Összefoglaló 2018. augusztus 20., hétfő

Kapott gól nélkül győzött a DVTK

Megszerezte első győzelmét a DVTK, ráadásul gólt sem kapott. Tóth Barnabás első élvonalbeli gólját szerezte, Vernes Richárd pedig második gólpasszát adta diósgyőri színekben. Statisztika.

Kapott gól nélkül győzött a DVTK

Az OTP Bank Liga 5. fordulójában 1-0-ra győzött a DVTK a Haladás ellen.

A DVTK első győzelmét aratta ebben a bajnokságban, és mivel a PAFC ellen korábban döntetlent játszott, hazai pályán veretlen.

Tóth Barnabás első gólját szerezte az élvonalban, korábban Balassagyarmaton volt eredményes a Magyar Kupában a DVTK mezében. Dušan Brković után ő is pontrúgást követően, fejjel vette be az ellenfél kapuját.

Vernes Richárd második hazai mérkőzésén második gólpasszát adta.

A hét elején igazolt Branko Mihajlović győztes mérkőzésen debütált a DVTK-ban.

Az idei bajnokságban először nem kapott gólt a DVTK, Antal Botond hetek óta tartó jó formáját ebben a formában is siker koronázta.

A DVTK másodszor került emberelőnybe ebben a bajnokságban, érdekesség, hogy Molnár Gábor és Miroslav Grumić is a 69. percben kapott piros lapot.

A DVTK összes idei mérkőzésének összefoglalója

A bajnokság állása

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
1. Ferencvárosi TC Ferencvárosi TC 5 4 1 0 14 4 10 13
2. Budapest Honvéd Budapest Honvéd 5 4 0 1 9 5 4 12
3. MTK Budapest FC MTK Budapest FC 5 3 1 1 9 8 1 10
4. Debreceni VSC Debreceni VSC 5 2 3 0 8 5 3 9
5. MOL Vidi FC MOL Vidi FC 4 2 2 0 9 2 7 8
6. Újpest FC Újpest FC 5 1 3 1 5 6 -1 6
7. Mezőkövesd Zsóry FC Mezőkövesd Zsóry FC 4 1 2 1 5 4 1 5
8. Szombathelyi Haladás Szombathelyi Haladás 5 1 1 3 7 10 -3 4
10. Paksi FC Paksi FC 5 0 3 2 4 7 -3 3
11. Puskás Akadémia FC Puskás Akadémia FC 5 0 2 3 5 8 -3 2
12. Kisvárdai Master Good Kisvárdai Master Good 5 0 1 4 1 12 -11 1

Pontok ellenfelenként

Az OTP Bank Liga idei kiírásában is háromszor találkoznak a csapatok, így összesen 9 pontot lehet szerezni mindenki ellen.

3 pont
Haladás

1 pont
Puskás Akadémia FC

0 pont
Ferencvárosi TC
Debreceni VSC
MTK Budapest

Pontok körönként

1. kör

1 győzelem
1 döntetlen
3 vereség

4 pont

Csapatstatisztika

Házi góllövőlista

1 gólos

A DVTK összes gólja videón

Gólpasszlista*

2 gólpassz

1 gólpassz

* A góllövőnek közvetlenül passzt adó, öngólt "kikényszerítő", illetve a belőtt büntetőt kiharcoló játékos ér el gólpasszt

Kanadai táblázat (gól+gólpassz)

3 pont

  • Vernes Richárd (1+2)

1 pont

  • Bacsa Patrik (1+0)
  • Dušan Brković (1+0)
  • Makrai Gábor (0+1)
  • Tóth Barnabás (1+0)

Gólok típusa

jobb lábbal: 2

  • Bacsa Patrik (FTC - DVTK/1)
  • Vernes Richárd (DVTK - PAFC/1)

bal lábbal: 0

fejjel: 2

  • Dušan Brković (DVTK - PAFC/1)
  • Tóth Barnabás (DVTK - Haladás/1)

büntetőből: 0

szabadrúgásból: 0

szabadrúgást követően: 1

  • Tóth Barnabás (DVTK - Haladás/1)

szögletet követően: 1

  • Dušan Brković (DVTK - PAFC/1)

bedobást követően: 0

öngól: 0

öt és felesen belülről: 2

  • Dušan Brković (DVTK - PAFC/1)
  • Tóth Barnabás (DVTK - Haladás/1)

