Összefoglaló 2018. november 14., szerda

Florent Hasani nem előzmény nélkül lőtt nagy gólt

Florent Hasani góljával győzött a DVTK a DVSC ellen. Sokan felkapták a fejüket a szép találatra, pedig felkészülési mérkőzésen már többször megvillantotta bal lábát a koszovói U21-es válogatott játékos.

Florent Hasani nem előzmény nélkül lőtt nagy gólt


Florent Hasani télen érkezett a KF Trepça'89 Mitrovicë csapatából Diósgyőrbe, és ezidáig 25 bajnoki találkozón lépett pályára. A koszovói labdarúgótól először arról érdeklődtünk, nehezen élte-e meg az elmúlt időszakot.

- Hiába szenvedtünk egymás után hatszor vereséget, minden meccsnek úgy vágtunk neki, hogy most győzni fogunk - válaszolt. - Keményen dolgoztunk a hétköznapokon, hittünk a sikerben. A DVSC ellen is jól küzdöttünk, ezúttal a szerencse sem pártolt el mellőlünk, megérdemeltük a győzelmet. 

Florent Hasani eddig két bajnoki gólt szerzett, az FTC ellen tavasszal a lövése után Botka Endre lábáról vágódott a hálóba a gólba tartó labda, most szombaton a DVSC ellen senkinek - beleértve az ellenfél kapusát is - sem volt esélye a labdába érni. A nyári felkészülési mérkőzéseken pedig már lehetett látni, hogy egyszer bajnokin is elsül a bal láb (összes diósgyőri gólja itt nézhető meg).

- Az az igazság, hogy a legutóbbi mérkőzéseken előrébb játszom, a csatársorban vagy közvetlenül mögötte szereplek - osztotta meg Florent Hasani. - Rendkívül jól érzem magam ebben a pozícióban, több lehetőségem nyílik gólpasszt adni, vagy éppen gólt lőni. Amikor megfordultam, már tudtam, hogy lőni fogok. Jól találtam el, és valóban szép ívet írt le a labda, de sokkal büszkébb vagyok arra, hogy három pontot ért a gólom. 

A koszovói U21-es csapat az utolsó fordulóig versenyben volt a továbbjutásért az Európa-bajnoki selejtezőn, végül 3 győzelemmel, 3 döntetlennel és 4 vereséggel az 5. helyen végeztek. Florent Hasani mind a 10 mérkőzésen pályára lépett, és három gólt szerzett.

- Sajnos nem tudtuk kvalifikálni magunkat az U21-es Európa-bajnokságra, de összességében jól szerepeltünk egy erős csoportban, ahol Németország, Norvégia, Írország, Izrael, Azerbajdzsán volt az ellenfél - mondta el a DVTK támadója. - A magam teljesítményével is elégedett lehetek három góllal járultam hozzá a csapat teljesítményéhez. Kiöregedtem ebből a korosztályból, mostantól azért dolgozok, hogy kiérdemeljem a meghívót a koszovói nemzeti csapatba is.