Összefoglaló 2019. december 22., vasárnap

DVTK Jegesmedvék - MHk 32 Liptovský Mikuláš 3-2

A Tipsport Liga 33. fordulójában hazai pályán aratott győzelmet a DVTK Jegesmedvék csapata. A vasárnap esti találkozón a saját nevelésű fiatal csatárok remek teljesítményt nyújtottak, Farkas Márton megszerezte pályafutása első bajnoki találatát a felnőtt csapatban, Lövei Dávid pedig első gólpasszát jegyezte. A sérüléséből visszatérő Magosi Bálint győztes góllal járult hozzá a sikerhez.

DVTK Jegesmedvék - MHk 32 Liptovský Mikuláš 3-2


A mérkőzést már Magosi Bálinttal a soraiban kezdte meg a piros mezben játszó miskolci csapat, a csatár pedig már az első cseréjében kialakított két veszélyes helyzetet. A folytatásban nagy tempóban, magas iramban játszottak a csapatok, kevés játékmegszakítással. Vendég részről az első helyzetet Róbert Huna hagyta ki, majd Nemec lövését védte Rajna. A 11. percben ismét Magosi előtt adódott lehetőség, aki a passzt választotta, lövés helyett, így kimaradt a helyzet. Egy perccel később viszont megszületett az vezető gól, Farkas Márton pályafutása első felnőtt csapatban szerzett találatát jegyezte (1-0). A gól utáni első cserében Gőz kapott két perces büntetést, az első emberelőnyt pedig rögtön gólra váltotta a vendég csapat. Patrik Osko lépett ki a védők között és eltette a korongot Rajna lábai között (1-1). A folytatásban megmaradt a magas tempó, a szlovák csapat némileg fölénybe került a kapuralövéseket tekintve.


A második játékrész gyors hazai góllal indult, a DVTK Jegesmedvék saját nevelésű csatára, Lövei Dávid első gólpasszát jegyezhette, miután a Vas Jánoshoz passzolt, aki továbbította a korongot Beauvilliernek, a kanadai csatár pedig a fekvő kapus felett lőtt a kapuba (2-1). Ezt követően rövid időn át megállt a játék egy jéghiba miatt, majd a folytatásban Galanisz lövése talált el a kapuvasat. A meccs felénél kétgólosra nőtt a különbség, a sérüléséből visszatérő Magosi Bálint játszott össze Galanisszal, és a passzváltás után szép gólt lőtt (3-1). Három perccel később következett az első hazai emberelőny, amit nem sikerült kihasználni.


A záró játékrészt nagy elánnal kezdte meg a sereghajtó, a letámadásukkal nyomást tudtak gyakorolni Rajna kapujára. Vas János kiállítása nyomán létszámfölénybe kerültek a vendégek, második emberelőnyükből pedig második góljukat lőtték. Petran a kékvonalról lőtt nagy gólt a kapuvas segítségével (3-2). A következő cserében ismét kiállítást ítéltek a játékvezetők, ezúttal St.Pierre ült a büntetőpadra, de ezt a létszámhátrányt már sikerült kivédekezni. A folytatásban mindkét csapat nagyot harcolt, a vendég a kapusukat is lehozták az egyenlítés érdekében, de az eredmény nem változott. Győzelmével Marcel Rodman csapata maradt a tabella hatodik, felsőházat jelentő pozíciójában.


Tipsport Liga

33.forduló

2019. december 22. 17:30

DVTK Jegesmedvék - MHk 32 Liptovský Mikuláš 3-2 (1-1, 2-0, 0-1)

Miskolci Jégcsarnok, 1.411 néző, játékvezetők: Róbert Müllner, Milan Adamec, Matús Stanzel, Ludovit Soltés

DVTK Jegesmedvék: Rajna (Adorján) - Gőz, Dudás, Beach, St.Pierre, Rodman - Láda, Vandane, Beauvillier, Vas, Részegh - Szirányi, Kiss D., Harrison, Galanisz, Magosi - Vojtkó, Farkas, Lövei, Miskolczi, Kiss P. Vezetőedző: Marcel Rodman

MHk 32 Liptovský Mikuláš: Zalivin (Romancik) - Kurali, Kramár, Kriska, Piatka, Sukel, Nemec, Petran, Huna, Osko, Vybrial, Roman, Mezovsky, Surovy, Huna Ro, Huna Ri., Droppa, Smutny, Haluska, Uhrik, Listiak, Vezetőedző: Anton Tomko 

1-0 12:00 Farkas (Miskolczi, Dudás)
1-1 13:29 Osko
2-1 21:29 Beauvillier (Vas, Lövei)
3-1 30:25 Magosi (Galanisz)
3-2 45:02 Petran (Huna, Osko)

Statisztika

Lövés 34-46
Védés 44 (95.65 %) : 31 (91.18 %)
Büntetés percek 6-2
Buli elhozatal 31/69 (44.93 %) : 38/69 (55.07 %)

Értékelés

Marcel Rodman: Nem kezdtünk jól, bár ehhez hozzájárult, hogy az ellenfelünk viszont remekül állt bele a meccsbe. Gyorsak voltak, sokat korcsolyáztak. Az egész meccs nagyon kiegyenlített volt, mindkét félnek megvoltak a lehetőségei. A második harmadban egygólos vezetésnél nagy helyzete volt a vendég csapatnak, majd ugyan ebben a cserében meglőttük a harmadikat. A harmadik harmadban nagyot küzdöttünk, minden energiánkra szükség volt, hogy itthon tartsuk a három pontot. Nagy munkát tettünk bele ebbe a meccsbe és boldog vagyok, hogy megnyertük a találkozót. Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok a szurkolóknak és az ellenfél csapat tagjainak.

A forduló további mérkőzései 

HK Dukla Trencin - HKM Zvolen 2-0
HC Mikron Nové Zámky - HC07 Detva 2-0
HC ‘05 iClinic Banská Bystrica - HK Nitra 2-1
HK Dukla Ingema Michalovce - MAC Újbuda 5-2
HK Poprad - HC Kosice 0-4

Tabella

# CSAPAT J GY GYH VH V LG KG GK P
1. HC KošiceHC KOŠICE 30 16 7 2 5 92 56 36 64
2. HC Slovan BratislavaHC SLOVAN BRATISLAVA 31 17 5 2 7 103 60 43 63
3. HC ‘05 iClinic Banská BystricaHC ‘05 ICLINIC BANSKÁ BYSTRICA 30 16 5 2 7 84 56 28 60
4. HK DUKLA TrenčínHK DUKLA TRENČÍN 30 15 4 3 8 93 66 27 56
5. HK PopradHK POPRAD 31 15 2 4 10 89 71 18 53
7. HKM ZvolenHKM ZVOLEN 30 15 0 2 13 87 82 5 47
8. Dukla MichalovceDUKLA MICHALOVCE 31 12 1 6 12 79 90 -11 44
9. HK NitraHK NITRA 31 11 2 5 13 73 81 -8 42
10. MAC ÚjbudaMAC ÚJBUDA 31 9 1 3 18 89 117 -28 32
11. HC 07 DetvaHC 07 DETVA 30 9 2 1 18 70 100 -30 32
12. HC Nové ZámkyHC NOVÉ ZÁMKY 31 8 2 2 19 77 107 -30 30
13. MHk 32 Liptovský MikulášMHK 32 LIPTOVSKÝ MIKULÁŠ 29 5 2 3 19 46 108 -62 22