16-oson belülről: 1

  • Bacsa Patrik (FTC - DVTK/1)
  • Vernes Richárd (DVTK - PAFC/1)

16-oson kívülről: 0

otthon: 3

  • Vernes Richárd (DVTK - PAFC/1)
  • Dušan Brković (DVTK - PAFC/1)
  • Tóth Barnabás (DVTK - Haladás/1)

idegenben: 1

  • Bacsa Patrik (FTC - DVTK/1)

Sárga lapok*

2 sárga lap

  • Bacsa Patrik (FTC - DVTK/1, DVTK - PAFC/1)
  • Vernes Richárd (DVTK - PAFC/1, MTK - DVTK/1)
  • Eperjesi Gábor (DVSC - DVTK/1, MTK - DVTK/1)

1 sárga lap

  • Dušan Brković (DVTK - PAFC/1)
  • Tomislav Mazalović  (DVTK - PAFC/1)
  • Florent Hasani (DVTK - PAFC/1)
  • Tóth Barnabás (DVTK - Haladás/1)

* Automatikusan 1 mérkőzésre szóló eltiltás jár 5 sárga lap után

Piros lapok

A DVTK-ból: 0

Az ellenfél csapatából: 2

  • Molnár Gábor (DVTK - PAFC/1, 69. perc)
  • Miroslav Grumić (DVTK - Haladás/1, 69. perc)

Büntetők

Javunkra ítélt 11-es: 1

  • Értékesített 11-es: 0
  • Nem értékesített 11-es
    • 1 Ugrai Roland (DVTK - PAFC/1)

Ellenünk ítélt 11-es: 2

  • Ellenünk értékesített 11-es: 1
    • Radó András (DVTK - PAFC/1)
  • Ellenünk nem értékesített 11-es: 1
    • Varga Roland (FTC - DVTK/1)

Egyéni statisztika

Kapusok

Név
 
Mérkő-
zések
Játszott perc Kezdő
 
Le-
cserélve
Be-
cserélve
Kispados
 
Lőtt gól Sárga lap Piros lap Kapott gól Kapott gól nélkül
Bukrán Erik 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Radoš Ivan 0 0 0 0 0 5 0 0 0 0 0
Antal Botond 5 450 3 0 0 0 0 0 0 8 1
  5 450 3 0 0 5 0 0 0 9 0

Mezőnyjátékosok

Név
 
Mérkő-
zések
Játszott perc Kezdő
 
Le-
cserélve
Be-
cserélve
Kispados
 
Lőtt gól Gólpassz
 
Sárga lap Piros lap
Tamás
Márk
4 360 4 0 0 1 0 0 0 0
Ivánka
Patrik
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
Lipták
Zoltán
4 161 2 1 1 2 0 0 0 0
Nagy
Tibor
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0
Forgács
Dávid
5 295 3 2 2 0 0 0 0 0
Dušan
Brković
4 360 4 0 0 0 1 0 1 0
Bárdos
Bence
3 76 1 1 2 2 0 0 0 0
Eperjesi
Gábor
4 360 4 0 0 0 0 0 2 0
Tajti
Mátyás
4 232 2 0 2 0 0 0 0 0
Florent
Hasani
5 422 5 2 0 0 0 0 1 0
Ugrai
Roland
2 73 1 1 1 1 0 0 0 0
Tóth
Barnabás
2 180 2 0 0 2 1 0 1 0
Serhii
Shestakov
3 270 3 0 0 1 0 0 0 0
Busai
Attila
3 247 3 2 0 0 0 0 0 0
Tomislav
Mazalović
2 180 2 0 0 0 0 0 1 0
Makrai
Gábor
3 173 2 1 1 2 0 1 0 0
Bacsa
Patrik
5 401 4 0 1 0 1 0 2 0
Vernes
Richárd
5 335 4 2 1 0 1 2 2 0
Nikolaos
Ioannidis
4 160 1 1 3 0 0 0 0 0
Dejan
Karan
2 180 2 0 0 1 0 0 0 0
Branko
Mihajlović
1 49 1 1 0 0 0 0 0 0
Tóth
Borisz
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
Szűcs
Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
  67 4500 50 14 14 16 4 3 10 0