Összefoglaló 2016. szeptember 15., csütörtök

Először győzött ellenünk a MAC

Elszenvedte első vereségét a MAC Budapesttel szemben a DVTK Jegesmedvék jégkorong csapata. A budapestieknek sok kellemetlen percet okoztak a piros-fehérek a tavalyi bajnokságban, hiszen tíz meccsből tízszer győzték le őket. A két csapat első idei összecsapásán megtört a Tüskecsarnok lakóit sújtó átok, és egy szoros mérkőzésen ezúttal egy góllal jobbnak bizonyultak.

Először győzött ellenünk a MAC


A találkozó nagy iramban indult, mindkét oldalon adódott egy-egy gólszerzési lehetőség. A MAC csapata korán emberelőnybe került, amelyet már majdnem sikerült kivédekeznie csapatunknak, de az emberelőny letelte előtt 10 másodperccel Somogyi Balázs megszerezte a vezetést. A piros-fehérek egyből nagyobb sebességre kapcsoltak, de gólhelyzeteket nem sikerült kialakítani, a MAC Budapest irányította a játékot. A harmad végéhez közeledve egy szép kombináció végén Láda Balázs egyenlíteni tudott.

 

DVTK (@dvtkinstagram) által közzétett fénykép,


A második harmadban a játék képe nem változott inkább a budapesti csapat volt a kezdeményezőbb. Csapatunk csak helyzetekig, zúgó kapuvasig jutott, miközben ellenfelünk kétszer is betalált, így kétgólos hátránnyal voltunk pihenőre.

A záró harmadra óriási lendülettel jött ki a DVTK Jegesmedvék csapata, aminek egy gyors szépítés lett az eredménye, Galanisz Nikandrosz volt a gólszerző. A gólt követően felkorbácsolódtak az indulatok, a szép játékot felváltotta a küzdelem, az ütközések. Előbb folytatva a tavalyi történetet Terbócs Istvánnal kerültek szóváltásba a mieink, majd Kovács Csaba és Popovics Patrik került összetűzésbe. Végül Sági Martin és Mestyán István már nem állt meg a verbális összetűzésnél melynek egy kisebb lökdösődés és páros kiállítás lett a vége. Az indulatok lassan csillapodni kezdtek és ismét a játék került az előtérbe. A DVTK mindent feltéve egy lapra támadni kezdett, amelynek meg is lett az eredménye és Jarkko Leppanen egy csodálatos góllal egyenlített. Alig két perccel a vége előtt újra emberhátránya került csapatunk melynek drámai eredménye lett, hiszen 25 másodperccel a vége előtt Nagy Krisztán gólra váltotta az emberelőnyt. Ugyan csapatunk még megpróbálta a lehetetlent, és hat támadóval megpróbáltuk újra kiharcolni az egyenlítést, de ez nem sikerült, így elszenvedtük első vereségünket ebben a bajnokságban.

MOL Liga

MAC Budapest - DVTK Jegesmedvék 4-3 (1-1, 2-0, 1-2)

Budapest, 600  néző. Játékvezetők: Rencz, Nagy, Kis-Király, Juhász.
MAC Budapest: Arany (Bálizs) – Day Chief, Somogyi, Jubinville, Ruikka, Mestyán – Bödök, Nagy K., Terbócs, Lakatos, Kovács B. – Könczei, Nagy G., Kovács Cs., Pozsgai, Vokla – Schmál, Roczanov, Egyed, Silló, Tóth. Edző: Majoross Gergely.
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Kiss) - Pavuk, Galanisz, Magosi, Láda, Leppanen - Miskolczi, Hajós, Tóth,  Gőz, Vojtkó – Sági, Johnston, Sakaris, Laczkó, Cianfrini – Popovics, Szopos, Karda, Albert, Bernáth. Edző: Doug Bradley.

Gólok

1. harmad: 06:29: Somogyi (Nagy K., Day Chief) emberelőnyből 1-0
1. harmad: 15:47: Láda (Magosi) 1-1
2. harmad: 23:03: Bödök (Terbócs) 2-1
2. harmad: 34:41: Nagy G. (Könczei) 3-1
3. harmad: 40:10: Galanisz (Láda, Pavuk) 3-2
3. harmad: 55:42: Leppanen 3-3
3. harmad: 59:35: Nagy K. (Day Chief, Somogyi) emberelőnyből 4-3

Edzői értékelések

Majoross Gergely: – Az előző mérkőzést követően sokat foglalkoztunk a betegeskedő helyzetkihasználásunkkal, amely munkák ma már meg is mutatkozott. Összességében nem vagyok elragadtatva a mai teljesítményünktől, de lélektanilag iszonyatosan fontos volt a győzelem.

Doug Bradley: - Nagyon gyengén kezdtük a mérkőzést, és sajnos az egész meccs folyamán nem találtuk meg a ritmust. Nem becsültük meg a korongokat, sok párharcot vesztettünk a saját illetve a semleges harmadban is. Ezek összessége illetve a végén elkövetett szabálytalanság megpecsételte a sorsunkat. Dolgozunk tovább, vasárnap hazai közönség előtt javíthatunk. Szeretném megköszönni a szurkolóknak a bíztatást, igazán remek hangulatot teremtettek a kispadunk mögött.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!