőnk Joni Tuominen, aki még a DAB elleni kupaelődöntőn szenvedett sérülést. A kupadöntőt még tudta vállalni, de a ma reggeli orvosi vizsgálatok után eldőlt, hogy nem játszhat. Nagy tempóban kezdődött a mérkőzés, kisebb helyzetek mindkét oldalon kialakultak. Csapatunk kisebb fölényben játszott, nagy helyzetek is adódtak előttünk, de gólt szerezni nem sikerült. Ellenben a hazaiakkal. Emberelőnybe kerültek, amit gyorsan kihasználtak. Ölander lövése a kapuvason csattant, a kapu előtt álló Hruby pedig bekotorta a korongot. Még jobban támadásba lendültek a piros-fehérek, de a legnagyobb helyzetek is kimaradtak. A harmad végén 16-5 volt javunkra a kapura lövési arány, mégis egy gólos hátránnyal vonultunk pihenőre.

A második harmad remekül indult. Egy buli után Leppanen-hez került a korong aki egyből lőtt, Koitmaa nem tudott védeni. Továbbra is támadásban maradtunk, a hazaiak többször is beszorultak saját harmadukba. Egy ilyen esetnél, Tóth zavarta meg a korongkihozatalt, megszerezte a korongot és gyönyörű gólt lőve szerezte meg a vezetést. Ezek után érezhető volt, hogy nem múlt el nyomtalanul a múlt heti kupamérkőzés, egyre több durvaság és szabálytalanság jellemezte a játékot. Egy szerencsés eset után egyenlítettek a hazaiak. Hudec korongja után Becze maradt középen üresen, és nem hibázott a nagy helyzetben. Továbbra is sok volt a szabálytalanság. Emberelőnybe kerültünk, amit gyorsan sikerült gólra váltanunk. Johnston forgott meg a kék vonalnál, lövését blokkolták, de a korong Magosi elé került, aki gyors mozdulattal kilőtte a felső sarkot. A harmad végén a DVTK Jegesmedvék kerültek kettős emberhátrányba, de hősies védekezéssel sikerült megtartani az előnyt.

A záró játékrészre áthúzódó emberhátrányt is sikerült kivédekezni, de sorozatban jöttek a kiállítások csapatunk ellen. A hősies védekezésnek és Adorján remek védéseinek meglett az eredménye és sikerült kivédekezni a hátrányokat. Ezek után ismét csapatunk akarata érvényesült és a kontra végén Toulmin kettőre növelte az előnyünket. További nagy helyzetek már nem alakultak ki. Ugyan a hazaiak még a kapus nélkül, hat mezőnyjátékossal próbálkoztak a szépítéssel, de Magosi megszerezte második gólját is üres kapura, amellyel bebiztosította győzelmünket. Azt a győzelmet, amely rendkívül értékes, hiszen ezzel karnyújtásnyira került a MOL Liga alapszakaszának megnyerése, amit pénteken hazai pályán a Fehérvári Titánok ellen biztosíthatunk be.

MOL 210

Dunaújvárosi Acélbikák – DVTK Jegesmedvék 2-5 (1-0, 1-3, 0-2)

Dunaújváros, 350 néző. Játékvezetők: Varjú, Vas, Muzsik, Tichon.
Dunaújvárosi Acélbikák: Koitmaa (Duschek) – Ölander, Hruby, Dansereau, Cseter, Azari – Hudec, Ladygin, Becze, Borbás, Nagy – Lencsés, Hüffner, Odonga, Léránt, Tanka – Lévai, Magosi, Németh.. Edző: Heikki Malkia.
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Kiss) – Láda, Leppanen, Sági, Galanisz, Magosi – Gőz, Vojtkó, Pavuk, Hajós, Tóth – Joe, Kuqali, Miskolczi, Johnston, Toulmin – Albert, Bernáth, Szopos, Ritó, Popovics. Edző: Doug Bradley.

1. harmad: 06:57: Hruby (Ölander) 1-0 emberelőnyből
2. harmad: 20:26: Leppanen (Galanisz) 1-1
2. harmad: 26:44: Tóth 1-2
2. harmad: 29:06: Becze (Hudec) 2-2
2. harmad: 35:16: Magosi (Johnston, Leppanen) 2-3 emberelőnyből
3. harmad: 52:17: Toulmin (Johnston, Joe) 2-4
3. harmad: 58:50: Magosi (Galanisz) 2-5 üres kapura

Doug Bradley: - Kemény meccs volt, aminek az első 30 percében, mindkét csapat remekül küzdött, és kétséges volt, hogy melyik irányba dől el a mérkőzés. Szerencsére mi jöttünk ki jobban ebből a periódusból. Magosi emberelőnyös gólja nagyon fontos volt, ezek után a védők kiválóan dolgoztak, Adorján is jól védett, így meg tudtuk szerezni ezt a rendkívül fontos három pontot.