Összefoglaló 2016. október 22., szombat

KK: DVTK Jegesmedvék - Dunărea Galați 5-1

Második mérkőzését is megnyerte a DVTK Jegesmedvék jégkorong csapata a Kontinentális Kupa második fordulójában, Tychyben. Ezúttal a MOL Ligából már jól ismert ellenfelüket múlták felül magabiztosan a piros.fehérek. A csoportgyőzelemről, egyben a továbbjutásról döntő zárómérkőzésen vasárnap este a házigazdák ellen lépnek majd jégre Doug Bradley tanítványai.

KK: DVTK Jegesmedvék - Dunărea Galați 5-1


A többnapos esőt felváltotta a hideg, de napos időjárás, így csapatunk tagjai a reggeli átmozgató edzés helyett egy közös sétával egybekötött rövid városnézéssel kezdte a napot. A korai ebédet követően hamar a jégcsarnokba ment csapatunk ahol megkezdte a készülődést a mérkőzésre. Kiss Bence egy csúnya gyomorrontással küzdött, így ugyan volt rá esély hogy fiatal kapusunkkal kezdődik majd a DVTK Jegesmedvék összeállítása, de ennek köszönhetően biztossá vált, hogy a mai napon is Adorján Attila védi majd kapunkat.

A mérkőzés lassabb tempóban indult a szokásostól. Az első napon csúnya vereségbe belefutó galaciak érezhetően biztonságibb játékra törekedtek. Csapatunk egyből mezőnyfölényben kezdett játszani, de nagy helyzetek nem alakultak ki. 12 perc elteltével tört meg a jég, amikor Tóth Adrián remek passzát váltotta gólra csapatkapitányunk Hajós Roland egy gyönyörű lövést követően. A piros-fehérek továbbra is támadásban maradtak, de több gól nem született.

 

#DVTK #DVTKJegesmedvék #icehockey #continentalcup #ezismegvan

DVTK (@dvtkinstagram) által közzétett fénykép,


A második játékrészben kezdett fáradni a galaci csapat és egyre több szabálytalanságot követtek el. A második emberelőnyös lehetőségünknél Galanisz szépen tálalt Láda Balázs elé, aki elemi erővel lőtte ki a bal felső sarkot. A küzdelem egyre keményebbé vált, de a mérkőzés összképe nem a szórakoztató hokiról marad emlékezetes.

A záró játékrész kellemetlen pillanatokkal kezdődött. Az addig szinte semmit nem mutató Galac két könnyen befújt szabálytalanságot követően kettős emberelőnybe került. A román csapat edzője időt kért, ami jó döntésnek bizonyult, mert alig 5 másodperc alatt kihasználták a lehetőséget, szorossá téve a mérkőzést. Csapatunk magasabb sebességi fokozatba kapcsolt és szép kombináció végén Andrew Johnston elé került a korong, akinek csak az üres kapuba kellett passzolnia Láda Balázs passzát követően. A DVTK Jegesmedvék csapata megnyugodott és újra magához ragadta az irányítást. Ez újabb emberelőnyhöz vezetett, amelyet gyorsan gólra váltottunk. Egy távoli lövésbe Pavuk Attila szúrt bele a kapu közvetlen közelében és a végig remekül védő Lakosil tehetetlen volt. A mérkőzés ezzel eldőlt. A mérkőzés vége előtt 20 másodperccel, egy szerencsés góllal még nagyobb arányúvá vált győzelmünk. Albert Tibor adta középre a korongot, amely irányt változtatott egy védő korcsolyáján és védhetetlenül csúszott a kapuba. Csapatunk második mérkőzését is megnyerte a Kontinentális Kupa első fordulójában, és ismét felcsendült a Himnusz a mérkőzés végén, amelynek legjobb diósgyőri játékosa Láda Balázs lett. Amennyiben a házigazda Tychy csapata igazolja a papírformát és győz, holnap igazi döntő keretében dől el a továbbjutó személye.

Kontinentális Kupa C-csoport

 

DVTK Jegesmedvék - Dunărea Galați 5-1 (1-0, 1-0, 3-1)

Tychy, 100 néző. Játékvezetők: Persson, Vikman, Hylinski, Polak.
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Kiss) - Pavuk, Galanisz, Magosi, Láda, Leppanen - Popovics, Hajós, Tóth,  Vojtkó, Gőz – Miskolczi, Johnston, Sági, Kuqali, Cianfrini – Albert, Ritó, Karda, Joe, Laczkó. Edző: Doug Bradley.
Dunarea Galati: Lakosil (Popa) – Krajci, Gaspar, Buscbacher, Tamas, Devecka – Lantos, Rusnak, Munteanu A., Pál Zs., Goga – Mihály, Pál Z., Irima, Lőrincz, Hildebrand – Neagos, Munteanu A.C. Edző: Marius Trandafir.

A találkozó jegyzőkönyve ide kattintva olvasható. 

 

Doug Bradley: - Egy újabb nehéz mérkőzést nyertünk meg. A Galac sokkal jobban játszott, mint tegnap. Gratulálok nekik, mert egy ilyen pofon után igazán nehéz felállni. Tisztelték a játékot és mindent megtettek a sikerért, valamit kiváló kapusteljesítmény is segítette őket. Csapatunk erejét mutatja, hogy így is nagyobb arányban tudtunk győzni. A mi kapusteljesítményünk is remek volt, és igazán jól küzdöttek a srácok. Büszke vagyok a csapatomra, amely két remek győzelmet aratott két jó csapat ellen. Holnap igazi döntő vár ránk. Köszönöm a szurkolók bíztatását is, mindig megható, hogy ennyien kísérnek el minket ilyen messzire, minden alkalommal. Holnap is nagy szükségünk lesz rájuk, hiszen várhatóan telt ház előtt, igazi forró hangulatban kell majd pályára lépnünk.

 

Kontinentális Kupa C-csoport (Tychy, Lengyelország)

2016. október 21., péntek
15:30 DVTK Jegesmedvék - Acroni Jesenice 4-1
19:00 Dunărea Galați - GKS Tychy 0-12

2016. október 22., szombat
14:30 DVTK Jegesmedvék - Dunărea Galați 5-1
18:00 GKS Tychy - Acroni Jesenice

2016. október 23. vasárnap
14:30 Acroni Jesenice - Dunărea Galați
18:00 GKS Tychy - DVTK Jegesmedvék

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!