Beharangozó 2016. szeptember 2., péntek

Az előszezon első meccse

Először lép pályára az Aluinvent DVTK felkészülési mérkőzésén a 2016/2017-es idényben. Az ellenfél az Euroliga induló CMB Cargo UNI Győr csapata lesz szombaton 18 órától.

Az előszezon első meccse


Eredetileg két találkozóra került volna sor, de végül csak szombaton játszanak egymással a felek Győrben.

Sérülés és betegség miatt irányító nélkül kel útra az Aluinvent DVTK, mivel a Czank Tímea csapatkapitány részleges combizom szakadást szenvedett, míg Horváth Bernadett fertőző mandulagyulladás miatt esett ágynak. Rajtuk kívül nem tart a csapattal a három fiatal, Kovács Luca, Schmidt Gréta és Vörösházi Jázmin sem, de ők szerencsére egészen más okból: szombaton saját korosztályukban játszanak majd Budapesten a Csata ellen, készülvén a szeptember 10-én, Miskolcon rendezendő junior selejtező tornára. 

Az is örömhír, hogy pályára léphet mindhárom szerda este megérkező légiós: Tina Jovanović, Cierra Robertson-Warren és Kaylon Williams is. 

- Fontosnak tartjuk, hogy emlékezzünk azokra, akik sokat tettek a kosárlabdáért, mint például Füzy Ákos klubvezető és Tapodi Péter, aki Diósgyőrben is dolgozott vezetőedzőként - nyilatkozta a mérkőzés előtt Maikel López, az Aluinvent DVTK vezetőedzője. - Ezt a szombati mérkőzést a megemlékezésnek szenteljük. A találkozónak szakmai szempontból mi oldalunkról az a célja, hogy új játékosaink megismerjék egymást, és a korábban nálunk játszókat, valamint még inkább felgyorsítsuk a csapaton belüli kohézió kialakítását. Jellemzően a fizikai munkára helyeztük a hangsúlyt az elmúlt két hétben, három légiósunk két napja érkezett, emellett irányító nélkül állunk ki, ezért nem várok folyékony csapatjátékot, és az eredmény sincs a középpontban Azt kérem mindenkitől az edzéseken és a mérkőzéseken, hogy nyújtsa a napi legjobbját, ami a napról-napra végzett közös munka eredményeként egyre inkább többet jelent majd.

A CMB Cargo UNI Győr szűk két héttel korábban, augusztus 3-án kezdte a munkát, a négy légiósból a két szlovák válogatott, Žofia Hruščáková és Marta Páleníková a kezdéstől együtt készül a keretükkel. Egy hete az amerikai Cyesha Goree is megérkezett, aki az előző idényben is a csapat tagja volt. Augusztus 30-án reggel pedig befutott a csapat negyedik légiósa, az idén a WNBA-ben, a Dallas Wings színeiben pattogtató irányító, Brianna Kiesel is.

Három légiósát cserélte le a zöld-fehér csapat erre az idényre, viszont megtartotta a felnőtt- és utánpótlás-válogatott magyar játékosait, melléjük leszerződtették az utóbbi években Sopronban játszó Simon Zsófiát, a Szekszárd csapatából Simon Anikót,     és náluk folytatja a pályafutását Szabó Petra is, aki négy szezont töltött Diósgyőrben. Utóbbi biztosan nem lép majd pályára szombaton, hiszen tagja a 3x3-as kosárlabda válogatottnak, mely Romániában szerepel Európa-bajnokság döntőjében ezen a hétvégén.

Az új szezonban a labdarúgókhoz hasonlóan a kosarasok is Nike-ban lépnek pályára, az előszezonban használatos mez már el is készült. Az új szezonban a labdarúgókhoz hasonlóan a kosarasok is Nike szerelésben lépnek pályára, az előszezonban használatos mez már el is készült.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!