Összefoglaló 2018. szeptember 7., péntek

Aluinvent DVTK - MBK Ružomberok 61-68

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az Aluinvent DVTK újjáalakított csapata, az ellenfél a szintén Európa Kupa-induló szlovák MBK Ružomberok csapata volt.

Aluinvent DVTK - MBK Ružomberok 61-68


Az idei szezon első felkészülési mérkőzését játszotta, az Aluinvent DVTK női kosárlabda-csapata, a szlovák élvonalbeli MBK Ružomberok ellen. A csapatunk még nem a teljes kerettel állt ki a mérkőzésre, hiszen Shatori Walker-Kimbrough WNBA-döntőt játszik csapatával, Szabó Fanni egy húzódás miatt nem állhatott Cziczás László rendelkezésére, illetve korábban Medgyessy Dóra és Kiss Angelika is hagyott ki edzéseket a válogatottbeli kötelezettségük miatt. 

A rózsahegyi csapat egy igazán erős ellenfél az első edzőmérkőzésen, hiszen hazája pontvadászatának egyik meghatározó szereplője. Magyarországon is jól ismert légiósokkal a keretükben érkeztek Miskolcra, hiszen korábban megfordult hazánkban Skuksniute, a PEAC csapatában, illetve Janeesa Jeffrey a ZTE-t erősítette.

Az első negyedben dominált csapatunk, folyamatosan sikerült a lepattanókat leszedni, a támadójátékunk pedig olajozottan működött, köszönhetően Zele Dorina remek egy-egyezésenek, illetve Medgyessy Dóra ellenálhatalan játékának. Karmesterünk, egyben csapatkapitányunk, időnként zseniális passzokkal szolgálta ki társait, de feltűnő volt az a küzdőszellem, ahogy a lepattanókat sorban, sikerült megszereznie. Ebben a periódusban nem nagyon tudtak a vendégek mit kezdeni az agresszív védekezésünkkel, így az első tíz perc után 22-12-re vezettünk.
A második tíz percet ott folytattuk, ahol az elsőt abbahagytuk. Remek védekezésünknek köszönhetően növeltük az előnyünket. Négy perc telt el ebből a játékrészből, amikor 27-16-ra vezettünk. Újonnan igazolt centerünk, Chanel Mokango szorgosan gyűjtögette a lepattanókat, de kiemelkedő volt Kiss Angelika bátor játéka is. Lassacskán magukra találtak a vendégek, amerikai irányítójuknak Ellenbernek köszönhetően, aki időnként pazar betöréseivel még a hazai publikumot is tapsra bírta. Ekkor a védekezésünk már nem volt annyira feszes, mint az első negyedben, így ezt a tíz percet már a rózsahegyiek nyerték. 17-22.

A félidőben vezetőedzőnk elmondta, hogy Szabó Fanni sérülése nem komoly, hagyott ki edzéseket, de remélhetőleg a jövő héttől teljes értékű munkát tud végezni. Az első húsz percben remekül működött a védekezésünk, mi sem mutatja jobban, hogy a lepattanózásban 25-15 volt a mi javunkra.

A harmadik negyedben már egy másik arcát mutatta a vendégcsapat. Egyre inkább ültek a dobásaik, és a védekezésük is egyre agresszívabbá vált, ami láthatóan nem ízlett a játékosainknak. Ebben a játékrészben rengeteg technikai hiba tarkította a mérkőzést, és a szlovák edző is jó néhányszor hangot adott néhány játékvezetői ítélet miatt. Támadásban már nem volt tapasztalható az a kreativitás, mint az első negyedben. Legtöbbször egyénileg próbálták megoldani a helyzetet lányaink, nem sok sikerrel. Úgy tűnt, hogy az ellenfél jobban bírja fizikailag, mint a Aluinvent DVTK csapata. Ezt a periódust is a szlovákok nyerték, 13-16-ra, köszönhetően Mistinova és a litván centerük egyre jobb játékának.

A negyedik negyedben már egy teljesen más mérkőzés alakult ki, hiszen a kemény fizikai felkészítésnek köszönhetően, mi egyre jobban fáradtunk, míg a rózsahegyiek teljesen magára találtak. Ebben az időszakban játékosaink sok könnyű helyzetet rontottak, de már a lepattanók terén is egyre inkább felzárkóztak a vendégek. Legtöbbször Medgyessyt kerestük a labdával, de csapatkapitányunk elsöprő, energikus játéka is kevés volt ahhoz, hogy megállítsuk az egyre inkább elhúzó vendégek rohamait. A végére a védekezésünk, sajnos nagyon szétesett, így könnyű kosarakkal lépett el tőlünk az ellenfél, akik ezt a negyedet is megnyerték, mondhatni elég simán, hiszen a tíz dobott pontot sem értük el. 9-18, a végeredmény pedig így: 61:68 lett.

A két csapat szombaton 16 órától a miskolci Generali Arénában újra találkozik. A mérkőzés megtekintése ingyenes, belépés a jégcsarnok főbejárata felőli hátsó bejáraton.

Előszezon 1. mérkőzés

Aluinvent DVTK - MBK Ružomberok 61-68 (22-12, 17-22, 13-16, 9-18)

Miskolc, Körcsarnok, 100 néző. Játékvezetők: Válé Flórián, Domán István, Lövei László.
Aluinvent DVTK: Medgyessy 19/3, Katona 2, Škorić 7, Kiss A. 6, Mokango 19. Csere: Zele 4, Kányási 4, Frindt. Vezetőedző: Cziczás László.
MBK Ružomberok: Ellenberg 19, Jeffrey 4, Mistinova 13, Janoščíková 3, Skuksniute 12. Csere: Ivančaková 4, Bellušová, Stašová (2), Moravčiková, Yatskovets 6, Marković 5. Vezetőedző: Juraj Suja

Cziczás László: - Néhány játékosomon azt éreztem, hogy a lámpaláz miatt nem tudta azt kihozni magából, amit valójában tud. Ezt holnapra igyekszünk leküzdeni, de a szezon kezdetéig biztosan sikerülni fog. Korántsem a teljes csapatunkkal léptünk ma pályára, a közeljövőben ez is változni fog.
Juraj Suja: - Az első félidőben a Diósgyőr védekezésének köszönhetően és az ebből megszerzett lepattanók miatt tudott fölénk kerekedni. Mikor rendeztük sorainkat, már egyenlő partnerei voltunk a hazaiaknak, illetve mi sokkal több játékost tudtunk rotálni, mint a miskolci csapat.  

Az Aluinvent DVTK programja

Előszezon

2018. szeptember 7., péntek (Miskolc, Körcsarnok)
19:15 Alinvent DVTK - MBK Ružomberok

2018. szeptember 8., szombat (Miskolc, Generali Aréna)
16:00 Alinvent DVTK - MBK Ružomberok

2018. szeptember 22., szombat (Szatmárnémeti)
CS Municipal Satu Mare - Aluinvent DVTK

2018. szeptember 28., péntek (Budapest, Ludovika csarnok)
16:00 NKE-Csata - Aluinvent DVTK

Női Kosárlabda NB I/A alapszakasz

2018. október 3. szerda (Miskolc, Generali Aréna)
18.30 Aluinvent DVTK - ZTE NKK