Összefoglaló 2017. augusztus 25., péntek

DVTK Jegesmedvék - HC Nové Zámky 4-0

A piros-fehérek vendége második Visegrád kupa mérkőzésén a szintén Extraligás érsekújvári csapat volt. A mieink végig uralták a játékot, és négygólos előnnyel nyerték meg második tétmérkőzésüket.

DVTK Jegesmedvék - HC Nové Zámky 4-0

Az első harmadot egyenrangú ellenfelekként kezdtük. A játék gyors tempóban zajlott, mindkét csapat nagy energiákat mozgósított, ám az elején nem alakult ki érdemi helyzet egyik oldalon sem. A hatodik percben egy kicsapódó korong eltalálta az egyik ablakot, így pár perc technikai szünet után ismét egymásnak feszültek a csapatok. A harmad vége felé érezhetően átvettük a kezdeményezést, a 17-ik percben egy gyönyörű kombináció végén Galanisz Nikandrosz passzából, Jed Rusk ágyúzta a korongot a hálóba, megszerezve az első hazai gólt, amíg Dudas kétperces büntetését töltötte.

A második harmadnak ugyanolyan lendülettel állt neki mindkét csapat. Az 5-ik percben Ritó László mutatott be egy gyönyörű kapura lövést, majd a játékrész 10-ik percében Galanisz Nikandrosz irányította Láda Balázs lövését a szlovák csapat hálójába, tovább növelve a hazai előnyt. A 33-ik percben Vas János bombázta a kapu felé a neki gyönyörűen lekészített korongot, ám lövése nem ért célba. A 38-ik percben Anssi Rantanent találta el egy szerencsétlenül szálló korong, aki a harmad hátralévő részében orvosi ellátásra szorult.

A harmadik játékrész sem maradt el az első kettőtől, előbb Magositól láthattunk egy gyönyörű rávezetést, majd az 49-ik percben Vas János beadásából az előző játékrészben lesérült Anssi Rantanen korongja talált utat a hálóba. Nem kellett sokat várni a következő hazai találatra sem, amikor az emberelőnyben játszó vendég csapat lehozta a kapust, így egy elhozott buli után Láda Balázs lőtte át a korongot a pályán, egyenesen az ellenfél kapujába, beállítva a 4-0-s végeredményt.

A mérkőzést követően megválasztásra került a mérkőzés legjobbja mindkét oldalról. A vendégektől Matt Prapavessis, míg a DVTK Jegesmedvéktől Adorján Attila kapta az elismerést.

 

Visegrád Kupa

DVTK Jegesmedvék - HC Nové Zámky 4-0 (1-0, 1-0, 2-0)

Miskolci Jégcsarnok, 1100néző. Játékvezetők: Juhász Gábor, Varjú Árpád, Kormos Dávid, Pálkövi Botond
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Kiss) - Rusk, Leppanen, Magosi, Galanisz, Miskolczi - Láda, Rantanen, Pavuk, Vas, Ritó - Vojtkó, Gőz, Sakaris, Kulmala, Lukacevic. - Bernáth, Karda, Köllő, Albert, Tóth G. Vezetőedző: Mikael Tisell.
HC Nove Zamky: Kovac (Romancik) - Prapavessis, Dudas, Raenko, Novotny, Kuchkin - Salija, Kovacevc, Cetkovsky, Varga, Shultz - Simek, Chovan, Tibensky, Dubinin, Lantosi - Siska, Hain, Simun, Rehák, Zboril

1. harmad: 16:26 Rusk (Galanisz, Miskolczi)  1-0 emberelőnyből
2. harmad: 29:15 Galanisz (Láda, Leppanen)  2-0
3. harmad: 49:07 Rantannen (Vas, Ritó)  3-0
3. harmad: 52:04 Láda (Miskolczi)  4-0 emberhátrányból

Értékelés

Mikael Tisell: Nagyon elégedett vagyok a csapattal, hiszen egy remekül játszó ellenfelet sikerült legyőzni. Adorján a tőle megszokott módon ismét fantasztikusan védett, a védelmünk is szilárd volt, és a szerencse is mellénk szegődött. Hiába volt sok helyzete az ellenfélnek, nem tudták gólra váltani, nekünk viszont sikerült. Remek érzés látni, hogy meccsről meccsre mennyit fejlődik a csapat. A következő mérkőzésünket vasárnap játszuk. Első meccsünk lesz ez idegenben, és hiába szerepeltünk jól eddig, egy pillanatra sem szabad hagyni, hogy ez túlzott magabiztossághoz vezessen, az előttünk álló mérkőzéseknek is ugyanolyan komolysággal fogunk nekiindulni.

Visegrád Kupa

Csoportmérkőzések

2017. augusztus 22., kedd
18:00 DVTK Jegesmedvék - HK Poprad  4-3 

2017. augusztus 25., péntek
18:00 DVTK Jegesmedvék - HC Nové Zámky 4-0

2017. augusztus 27., vasárnap
18:00 HK Nitra - DVTK Jegesmedvék

2017. augusztus 29., kedd
18:00 MsHK Zilina - DVTK Jegesmedvék