Összefoglaló 2018. november 4., vasárnap

Győr - Aluinvent DVTK 74-79

A CMB CARGO UNI Győr vendége volt vasárnap délután az Aluinvent DVTK a bajnokság 6. fordulójában.

Győr - Aluinvent DVTK 74-79


Az első negyedben remekül kezdett a vendégcsapat. Már a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést. Önbizalomtól duzzadó játékuknak köszönhetően uralták ezt a játékrészt. A piros fehérek ismét bizonyították, hogy jó úton járnak csapatépítésben és nagyszerű csapatmunkájuknak köszönhetően, végig vezetve nyerték meg ezt a negyedet. 16-22

A második tíz perc elején felzárkózott a Győr, de a DVTK könnyen visszaverte ezeket a rohamokat. A vendégeknél remekül működött a védekezés, és ekkor még támadásban is rendre sikerrel jártak. Hiába a hazaiak bombaerős kerete, valami hiányzott a zöld-fehérek játékából. Próbálkoztak becsülettel, de inkább az egyéni játék dominált, mintsem a csapatmunka. A Diósgyőr pont az ellenkezőjét mutatta be, így tovább növelte az előnyét. A félidőben már tíz ponttal vezettek. 17-21, 33-43

A félidő után, egy másik arcát mutatta a Győr. Nagyon hamar ledolgozták a tíz pontos hátrányukat. Keményítettek a védekezésükön, ami láthatóan nem ízlett a vendégeknek, hiszen több, mint két perc után találtak újra a gyűrűbe. Cziczás mester azonnal időt is kért, ami jót tett a csapatának, egy 8-0-s rohammal ismét tíz pont környékére tornázták a különbséget. Időt kértek a hazaiak is. Ennek és néhány extra dobásuknak köszönhetően megint szorossá tették a mérkőzést. Mindösszesen négy pont volt már csak a Diósgyőr előnye a záró negyed előtt. 23-17

A záró játékrészt ott folytatta a zöld-fehér gárda, ahol a harmadik negyedben abbahagyta. A Diósgyőr kissé fáradtan mozgott, ebben a szakaszban nagyon sok volt a pontatlanság a játékukban. Ismét időkérés, ahol a vendégek mestere rendet tett a fejekben, hiszen rögtön visszaállította a nyolc, tíz pontos különbséget a DVTK. Nem adták fel a hazaiak, nagyot küzdöttek, hogy ezt a mérkőzést megnyerjék és a vezetést is sikerült átvenniük. Viszont a vendégek újra igazolták, hogy remekül működnek együtt, mint csapat. Sokszor kisegítették egymást és a szorult helyzetekben is higgadtak tudtak maradni, aminek köszönhetően maguk javára fordították a végjátékban a találkozót. A Diósgyőr ezzel ismét egy nagyon fontos rangadót nyert meg, ami a végelszámolásnál még sokat fog jelenteni. Ezt a negyedet egy ponttal nyerték meg a vendégek 18-19, míg a mérkőzést 74-79-re.

Nagyszerű csapatmunkájának köszönhetően teljesen megérdemelten, végig vezetve, nagyon higgadtan és végig koncentrálva nyerte meg ezt a mérkőzést, az Aluinvent DVTK csapata. Ismét több kimagasló teljesítménnyel rukkoltak elő a piros-fehérek. Kiemelkedett még innen is Chanel Mokango játéka, aki 27 pontot dobott, emellett leszedett 11 lepattanót, míg Medgyessy Dóra 19 pontjával és nyolc gólpasszával járult hozzá a bravúros győzelemhez.

Női Kosárlabda NBI/A csoport 6. forduló

CMB CARGO UNI Győr – Aluinvent DVTK (16-22, 17-21, 23-17, 18-19)

Győr, Széchenyi István Egyetemi Csarnok 200 néző Játékvezető: Cziffra, Balog, Kulcsár
CMB Cargo UNI Győr: Czank1, Brown 10, Török, Spanou 8, Gray 18 Csere: Nagy D. 14/6, Raksányi 11/3, Krnjic 12, Baffy, Varga
Aluinvent DVTK: Medgyessy 19/6, Kányási, Walker Kimbrough 15/6, Šulčiūtė 12/6, Mokango 27 Csere: Zele 1, Katona 2, Škorić, Szabó 3

Sandro Orlando: - Kevésbé vagyok mérges a vereség miatt, mert nagyot küzdött a csapat, de amíg kintről nem tudunk eredményesek lenni, nem tudjuk ezeket a meccseket megnyerni. Ezáltal ugyanis a palánk alatt sem tudunk könnyű kosarakat szerezni.

Nagy Dóra: - Nagyon sajnálom, hogy így alakult a vége. Küzdöttünk, harcoltunk, de az apró nüanszokból végül a vendégek jöttek ki jobban.

Cziczás László: - Úgy érkeztünk ide, hogy bravúrgyőzelemmel távozzunk. Mindenki tisztában van vele, hogy hullámvölgyben van a Győr, de mégis olyan kaliberű játékosokkal rendelkeznek, hogy ez a mai győzelem a nagy bravúr kategióriájába tartozik. A második félidőben igyekeztünk a lepattanózásban feljavulni, ami úgy érzem, hogy sikerült. A győzelem kulcsa mindenképp mentálisan jött. Egy pillanatra sem hittük el, hogy a Győr megnyerheti ezt a meccset. Óriási akarattal játszottunk, és akkor sem roppantunk meg, amikor a hazaiak átvették a vezetést. Nem hagytuk, hogy kiénekeljék a sajtot a szánkból. Büszke vagyok a csapatomra, és nagyon reméljük, hogy ezzel a győzelemmel nagyon sok mindenkinek sikerült örömöt szereznünk.

Eglė Šulčiūtė: - Nagyon elfáradtunk, de megérte, mert hittünk magunkban, s megvalósítottuk, amit elterveztünk. Nagyon örülök a sikernek.

Az Aluinvent DVTK csapata, a következő mérkőzését szerdán játssza, az Európa Kupa G csoportjában. A találkozó 19:30-kor kezdődik. A piros-fehérek, a csaoport rangadóján, a Reyer Venezia csapatának vendégei lesznek.