Összefoglaló 2020. február 23., vasárnap

DVTK Jegesmedvék - MAC Újbuda 2-0

A MAC Újbuda elleni győzelemmel kezdte meg a Tipsport Liga középszakaszát a DVTK Jegesmedvék. A két magyar csapat ismét egy szoros, a végletekig kiélezett meccset játszott, ami során a vendégek nem tudtak betalálni Rajna kapujába, hazai oldalról viszont Galanisz és Valchar is eredményes volt a találkozó hajrájában.

DVTK Jegesmedvék - MAC Újbuda 2-0


A vasárnap esti mérkőzésen visszatért a csapatba Magosi Bálint és Vojtkó Mátyás, így már csak Miskolczi, Részegh, Szirányi és Wehrs nevét nem találhattuk az összeállításban. Nagy energiával kezdték a meccset a felek, aminek az lett az eredménye, hogy sorra jöttek a kiállítások. Az első két percet Blake Orban kapta, majd a másik oldalon Gőz és Vas is kiült a büntetőpadra, nem sokáig tartott az öt a három elleni játék, mert Strech ütője találta el Magosi arcát, amiért szintén járt a két perces büntetés. Egyenlő létszámban folytatódott a gyors, kemény hoki, viszont helyzetből kevés alakult ki. A 12. percben Gőz és Sofron dulakodása után osztottak ki egy páros kiállítást a játékvezetők. Ezt követően ismét nem tudott folyamatos játék kialakulni a jégen, Strech és Beach is a kiállítás sorsára jutott.

 

A második játékrészben már helyzeteket is alakítottak ki a csapatok, az első komolyabb lehetőség Beach előtt adódott, majd nem sokkal későb Beauvillier is kihagyott egy lehetőséget. Minden korongért nagy csata folyt, sok ütközés és kemény párharcok jellemezték a meccset. A játékrész közepén Rajnának is be kellett mutatnia két nagy védést, majd Bernard is nagyot dolgozott azon, hogy egyenlő maradjon az állás. Már csak pár másodperc volt hátra a harmadból, amikor egy korongbedobást követően Vandane eltalálta a játékszerrel a vonalbírót, akit a mentők hordágyon vittek le a jégről.


A szlovák vonalbírót korházba kellett szállítani, így három bíróval folytatódott a játék. Egy emberhátrányos Magosi helyzettel indult az utolsó húsz perc, majd pár perccel később Bernard ismét nagyot védett. A következő lehetőség David Rodman előtt adódott, de a szlovén csatár lövését is védte Bernard. Érezhető volt, hogy benne van a meccsben a gól, ez pedig a 47. percben született meg, amikor Galanisz egy nagyszerű egyéni megmozdulás után volt eredményes (1-0). Ezt követően nagy energiákat mozgósított a MAC az egyenlítésért, de Glen Hanlon csapata jól kontrollálta a játékot és kevés lehetőséget engedélyezett. A hajrában Orban könyökölte le Beachet, a létszámfölény során pedig Valchar kerülte meg a kaput és behúzta a korongot a rövidbe, amivel eldöntötte a meccset (2-0).

Tipsport Liga

Középszakasz - alsóház - 1.forduló

2020. február 23. 18:00

DVTK Jegesmedvék - MAC Újbuda 2-0 (0-0, 0-0, 2-0)

Miskolci Jégcsarnok, 911 néző, játékvezetők: Vladimir Snásel, Tomás Orolin, Lukas Beniac, Ludovit Soltés

DVTK Jegesmedvék: Rajna (Adorján ) - Gőz, Vandane, Rodman, Galanisz, Beach - Ross, Kiss D., Valchar, Vas, Beauvillier - Láda, Vojtkó, Magosi, Harrison, Ritó, - Kiss P.​​ Páterka, Vezetőedző: Glen Hanlon

MAC Újbuda: Bernard (Halász) - Busenius, Macaulay, Klempa, Strech, Sofron, Carlisle, Bugár, Kreisz, Majoross, Szigeti, Garát, Pozsgai, Szűcs, Nagy, Terbócs, Lőczi, Bl.Orbán, Br.Orbán, Pitt, Bodó, Vezetőedző: Majoross Gergely

1-0 49:19 Galanisz
2-0 59:20 Valchar (Beauvillier, Ross)

Statisztika

Lövés 37-23
Védés 23 (100.00 %) : 35 (94.59 %)
Büntetés percek 12-12
Buli elhozatal 30/72 (41.67 %) : 42/72 (58.33 %)

Értékelés

Glen Hanlon: A MAC egy jól felkészített csapat, jó rendszerben játszanak és nehéz ellenük gólt szerezni. Mind a két csapatnak jól működött az emberhátrányos védekezése. A mi nevünkben mondhatom, hogy voltak nehézségeink az emberelőnyök során. A meccs végén Nika egy nagyszerű lövéssel eldöntötte ezt az „egygólos” meccset. Mi már a középszakasz meccseit is Playoff meccseknek tekintjük. Az alapszakasz utolsó két meccsén a Detvával és a MAC-cal játszottunk, így a mai szinte már a harmadik középszakaszbeli meccsünk volt. Mi is egy olyan csapat vagyunk, akinek ebben a szakaszban legalább nyolc meccset meg kellene nyerni a tízből.

A forduló további eredményei az alsóházban

HK Nitra - HC Nové Zámky 4-0
HK Dukla Michalovce - HC07 Detva 10-2