Összefoglaló 2021. április 22., csütörtök

"Igazán boldog csak akkor leszek, ha sikerül bennmaradni"

A sérülése után Molnár Gábor már két gólt szerzett, szerda délután a Puskás Akadémia elleni találat három pontot ért, és ami még fontosabb, életben tartotta a diósgyőri bennmaradási esélyeket.

"Igazán boldog csak akkor leszek, ha sikerül bennmaradni"


- Mondhatjuk, hogy fineszes srác vagy, mert ha fáj a lábad, akkor fejjel szerzel gólt. Hogy érzed magad a sérülésed után?
- Nem tökéletesen, de már jobban hála Istennek! Még nem vagyok olyan állapotban, hogy egy teljes mérkőzést végig tudnék játszani, de csereként már a csapat hasznára vagyok.

- A 83. percben álltál be, mire gondoltál, amikor jelezték, be fogsz állni?
- Egyedül az járt a fejemben, hogy meg kell nyerni ezt a mérkőzést, mert csak úgy marad esélyünk a bennmaradásra. A kispadról és bemelegítés közben azt láttam hogy jól játszik a csapat, sok támadást vezettünk, és a vezetést is megszereztük. Persze Urblík József bombagóljának nem örültem, de nem csak tudtam, hogy nyerni kell, hanem láttam is az esélyt a győzelemre.

- Mintegy tíz percet töltöttél a pályán, amibe belefért egy veszélyes szabadrúgás és egy fejesgól is.
- A szabadrúgás kissé távoli volt, de megpróbáltam, fölé ment. A gól előtt Stefan Dražić beadására középen Goran (a középhátvéd Goran Milović - a szerk.) érkezett, de láttam, hogy neki magas a labda, ami pont felém szállt, így közvetlen közelről nem volt nehéz dolgom. Az az igazság, hogy a felcsútiak eltámadták magukat, ezért amikor Malenica megfogta a labdát, és gyors ellentámadást indított, már nem értek vissza, létszámfölénybe kerültünk, és rám nem jutott védő. Ezúttal nekünk sikerült jobban a végjáték.

- Tudod hogy Zoran Zekić a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Molnár Gábor a legtehetségesebb játékos, akivel eddigi pályafutása során dolgozott?  (Az alábbi videón 1:34-től)
- Igen, olvastam, és örülök neki természetesen. Őszintén bevallom, igazán meglepett a véleménye.

- Amióta a sérülésed után visszatértél már két gólt is szereztél, mindkettőt csereként. Nincs is szükséged 90 percre a gólhoz?
- Jó érzés gólt lőni, de igazán boldog csak akkor leszek, ha sikerül bennmaradni.

- Ismét heti két mérkőzést játszik a DVTK, neked mi fér bele a csütörtökbe és a péntekbe?
- A lemaradásom miatt nekem szükségem van a plusz munkára, ezért a mérkőzés másnapján is edzettem, amíg a többiek a regenerációs gyakorlatokat végezték. Pénteken együtt gyakorol a csapat, majd győzni utazunk Kisvárdára.

- Ismét idegenbeli meccs jön, te pedig az összes gólodat a DVTK Stadionban szerezted. Viszont tavaly tavasszal Kisvárdán is betaláltál. (Molnár Gábor összes mérkőzése itt böngészhető)
- Emlékszem a mérkőzésre, nem sokkal a Diósgyőrbe igazolásom után játszottunk ott. A hajrában a hazaiak 2-0-ás vezetésénél álltam be, és én rúgtam az első gólt, majd Egér (Egerszegi Tamás - a szerk.) egyenlített. De korábban is lőttem gólt abban a stadionban, bízom benne, szombaton is betalálok.

- Hazai pályán tavasszal győzött a DVTK a Kisvárda ellen, meg lehet ezt ismételni?
- Szervezetten kell játszani, igazi csapatként egymást segíteni, és az utolsó pillanatig küzdeni kell, és akkor igen. A ZTE előttünk játszik, ha vereséget szenvednek, az plusz motivációt is jelenthet, hogy újabb győzelmet arassunk.

- Számolgatsz, vagy csak a Kisvárda elleni mérkőzésre készülsz?
- A ZTE és a Honvéd 4-4 ponttal áll előttünk, ezért fölösleges számolgatni, mert nem csak a saját kezünkben van a sorsunk. Hiába szerzünk kilenc pontot, ha az ellenfelek megnyerik mindhárom meccsüket. Viszont a magunk részéről mindent meg kell tenni azért, hogy ha az ellenfelek botlanak, akkor meg tudjuk előzni őket.