Összefoglaló 2016. október 19., szerda

Aluinvent DVTK - Győr 79-75

A női kosárlabda NB I. A-csoport 4. fordulójában egy végig szoros meccsen hatalmasat küzdve megnyerte az idény első rangadóját az Aluinvent DVTK a Győr ellen. Rasheed Rita 21, Robertson-Warren 17, Tina Jovanović 13 pontot (és 10 lepattanót) szerzett.

Aluinvent DVTK - Győr 79-75


A játékosok bemutatásánál nem csak az Aluinvent DVTK játékosai kaptak nagy tapsot, hanem az előző évi sikerekben részes, idén viszont a Győrben játszó Taccjana Lihtarovics és Szabó Petra is.

Az új bajnokság első hazai mérkőzésére - ami egyúttal az első rangadó is volt - szépen összegyűlt a közönség, és szurkolásból sem volt hiány.

A minden szükséges engedély birtokában lévő Maikel López ismét a kispad előtt állva irányíthatta a csapatát. A kezdéskor a Horváth Bernadett, Czank Tímea, Rasheed Rita, Tina Jovanović, Robertson.Warren ötös lépett pályára.

Az első kosarat Laklóth szerezte, amire Horváth kiváló asszisztja után Jovanović válaszolt a gyűrű alól. Rasheed 2+1-es variációja után pedig már a DVTK-nál volt az előny, amit Robertson-Warren toldott meg (7-2). Újabb labdaszerzést követően Török akasztotta Rasheedot, ami két büntetőt ért - mindkettő bement - és maradt a DVTK-nál a labda (9-2). Továbbra is jól működött a DVTK védekezése, azonban Kiesel a támadóidő lejártát jelző dudaszó előtt egy pillanattal távolról elengedett labdája beesett a kosárba (9-5), majd Goree 2+1-gyel zárkózott a vendégcsapat, azonban Rasheed is pontosan célzott középtávolról (11-8). A győri csapat sokat cserélt, a frissen pályára lépő Szabó dobott is két büntetőt (11-10). Kimaradt néhány diósgyőri dobás, Horváth K. viszont jól célzott távolról, máris a vendégek vezettek (11-13). Rasheed javára ismét fújhattak volna egy sportszerűtlen hibát, de játékvezetők nem látták, hogy akadályozták a diósgyőri kosarast, így csak a következő támadásban tudott egyenlíteni (13-13). Beállt Louella Tomlinson és Szécsi Orsolya, de a kosarat továbbra is Rasheed dobta, aki nem mellesleg védekezésben is jeleskedett. A másik oldalon viszont többen is pontosan céloztak, így 55 másodperccel a negyed vége előtt időt kért Maikel López  (16-21). Robertson-Warren kihasználta a hazai gyűrű előnyét, és több kosár már nem esett, a játékvezetőknek szóló füttyszó közepette ért véget a negyed (18-21). Rasheed Rita 12 pontot termelt az első negyedben, azonban rajta kívül csak Robertson-Warren és Jovanović talált be a győri gyűrűbe.

A második negyed Horváth K. triplájával indult, majd Goree szerzett pontot a gyűrű alól (18-26). Szécsi is dobott egy hármast, amire Laklóth úgyszintén távolról válaszolt (21-29). Horváth B. helyett beállt Bach Boglárka, majd Robertson-Warren közelről faulttal dobott kosarat, közben Czank is szórt egy triplát, meg is jött az addig sem csöndes szurkolók hangereje, és eljött az első győri időkérés ideje is (29-29). Tomlinsonnak is megjött a kedve a távoli dobásokhoz, de Hruščáková lemásolta pontosságát, csak nem olyan messziről (32-31) (5/6, illetve 4/6 volt ekkor a triplák hatékonysági mutatója a két oldalon). Tomlinson a dudaszó pillanatában, a játékvezetők szerint viszont utána dobott kosarat, amivel nem növelték népszerűségi indexüket, de ami nagyobb baj, a diósgyőri pontok számát sem. A pihenőről visszatérő Rasheed szerzett újabb pontokat, majd Szabó, de idén ennek már nem örülhettünk (33-35). Hruščáková két büntetőből növelte az előnyt, majd Lihtarovics használta ki helyismeretét a palánk alatt (34-39). Rasheed két dobással büntette, mert akadályozták a palánk alá befutás közben, és ez lett a félidei eredmény is (36-39). Rasheed már 16 pontnál járt, és összesen hat diósgyőri szerzett pontot, míg a másik oldalon nyolc játékos között osztódtak meg a pontok.


A nagyszünet után Robertson-Warren kezdett, Simon Zs. folytatta, majd Jovanović jött (40-41). Hruščáková tempódobás után volt eredményes, Simon Zs. pedig a DVTK védekezési hibáját használta ki, míg Szécsi Czank asszisztja után magányosan dobhatott távolról, be is esett a tripla (43-45). Robertson-Warrenen akkorát löktek, hogy elterült a padlón, de a labda beesett, sajnos a ráadás nem volt pontos, és a lepattanó után Czank hármasa is lejött a gyűrűről, míg a másik oldalon Goree volt eredményes (45-47).  Egy büntető és egy gyors támadás után ismét nyílt a két csapat között az olló (45-50). Egymást követő támadás során Goree és Robertson-Warren is a palánk alól volt eredményes, Kiesel pedig a büntetővonalról (47-54). Adamecz Lilla is lehetőséget kapott, Robertson-Warren két büntetőt értékesített (49-54). Szabó a palánk alól, Horváth B. középtávolról növelte a pontok számát, miként Lihtarovics is (51-58). Tomlinson hármasa közben ismét lefektették a földre Robertson-Warrent, aki a büntetők közül csak a másodikat értékesítette (52-58). Rasheed az elsőt dobta be, majd Tomlinson is, igaz azt akcióból, így kettőt ért (55-58). Rasheed egyenlíthetett volna, de triplája lejött, az ellentámadásban Szabó nem tévesztett, miként Robertson-Warren sem középtávolról (57-60). Simon Zs. tudott a negyedben még egy kosarat szerezni (57-62), így ötpontos hátrányból várta a végjátékot az Aluinvent DVTK.


