Összefoglaló 2018. február 27., kedd

Fehérvári Titánok - DVTK Jegesmedvék 0-6

Kedd este 6 óra 30 perckor a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata a Fehérvári Titánok vendége volt az Erste Liga negyeddöntőjének negyedik mérkőzésén. A piros-fehérek ismét magabiztos fölénnyel hozták a találkozót, biztosítva helyüket az elődöntőben.

Fehérvári Titánok - DVTK Jegesmedvék 0-6


A DVTK Jegesmedvék számára nagy volt a tétje a mérkőzésnek, hiszen a győzelem a továbbjutás biztosítéka volt, így az előző napnál tempósabb kezdést láthattunk. Az első pár percben kiegyenlített játék folyt, az első veszélyes lövésre az 5. percig kellett várni: Rusk távoli lövését fogta Gyenes. A 6. percnél két perc előny maradt kihasználatlanul, de alig egészült ki a hazai csapat, Kulmala maradt üresen a kapu előtt, és szerezte meg a diósgyőriek vezető találatát (0-1). A gól után is kiegyenlített küzdelem folyt, a harmad derekán a fehérváriak mutattak be veszélyes támadásokat, majd Köllő lövését fogta a hazai hálóőr. A játék lendületét egy kisebb lökdösődés lassította le a 15. percben, majd Galanisz, Pavuk és Kulmala is próbálkozott, Gyenes azonban résen volt, így egygólos vezetéssel mehettünk pihenni.

A második harmad elején egy szabálytalanságot követően büntetőt ítéltek a hazai csapatnak, amit Adorján magabiztosan hárított. A21. percben hátrányba kerültünk, amit ismét sikerült kivédekezni, majd kiegészülve visszavettük a kezdeményezést. A 26. percben Kulmala és Sakaris mutatott be szép összjátékot, majd a 28. percben a Magosi-Galanisz-Miskolczi sor veszélyeztette Gyenes kapuját, a hazai kálóőr azonban állta a sarat. A 30. percben előnybe kerültünk, amit ezúttal sikerült értékesíteni: egy szép figura végén Magosi lövése akadt be (0-2). A 33. percben hátrányba kerültünk, itt egy kis lélegzetvételhez jutottak a hazaiak, ám érdemben veszélyeztetni nem tudtak. A 36. percben Sándor lövését védte bravúrosan Adorján, majd Galanisz tesztelte Gyenest. A harmad végén ismét hátrányba kerültünk, ami épphogy letelt, amikor Hajós Roland adott remek indítást Tóth Adriánnak, aki egy szép ziccer végén nem hibázott (0-3).

A záró játékrész sem hozott meglepő fordulatot, továbbra is nálunk volt a kezdeményezés, már az első másodpercekben sikerült tovább növelni a különbséget Miskolczi gólja révén (0-4), majd néhány perc elteltével Kulmala is betalált egy szép összjáték végén. A 47. percben Albert maradt lent egy ütközés után, az ebből adódó előnyt egy szép figura végén Tóth Adrián értékesíttette (0-6). A játékrész második felében is keményen próbálkoztak a hazaiak, hogy közelebb hozzák az eredményt, de pár távoli lövésnél nem jutottak előrébb, míg mi a másik oldalon sortűz alá vettük a kaput, Gyenesnek nagy szerepe volt abban, hogy nem nőtt tovább a különbség. Lefújásig több találat nem esett, 6-0-s győzelemmel zártuk a találkozót, így söpréssel jutottunk tovább az elődöntőbe.

Erste Liga rájátszás, negyeddöntő, 4. mérkőzés

Fehérvári Titánok - DVTK Jegesmedvék 0-6 (0-1, 0-2, 0-3)

Székesfehérvár, Ifj. Ocsaky Gábor Jégcsarnok, 154 néző. Játékvezetők: Varjú, Mayer, Kormos, Kis-Király.
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Kiss) - Rusk, Joe, Galanisz, Magosi, Miskolczi - Láda, Rantanen, Kulmala, Pavuk, Sakaris - Bernáth, Vojtkó, Hajós, Ritó, Tóth A. - Albert, Köllő, Tóth G. Vezetőedző: Mikael Tisell. ​​​​​
Fehérvári Titánok: Kornakker (Gyenes) - Vehmanen, Imre, Schoenmakers, Ainsworth, Részegh - Reiter, Sándor, Balogh, Kocsis, Varga - Láday, Szaller, Kiss, Mazzag, Szita - Takács, Vizi, Hamvai, Kiss Zs., Péter. Vezetőedző: Kóger István.

1. harmad  07:40  Kulmala (Pavuk, Sakaris)  0-1
2. harmad  31:10  Magosi (Miskolczi, Tóth A.)  0-2  emberelőnyből
2. harmad  39:46  Tóth A. (Hajós)  0-3
3. harmad  41:03  Miskolczi (Magosi, Galanisz)  0-4
3. harmad  45:22  Kulmala (Ritó)  0-5
3. harmad  47:45  Tóth A. (Galanisz, Magosi)  0-6  emberelőnyből

Értékelés

Mikael Tisell: Meg vagyok elégedve a ma esti teljesítménnyel. Talán kicsit döcögőse indult be számunkra a mérkőzés, de az idő előrehaladtával sikerült egyre jobban és fókuszáltabban játszani. Az emberelőnyös szituációkat is sikerült értékesíteni, jól működött a védelem, amihez bagyszerű kapusteljesítmény is társult és a támadásokban is sikerült keményen fellépni. Megérdemelten jutottunk tovább, most pár nap pihenő következik, de péntektől teljes erővel az elődöntőre készülünk.