Beharangozó 2017. április 6., csütörtök

Andó-Szabó fújja a sípot

Elkészült az OTP Bank Liga 25. fordulójának játékvezetői küldése. Az FTC-DVTK találkozó játékvezetője Andó-Szabó Sándor lesz. Asszisztensei az oldalvonal mellett Georgiou Theodoros és Szalai Balázs, míg az alapvonalon Szőts Gergely és Szilasi Szabolcs lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Lémon Oszkár látja el.

Andó-Szabó fújja a sípot


A 37 éves békéscsabai Andó-Szabó Sándor 2006-ban egy DVSC - REAC mérkőzésen mutatkozott be az élvonalban, és 2008 óta FIFA kerettag.

2009-ben az MLSZ JB elnöke Vágner László az Év Játékvezetője elismerő címmel és a kapcsolódó Hertzka Pál-díjjal tüntette ki.

Az előző évek legnagyobb sikerét hozó találkozóján, a DVTK - Videoton Ligakupa-döntőn is ő fújta a sípot 2014 tavaszán.

Az idei bajnokságban három mérkőzésen találkozhattunk vele. A szezonnyitó Videoton - DVTK mérkőzést vezette, a 8. fordulóban a Gyirmót - DVTK összecsapáson, valamint a 11. fordulóban a DVTK - DVSC találkozón bíráskodott.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető működik közre. Andó-Szabó Sándor segítői szombaton este az oldalvonal mellett Georgiou Theodoros és Szalai Balázs, az alapvonal mögött Szőts Gergely és Szilasi Szabolcs lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Lémon Oszkár látja el.

2016/2017

2016. szeptember 24. DVTK - DVSC 1-3
2016. szeptember 10. Gyirmót - DVTK 1-0
2016. július 17. Videoton - DVTK 1-2

2015/2016
2016. március 5. FTC - DVTK 2-2
2015. augusztus 15. DVTK - DVSC 0-2

2014/2015
2015. május 23. Nyíregyháza - DVTK 1-2
2015. április 11. Honvéd - DVTK 1-1
2014. október 25. DVTK - DPASE 3-3

2013/2014
2014. május 13. DVTK - Videoton 2-1 (Ligakupa-döntő)
2013. december 1. DVTK - ETO 1-2
2013. november 2. DVTK - FTC 1-4
2013. augusztus 17. DVTK - KTE 1-1

2012/2013
2013. június 2. DVTK - Lombard Pápa 1-1
2013. március 9. DVTK - Haladás 1-1
2012. november 2. KTE - DVTK 1-1
2012. augusztus 5. Honvéd - DVTK 2-1

2011/2012
2012. május 26. DVTK - Vasas 3-2

2010/2011
2011. május 28. Mezőkövesd - DVTK 1-0
2010. szeptember 25. DVTK - Nyíregyháza 2-1

2009/2010
2010. március 20. DVTK - Győri ETO 0-1
2009. augusztus 1. Videoton - DVTK 3-2

2008/2009
2009. május 3. Újpest - DVTK 2-2
2009. szeptember 13. DVTK -ZTE 2-1

2007/2008
2009. március 1. Siófok - DVTK 4-0
2007. augusztus 3. ZTE - DVTK 4-1

2006/2007
2007. május 19. Bp. Honvéd - DVTK 1-1
2007. április 20. DVTK - DVSC 1-5
2006. december 10. DVTK - REAC 1-0

2005/2006
2006. május 6. DVTK - Pápa 0-1

Játékvezetők a DVTK bajnoki mérkőzésein (2016/2017)

 

 

játékvezető

asszisztens

asszisztens

alapvonali
játékvezető

alapvonali
játékvezető

tartalék
játékvezető

1.

Andó-Szabó Sándor

Georgiou Theodoros

Kóbor Péter

Pintér Csaba

Kulcsár Katalin

Huszár Balázs

2.

Vad II István

Tóth II Vencel

Viszokai
László

Szőts Gergely

Kulcsár Katalin

Horváth Róbert

3.

Bognár Tamás

Georgiou Theodoros

Buzás Balázs

Berke Balázs

Szilasi Szabolcs

Farkas Balázs

4.

Szabó Zsolt

Tóth II Vencel

Horváth Róbert

Takács János

Nazsa Tamás

Varga Gábor

5.

Berke Balázs

Ring György

Kepe Arnold

Kassai Viktor

Molnár Attila

Huszár
Balázs

6.

Iványi
Zoltán

Georgiou Theodoros

Medovarszki János

Szilasi Szabolcs

Lovas László

Kormányos II. Gábor

7.

Erdős József

Erős Gábor

Szalai Balázs

Szőts Gergely

Urbán Eszter

Horváth Róbert

8.

Andó-Szabó Sándor

Kelemen Attila

Szert Balázs

Berke Balázs

Szilasi Szabolcs

Farkas Balázs

9.

Bognár Tamás

Berettyán Péter

Szalai Dániel

Vad II. István

Molnár Attila

Varga Gábor

10.

Pintér Csaba

Kelemen Attila

Szert Balázs

Bogár Tamás

Urbán Eszter

Huszár Balázs

11. Andó-Szabó Sándor Erős Gábor Szalai Balázs Erdős József Németh Ádám Becséri Gergely
12. Kassai Viktor ifj. Tóth Vencel Szalai Dániel Karakó Ferenc Urbán Eszter Horváth Róbert
13. Pintér Csaba Viszokai László Lémon Oszkár Szilasi Szabolcs Lovas László Kóbor Péter
14. Szabó Zsolt ifj. Tóth Vencel Georgiou Theodoros Szőts Gergely Molnár Attila Szalai Dániel
15. Kassai Viktor Berettyán Péter Szert Balázs Vad II István Gaál Gyöngyi Viszokai László
16. Erdős József Buzás Balázs Medovarszki János Farkas Ádám Németh Ádám Szert Balázs
17. Szőts Gergely Ring György Szalai Balázs Vad II István Németh Ádám Farkas Balázs
18. Vad II István Erős Gábor Kóbor Péter Berke Balázs Szilasi Szabolcs Huszár Balázs
19. Farkas Ádám Kelemen Attila Varga Gábor Solymosi Péter Ducsai József Szert Balázs
20. Vad II István Albert István Berettyán Péter Andó-Szabó Sándor Urbán Eszter ifj. Gyarmati II Tibor
21. Erdős József Viszokai László Becséri Dániel Solymosi Péter Nazsa Tamás Szalai Dániel
22. Kassai Viktor Huszár Balázs Kóbor Péter  Bognár Tamás Takács János Horváth Zoltán
23. Berke Balázs Ring György Georgiou Theodoros Karakó Ferenc Urbán Eszter Szalai Dániel
24. Farkas Ádám Szert Balázs Varga Gábor Takács János ifj. Gyarmati II Tibor Farkas Balázs
25. Andó-Szabó Sándor Georgiou Theodoros Szalai Balázs Szőts Gergely Szilasi Szabolcs Lémon Oszkár