Összefoglaló 2017. november 22., szerda

DVTK Jegesmedvék - KMH Budapest 5-0

Ma este 18 óra 30 perckor a DVTK Jegesmedvék együttesének vendége a KMH Budapest volt a Magyar Kupa alapszakaszában. A hazaiak végig magabiztos játékkal győzték le a budapesti vendég együttest.

DVTK Jegesmedvék - KMH Budapest 5-0


500 nézőtől volt hangos a miskolci jégcsarnok, akik a csapat Kontinentális Kupán elért eredményét ünnepelték. A ma esti mérkőzésen pályára lépett Hajós Roland is, aki ebben az évben még nem játszott mérkőzést egy korábbi sérülés miatt, a vendég csapatban pedig helyet kapott két kölcsönjátékosunk, Szopos Ottó és Karda Milán is. Korongbedobást követően az egész harmad alatt a mi akaratunk érvényesült. Már a 2-ik percben sikerült egy komoly helyzetet kialakítani egy Ritó-Pavuk összjátékot követően, de a befejezés nem volt tökéletes. Az első gólig a 9-ik percig kellett várni, amikor a frissen visszatért Hajós Roland érkezett remek ütemben Vas János beadására (1-0). Ezt követően is nálunk volt a kezdeményezés, az első komoly vendég helyzetre a 16-ik percig kellett várni, azonban Kiss Bence fogta az ellenfél lövését. A harmad utolsó két percében ismét előnyhöz jutottunk, amit ezúttal értékesíteni is tudtunk, Miskolczi passzára Galanisz érkezett, tovább növelve a hazai előnyt (2-0).


A második harmadban sem változott a játék képe, továbbra is a vendég harmadban folyt a játék, a KMH csak ritkán tudott kitörni, de nem igazán sikerült felállniuk Kiss Bence kapuja előtt. A 24-ik percben ismét előnybe kerültünk, egy szép figura végén Anssi Rantanen ért oda Sakaris passzára (3-0). A 35-ik percben ismét előnybe kerültünk, amit ezúttal nem sikerült kihasználni, egy perc elteltével Sakaris is pihenni kényszerült, így egy percig 4 a 4 ellen folyt a játék, majd a vendégek próbálkozhattak, ám előnyüket nem sikerült gólra váltani, a harmadban nem esett több gól.


A harmadik játékrészben gyorsan bekezdtek a mieink, korongbedobás után 44 másodperccel már rezdült is Hajek hálója: Magosi passzából Galanisz lőtte a hazaiak 4-ik találatát (4-0). Az 5-im percben előnybe kerültünk, Leppanen Passzát Magosi lőtte rá éles szögből, ám lövését blokkolta Hajek. A 10-ik percben egy újabb előny következett, itt is láthattunk egy szép helyzetet: Vas beadásából Sakaris találta el az oldalhálót, majd a 14-ik percben Kulmala adta be szápen a korongot Tóth Adriánnak, akinek közeli lövése ismét elakadt a kapusban. A 17-ik percben egy újabb előny következett, amit ezúttal is gólra tudtunk váltani: Rantanen távoli lövése kipattant a kapuvasról, amire jó ütemben érkezett Sakaris, és lőtt eki a KMH kapuját (5-0). A játék utolsó percét ismét előnyben töltöttük, ám ezt már nem sikerült értékesíteni, így 5-0-val zártuk ezt a találkozót.


​​​​​Magyar Kupa alapszakasz

DVTK Jegesmedék - KMH Budapest 5-0 (2-0, 1-0, 2-0)

Miskolc,  Jégcsarnok, 535 néző. Játékvezetők: Kormos, Németh, Kövesi, Vincze.
DVTK Jegesmedvék: Kiss (Adorján) - Rusk, Leppanen, Magosi, Galanisz, Miskolczi - Ruikka, Rantanen, Sakaris, Vas, Hajós - Vojtkó, Joe, Tóth A., Kulmala, Ritó - Bernáth, Köllő, Berta, Albert, Tóth G. Vezetőedző: Mikael Tisell. ​​​​​
KMH Budapest: Hajek (Gadácsi) - Dorner, Jászai, Godó, Kőrösi, Németh - Baranyai, Zavalnyuk, Órdy, Petres, Vicze - Schellin, Souraniemi, Berendi, Szűcs, Vajda - Egyed, Karda, Szopos. Vezetőedző: Sille Tamás

1. harmad  08:18  Hajós (Vas, Leppanen)  1-0
1. harmad  19:28  Galanisz (Miskolczi, Leppanen)  2-0  emberelőnyből
2. harmad  25:31  Rantanen (Sakaris, Vas)  3-0  emberelőnyből
3. harmad  40:44  Galanisz (Magosi, Miskolczi)  4-0
3. harmad  56:23  Sakaris  5-0  emberelőnyből


Értékelés

Mikael Tisell: Fontos számunkra a Magyar Kupa sorozat is, ezért nagyon örülök a győzelemnek. Örülök az öt gólnak, az emberelőnyös helyzetek kihasználásának, a kiváló védekezésnek, nem kétséges, hogy ki volt az erősebb csapat ma este. Szerettünk volna három pontot szerezni ma este, ez sikerült is, úgyhogy elégedett vagyok.

Sille Tamás: Gratulálok a csapatomnak, hiszen 60 percen keresztül hajtottak egy ilyen erős ellenfélk ellen, mint a DVTK. Sokat kellett emberhátrányban játszanunk, ami egy ilyen játékerejű csapat ellen nagy hátrányt jelent. Kicsit túlbonyolítottuk a játékot, pedig sokszor az egyszerű játék célravezetőbb.

Magyar Kupa alapszakasz

2017. szeptember 13., szerda
19:30 MAC Budapest - DVTK Jegesmedvék 5-1

2017. szeptember 27.,szerda
18:30 DVTK Jegesmedvék - FTC 5-0

2017. október 25., szerda
18:30 Vasas SC - DVTK 1-8

2017. november 1., szerda
18:30 DVTK Jegesmedvék - Dunaújvárosi Acélbikák 4-3 (h.u.)

2017. november 22., szerda
18:30 DVTK Jegesmedvék - KMH Budapest 5-0

2017. november 30., csütörtök
18:30 Fehérvári Titánok - DVTK Jegesmedvék

2017. december 13., szerda
18:00 Újpesti TE - DVTK

Az itthon játszott mérkőzésekre a szezonbérletek érvényesek, bővebb információ ide kattintva. Online jegyvásárlás a dvtk.eu oldalán.