Az utolsó 10 percet Laklóth triplája vezette be, Jovanović büntetőből faragott a hátrányból, és ugyanő ziccerezett is egyet (61-65). Öldöklő volt a küzdelem a palánk alatt, ami tetszett a közönségnek, főleg úgy, hogy Jovanović kétszer is leszedte saját labdája után a lepattanót, és harmadszorra Czank már nem hibázott (63-67). Kiváló védekezés az egyik oldalon, pontos Jovanović közeli a másikon és máris felhangzott az Aida győzelmi indulója a lelátón, a DVTK pedig az egyenlítésért támadhatott (65-67). Rasheed az első büntetőt elhibázta, a másodikat bedobta (66-67), majd Lihtarovics ellen fújtak belemenést. Újra a vezetésért támadott a DVTK, azonban labdavesztés után Goree növelte az előnyt (66-69). Ismét Jovanović vette kézbe a labdát, és 2+1-es kombinációval egyenlített. És a győri támadást is sikerült kivédekezni, Völgyi Péter jobbnak látta, ha időkéréssel rak rendet a fejekben 3:50-nel a vége előtt. Egy támadáson belül két földharcból jobban jöttek ki a vendégek, és a végén Simon Zs. ziccerezhetett (69-71). Néhány kihagyott dobással később Rasheed állhatott a büntetővonalra, és ismét csak az egyiket dobta be (70-71). A másik oldalon Simon Zs. ugyanebben a műfajban jobban teljesített (70-73). 1:57-tel a vége előtt Horváth B. triplából egyenlített, a csarnokban pedig hangrobbanás történt. Az ellentámadásban Hruščáková lökte fel Rasheedot a saját palánk alatt, így  a szlovák játékos kipontozódott, Rasheed pedig két büntetőt dobhatott. Bement mind a kettő (75-73), Goree azonban egyenlített (75-75). Ismét felforrtak az indulatok, amikor Laklóth Czank lábára vetődött, és rögbis módon akadályozta, mégis csak szimpla büntetőket ítéltek a játékvezetők. 39 másodperccel a vége előtt Maikel López kért időt. Czank állt a vonalra, és hidegvérrel kétszer is a gyűrűbe dobta a labdát (77-75). Óriási izgalmak után (előbb a palánk alatt Jovanović, majd az oldalvonal mellett Czank szerezte meg kis híján a labdát, de mindkétszer a vonalon túlra csorgott) kimaradt a győri dobás, és 10 másodperccel a vége előtt taktikai szabálytalanságot követtek el a vendégek Horváth B. ellen. A büntetőket talpon állva nézte a teljes csarnok. Az első bement, a második is, zengett a DI-ÓS-GYŐR, DI-ÓS-GYŐR! (79-75) A soproni hármas lejött, így az Aluinvent DVTK hatalmas küzdelemben megnyerte idei első rangadóját. Az egész csapatot dicséret illeti, de kiemelkedik Rasheed Rita 21, Robertson-Warren 17, Tina Jovanović 13 ponjával (és 10 lepattanóval).

A végén a csapat megköszönte a közönség buzdítását (Veletek sikerült!), majd kezdetét vette az örömünnep.

Folytatás szombaton hazai pályán a Szekszárd ellen, jövő szerdán pedig már Kassán játszik a csapat az Európa Kupában.

Női NB I. A-csoport 4. forduló

Aluinvent DVTK - CMB Cargo UNI Győr 79-75 (18-21, 18-18, 21-23)

Miskolc, Generali Aréna, 1200 néző. Játékvezető: Pálla Zoltán, Vida Béla, Balogh Gyula.
Aluinvent DVTK: Horváth B. 7/3, Czank 7/6, Rasheed 21/3, Jovanović 13, Robertson-Warren 17. Csere: Szécsi 6/6, Tomlinson 8/6, Bach, Adamecz. Vezetőedző: Maikel López.
Győr: Török, Hruščáková 10, Laklóth 8/6, Kiesel 7/3, Goree 16. Csere: Lihtarovics 4, Simon Zs. 16, Horváth K. 6/6, Szabó P. 8, Kovács V. Vezetőedző: Völgyi Péter.

Kipontozódott: Hruščáková a 39. percben.

Edzői értékelések

Maikel López: - Mai ellenfelünk a bajnokság egyik legjobb csapata, akik az egyik legerősebb keretével rendelkeznek.Mindent kiadtunk magunkból, a győzelemhez gratulálni szeretnék a teljes csapatnak, és a közönségnek is, mert nélkülük nem sikerült volna nyerni. Nagyon fontos győzelmet arattunk, ami segít abban, hogy továbbra is higgyünk az elvégzett munkában, és kettőzött energiával készüljünk az előttünk álló többi mérkőzésre.
Völgyi Péter: - Gratulálok a Diósgyőrnek, jól használták ki a palánk alatt a magassági fölényüket. Nem csinálunk tragédiát a vereségből, két napunk van, hogy felkészüljünk a Sopron ellen.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!