Beharangozó 2016. szeptember 30., péntek

Cegléd - Aluinvent DVTK 67-57

Váratlan vereséggel kezdte az új bajnokságot az Aluinvent DVTK csapata Cegléden.

Cegléd - Aluinvent DVTK 67-57


Az Aluinvent DVTK a Horváth Bernadett, Rasheed Rita, Szécsi Orsolya, Tina Jovanović, Cierra Robertson-Warren ötössel kezdett, azaz ezúttal csak csereként állt be a csapatkapitány Czank Tímea.

Jelena Maksimović kosarával indult a kosárlabda-idény, Szécsi triplájával pedig másfél perc játék után az Aluinvent DVTK vezetett. Fister, majd Rasheed kosárváltása után ismét a piros-fehéreknél volt az előny (4-5, mint később kiderült, utoljára a mérkőzés során), utána viszont fokozatosan elhúztak a hazaiak. Ennek oka legfőképpen abban állt, hogy a vendégek részéről hosszú perceken keresztül mindössze Jovanović értékesített egy, majd még egy büntetőt (14-7). Az első negyed végére felpörögtek az események, a szerb center újabb 7 pontot szerzett és a héten igazolt Tomlinson is betalált a mezőnyből és a büntetővonalról is, ugyanakkor nem állt össze a védekezés, és sorra estek a hazai kosarak is (24-17). 

A folytatásban Czank vágott be egy hárompontost (24-20), azonban utána ismét a hazaiak percei következtek (30-20), végül Czank törte meg a diósgyőri kosárcsöndet egy közeli dobással (30-22). Tizenöt percnyi játék után egy másik nyári igazolás, Robertson-Warren is beköszönt végre (32-23). A negyed második felében a hazai csapat tartotta előnyét, Tomlinson és Robertson-Warren közelről, Horváth B. és Rasheed a hárompontos vonalon túlról talált be - utóbbi közvetlenül a félidő vége előtt (39-34). A statisztikát böngészve feltűnő, hogy az első félidőben milyen rosszul céloztak a csapatok a büntetővonalról (9/12, illetve 6/12), diósgyőri részről a mezőnyből is (12/26 és 8/25), a  ugyanakkor a triplák jól ültek a vendégeknél (2/8, 4/10).

A nagyszünet után az öltözőben maradt az Aluinvent DVTK csapata, öt perc játék után talált be először büntetőből Rasheed, szerencse, hogy a hazaiak sem szórták meg nagyon magukat (45-36). Czank büntetőkkel hozta ismét tízen belülre csapatát, ugyanakkor Jovanović ugyanebben a kategóriában nem alkotott maradandót (47-38). Az egykori diósgyőri Maja Škorić és Robertson-Warren viszont nem hibázott, Szécsi közeli dobása után pedig 7 pontra olvadt a különbség (49-42). A harmadik játékrészt Bujdosó kosara zárta (51-42).

A záró tíz perc elején Rasheed egy újabb hármassal tartotta a lelket társaiban (54-45), majd újabb kosárcsönd következett, amit Horváth B. tört meg egy triplával. A másik oldalon Bujdosó előbb duplával, majd triplával növelte tíz fölé a különbséget (59-48). Két és fél perccel a vége előtt Jovanović középtávolija, majd Czank hasonló dobása már csak szépségtapaszt jelentett (65-52). Szécsi két sikeres büntetővel  tovább zárkóztatta a DVTK-t (65-54),  majd egy hármast is beszórt, igaz közben Bujdosó tett róla, hogy nagyon ne éledezzenek a halvány diósgyőri remények (67-57). További kosár már nem esett, így az Aluinvent DVTK egy váratlan vereséggel kezdte a bajnokságot. 

A vereség okai között mindenképpen a rossz dobószázalék szerepel első helyen, mezőnyből 11/36, a hárompontos vonalon túlról 7/25-ös mutatóval, de 22 lehetőségből értékesített 14 büntető sem dicséretre méltó.

Női kosárlabda NB I. A-csoport, 1. forduló

Ceglédi EKK - Aluinvent DVTK 67-57 (24-17, 15-17, 12-8, 16-15)

Cegléd. Játékvezető: Cziffra Csaba, Györffy Pál Attila, Minár László.
CEKK: Bujdosó 12/6, Medgyessy 7, Fister 5/3, Škorić 12, Maksimović 17. Csere: Serbán, Ruttner 4, Katona 4, Schlemer 6, Kobolák
Aluinvent DVTK: Horváth B. 6/6, Rasheed 11/6, Szécsi 10/6, Jovanović 11, Robertson-Warren 5. Csere: Tomlinson 5, Czank 9/3, Győri, Gorjanácz Vezetőedző: Maikel López.

A találkozó részletes statisztikája

Maikel López: - Mindenekelőtt gratulálok a Ceglédnek a győzelemhez! Támadásban nem voltunk eléggé precízek, elég rossz dobószázalékkal játszottunk. Ez volt az első mérőzésünk a bajnokságban, sokat kell még dolgoznunk azon, hogy a csapat összeérjen.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!