Beharangozó 2016. október 11., kedd

Kassai Viktor vezet szombaton

Elkészült a 12. forduló játékvezetői küldése. A szombati DVTK-Videoton összecsapás játékvezetője Kassai Viktor lesz, aki először vezet ebben a bajnoki kiírásban mérkőzést a DVTK-nak. Asszisztensei az oldalvonal mellett ifj. Tóth Vencel és Szalai Dániel, az alapvonal mögött Karakó Ferenc és Urbán Eszter lesznek.

Kassai Viktor vezet szombaton


Kassai Viktor Budapesten született, 1975. szeptember 10-én.

1999-től fúj az NB I.-ben. Az első élvonalbeli mérkőzése 1999. március 20-án, a Zalaegerszeg - BVSC bajnoki találkozó volt. 2011-ben a HLSZ az Év játékvezetőjének választotta.

De nem csak itthon, külföldön is elismerik a munkáját. 2003 óta a FIFA keretének a tagja, 2007 óta a legmagasabb elit kategóriában található. 

A 2008. évi nyári olimpiai játékok labdarúgó tornáján ő vezette a Nigéria - Argentina (0-1) döntőt, 2010-ben a Spanyolország - Németország vb-elődöntőt, valamint 2011-ben a Barcelona - Manchester United (3-1) BL-döntőt is. 

2011-ben az IFFHS (Nemzetközi Futballtörténészek- és Statisztikusok Szövetsége) az év legjobb játékvezetőjének választotta.

A profispori.hu statisztikája szerint Kassai Viktor eddigi pályafutása során 270 bajnoki mérkőzésen 1226 (átlagban 4,54 darab) sárga és 62 (átlagban 0,23 darab) piros lapot mutatott föl.

Ebben a bajnoki kiírásban még nem vezetett mérkőzést a DVTK-nak. A tavalyi szezonban kétszer bíráskodott, mindkétszer hazai pályán és mind a két alkalommal győzött a DVTK. Előbb a Puskás Akadémia, majd a Honvéd ellen.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Kassai Viktor segítői szombaton az oldalvonal mellett ifj. Tóth Vencel és Szalai Dániel, az alapvonal mögött Karakó Ferenc és Urbán Eszter lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Horváth Róbert látja el.

Kassai Viktor a DVTK mérkőzésein

2015/2016
2016. február 20. DVTK - Honvéd 2-1
2015. szeptembr 19. DVTK - PAFC 3-2

2014/2015
2014. november 9. DVTK - Nyíregyháza 2-1

2013/2014
2014. május 10. FTC - DVTK 2-1
2013. szeptember 21. DVTK - Honvéd 2-0

2012/2013
2013. május 4. DVTK - DVSC 3-3
2013. március 1. Eger - DVTK 0-1
2012. november 9. DVTK - PMFC 1-1
2012. augusztus 18. Haladás- DVTK 0-0

2011/2012
2012. április 7. DVTK - Paks 1-2
2012. március 4. KTE - DVTK 1-0

2009/2010
2010. április 17. Bp. Honvéd - DVTK 4-2
2009. szeptember 26. Haladás - DVTK 2-1
2009. augusztus 15. Győri ETO - DVTK 3-1

2008/2009
2009. szeptember 20. Győri ETO - DVTK 6-0

2007/2008
2008. április 5. DVTK - Vasas 4-5
2007. november 3. Paks - DVTK 2-2

2006/2007
2007. május 8. MTK - DVTK 4-2
2006. július 30. DVTK - Újpest 1-0

2005/2006
2005. augusztus 28. REAC- DVTK 0-2

2004/2005
2005. május 21. Sopron - DVTK 0-1
2005. március 12. Pápa - DVTK 1-2

Játékvezetők a DVTK bajnoki mérkőzésein (2016/2017)

 

játékvezető

asszisztens

asszisztens

alapvonali
játékvezető

alapvonali
játékvezető

tartalék
játékvezető

1.

Andó-Szabó Sándor

Georgiou Theodoros

Kóbor Péter

Pintér Csaba

Kulcsár Katalin

Huszár Balázs

2.

Vad II István

Tóth II Vencel

Viszokai
László

Szőts Gergely

Kulcsár Katalin

Horváth Róbert

3.

Bognár Tamás

Georgiou Theodoros

Buzás Balázs

Berke Balázs

Szilasi Szabolcs

Farkas Balázs

4.

Szabó Zsolt

Tóth II Vencel

Horváth Róbert

Takács János

Nazsa Tamás

Varga Gábor

5.

Berke Balázs

Ring György

Kepe Arnold

Kassai Viktor

Molnár Attila

Huszár
Balázs

6.

Iványi
Zoltán

Georgiou Theodoros

Medovarszki János

Szilasi Szabolcs

Lovas László

Kormányos II. Gábor

7.

Erdős József

Erős Gábor

Szalai Balázs

Szőts Gergely

Urbán Eszter

Horváth Róbert

8.

Andó-Szabó Sándor

Kelemen Attila

Szert Balázs

Berke Balázs

Szilasi Szabolcs

Farkas Balázs

9.

Bognár Tamás

Berettyán Péter

Szalai Dániel

Vad II. István

Molnár Attila

Varga Gábor

10.

Pintér Csaba

Kelemen Attila

Szert Balázs

Bogár Tamás

Urbán Eszter

Huszár Balázs

11. Andó-Szabó Sándor Erős Gábor Szalai Balázs Erdős József Németh Ádám Becséri Gergely
12. Kassai Viktor ifj. Tóth Vencel Szalai Dániel Karakó Ferenc Urbán Eszter Horváth Róbert


Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!