Beharangozó 2016. november 23., szerda

Szőts Gergely vezet szombaton

Elkészült az OTP Bank Liga 17. fordulójának játékvezetői küldése. A DVTK - Paks találkozó játékvezetője Szőts Gergely lesz. A fiatal játékvezető első alkalommal vezet az élvonalban mérkőzést a DVTK-nak. Asszisztensei az oldalvonal mellett Ring György és Szalai Balázs, míg az alapvonalon Vad II István és Németh Ádám lesznek. Az összecsapás tartalék játékvezetője Farkas Balázs lesz.

Szőts Gergely vezet szombaton


A 34 éves, budapesti Szőts Gergely a játékvezetői vizsga megszerzése után Budapesten különböző osztályokban szerzett rutint és tapasztalatot. 

Ellenőreinek, sportvezetőinek javaslatára 2008-tól bekerült az NB II-es játékvezetői keretbe. Az első osztályban éppen egy Paks mérkőzésen debütált. 2012. augusztus 3-án a Pápa-Paks (0-0) mérkõzésen vezetett először élvonalbeli mérkőzést. A profi keretbe 2016. júliusában került. Az eddig az első osztályban vezetett 14 mérkőzésén, 44 sárga lapot és 4 piros lapot osztott ki.

A DVTK-nak eddig mindösszesen két mérkőzést vezett. Az első egy Ligakupa találkozó volt, 2008. november 5-én a DVTK - Vasas (2-2) mérkőzésen működött közre. 2010. november 20-án pedig az NB II. Keleti-csoportjának 15. fordulójában a DVTK - Orosháza találkozóját vezette. 

Ebben a szezonban három alkalommal már volt alapvonali játékvezető. Mind a három alkalommal hazai környezetben állt az alapvonalon. Az Újpest, a Vasas és a Ferencváros elleni összecsapáson segítette a játékvezető munkáját. 

Az OTP Bank Ligában a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Szőts Gergely segítői szombaton az oldalvonal mellett Ring György és Szalai Balázs, az alapvonal mögött Vad II István és Németh Ádám lesznek. Tartalék játékvezetőként Farkas Balázs működik közre. 

Szőts Gergely játékvezető a DVTK mérkőzésein

2010/2011

2010. november 20. DVTK - Orosháza 5-0

Játékvezetők a DVTK bajnoki mérkőzésein (2016/2017)

 

játékvezető

asszisztens

asszisztens

alapvonali
játékvezető

alapvonali
játékvezető

tartalék
játékvezető

1.

Andó-Szabó Sándor

Georgiou Theodoros

Kóbor Péter

Pintér Csaba

Kulcsár Katalin

Huszár Balázs

2.

Vad II István

Tóth II Vencel

Viszokai
László

Szőts Gergely

Kulcsár Katalin

Horváth Róbert

3.

Bognár Tamás

Georgiou Theodoros

Buzás Balázs

Berke Balázs

Szilasi Szabolcs

Farkas Balázs

4.

Szabó Zsolt

Tóth II Vencel

Horváth Róbert

Takács János

Nazsa Tamás

Varga Gábor

5.

Berke Balázs

Ring György

Kepe Arnold

Kassai Viktor

Molnár Attila

Huszár
Balázs

6.

Iványi
Zoltán

Georgiou Theodoros

Medovarszki János

Szilasi Szabolcs

Lovas László

Kormányos II. Gábor

7.

Erdős József

Erős Gábor

Szalai Balázs

Szőts Gergely

Urbán Eszter

Horváth Róbert

8.

Andó-Szabó Sándor

Kelemen Attila

Szert Balázs

Berke Balázs

Szilasi Szabolcs

Farkas Balázs

9.

Bognár Tamás

Berettyán Péter

Szalai Dániel

Vad II. István

Molnár Attila

Varga Gábor

10.

Pintér Csaba

Kelemen Attila

Szert Balázs

Bogár Tamás

Urbán Eszter

Huszár Balázs

11. Andó-Szabó Sándor Erős Gábor Szalai Balázs Erdős József Németh Ádám Becséri Gergely
12. Kassai Viktor ifj. Tóth Vencel Szalai Dániel Karakó Ferenc Urbán Eszter Horváth Róbert
13. Pintér Csaba Viszokai László Lémon Oszkár Szilasi Szabolcs Lovas László Kóbor Péter
14. Szabó Zsolt ifj. Tóth Vencel Georgiou Theodoros Szőts Gergely Molnár Attila Szalai Dániel
15. Kassai Viktor Berettyán Péter Szert Balázs Vad II István Gaál Gyöngyi Viszokai László
16. Erdős József Buzás Balázs Medovarszki János Farkas Ádám Németh Ádám Szert Balázs
17. Szőts Gergely Ring György Szalai Balázs Vad II István Németh Ádám Farkas Balázs