Összefoglaló 2018. október 3., szerda

Aluinvent DVTK - ZTE 67-50

Az újjáépített Aluinvent DVTK fölényes, 17 pontos győzelemmel kezdte a Női Kosárlabda NB I/A küzdelmeit. Shatori Walker-Kimbrough 17, Chanel Mokango 14 pontot szerzett (és 12 lepattanót is leszedett), Megyessy Dóra pedig 10 pontjával és 10 asszisztjával tűnt ki a mezőnyből.

Aluinvent DVTK - ZTE 67-50

A találkozó előtt Völgyi Péter, az Aluinvent-DVTK sportszakmai igazgatója köszöntötte először Horti Dórát, aki két év kihagyással tért vissza a pályára, megköszönve neki a Diósgyőrben nyújtott korábbi teljesítményét. Majd a hazai csapatból Kányási Veronika és Kiss Angelika következett, akik a nyári, utánpótlás válogatottakban nyújtottak kiemelkedő teljesítményt.

A mérkőzés úgy indult, ahogy egy idénynyitó mérkőzés szokott sok pontatlanság jellemezte mindkét csapat játékát. A kezdeti hullámvölgyből, a Diósgyőr jött ki hamarabb, köszönhetően a feljavult védekezésüknek. A zalaiak, csak elvétve találták meg a gyűrűhöz vezető utat, ha mégis sikerült, akkor pedig pontatlanul céloztak. A DVTK támadásban is egyre inkább magára talált, és ellépett a vendégektől. Chanel Mokango és Medgyessy Dóra ponterős játékának, valamint kiváló védekezésének köszönhetően, magabiztos előnnyel zárték az első tíz percet. (24-9)


A második negyedben alábbhagyott a Diósgyőr lendülete, ekkor sikerült a ZTE-nek közelebb lopakodnia, viszont egy pillanatig sem forgott veszélyben a hazaiak vezetése. A szigorú védekezésük továbbra is kitűnően működött, így ezt a negyedet is megnyerve, 38-21-re vezettek a félidőben.

A pihenőt követően, az első percekben jobban céloztak a vendégek, de Medgyessy hárompontosával, hamar kimászott a gödörből a DVTK. Olykor nagyon látványos megmozdulásokkal szórakoztatták a szép számú közönséget. A Zalaegerszeg csapatának nem sikerült közelebb kerülniük. Sőt! A hazaiaknak sikerült még plusz hat pontot hozzátenni az eredményhez.

A záró negyedben nem történt változás a játék képét illetően, felváltva estek a kosarak mindkét oldalon. A ZTE-nek nem sikerült újítani, így Cziczás László, a piros-fehérek vezetőedzője még azt is megengedhette, hogy az utolsó percekben lehetőséget adjon a saját nevelésű fiataloknak. Hazai oldalon minden játékos lehetőséget kapott.


Az Aluinvent DVTK csapatában két játékosnak sikerült dupla-duplát elérnie, Chanel Mokango 14 pontjával, és 12 lepattanójával, illetve a magyar válogatott Medgyessy Dóra, aki 10 pontot szerzett, kiosztott tíz gólpasszt, és leszedett nyolc lepattanót, kiemelkedtek mezőnyből. A mérkőzés végén elismerését fejezte ki a hazai publikum, vastaps kíséretében pacsiztak körbe, a Diósgyőr játékosai, majd közös ünneplés kezdődött.


 

Női Kosárlabda NB I/A-csoport, 1. forduló

Aluinvent DVTK - ZTE NKK 67-50 (24-9, 14-1 2, 17-11, 12-18)

Miskolc, 1100 néző. Játékvezető: Tőzsér Dénes, Pozsonyi László, Balogh Gyula.
Aluinvent DVTK: Medgyessy 10/6, Walker-Kimbrough 17, Kányási 3, Škorić 9, Mokango 14. Csere: Szabó F. 6, Šulčiūtė 5/3, Zele 2, Katona 1, Kiss A., Frindt, Eperjesi, Vezetőedző: Cziczás László.
ZTE: Koizar 9/3, Harrison 5, Kovács G. 3/3, Boonstra 9, Horti 11/3. Csere: Hegedűs-Őri 4, Parker 6, Szalay V. 3/3, Preisinger, Vezetőedző: Gáspár Dávid.

Részletes statisztika

Cziczás László: - Gratulálok a Zalaegerszegnek, egy nagyon nehéz ellenfelet sikerült két vállra fektetnünk. Nagyon készültünk a mai mérkőzésre, amit elterveztünk, azt maximálisan megvalósítottuk. Aki pályára lépett, az hozzá tudott tenni a játékhoz, ezért több lábon álltunk. Remélem, hogy az új csapat és a régi szurkolótábor a mai napon egymásra talált. Köszönjük nekik! Sok sikert kívánok a későbbiekben magunknak, de természetesen a zalaegerszegieknek is.
Gáspár Dávid: - Gratulálok a Diósgyőrnek én is. Nagyon statikus volt a támadójátékunk, mindenkinek meg kell értenie, hogy senki sem fogja a helyzeteket helyette kosárra váltani. Abszolút megérdemelten nyert az ellenfelünk, kérdés sem volt, hogy ki nyeri a mai találkozót.

Medgyessy Dóra: - Gratulálok a Zalaegerszegnek! Nehezebb volt a mérkőzés, mint ahogy azt az eredmény mutatja. Nagyon szépen köszönjük a fantasztikus közönségünknek. Nagyszerű érzés volt ilyen hangulatban pályára lépni, ezt mondhatom a csapattársaim nevében is. Koncentráltak voltunk, tényleg nem volt kérdés, hogy ki nyerni ezt a meccset, Bízom a hasonló folytatásban. 
Horti Dóra: Gratulálok a Diósgyőrnek! Nagyon örülök, hogy két és fél év után újra itt játszhattam. Szeretnék a kislányomnak ezúton is boldog születésnapot kívánni. Voltak jó helyzeteink, amiket kihagytunk. A Diósgyőrnek rengeteg könnyű kosarat hagytunk, pedig készültünk rá, ezért is alakulhatott ki a közel húsz pontos különbség. Szombatra remélem, mindenki összekapja magát.