Összefoglaló 2019. november 1., péntek

HK Poprad - DVTK Jegesmedvék 2-1

Poprádon ért véget a DVTK Jegesmedvék négy győztes meccsből álló sorozata. A péntek esti mérkőzésen a hazaiak szerezték meg a vezetést, amit a meccs felénél Beauvillier kiegyenlített, azonban szűk két perccel a rendes játékidő vége előtt Paukovcek eldöntötte a három pont sorsát.

HK Poprad - DVTK Jegesmedvék 2-1

ű

A találkozó első perceiben a mezőnyjáték dominált, kevés játékmegszakítással. Az első komolyabb helyzet Beauvillier előtt adódott, lövésével egy időben Vosvrada elmozdította a kaput, de a játékvezetők nem láttak szabálytalanságot. Láda kiállítása következett a következő cserében, ami alatt nagy nyomás alá került a vendég kapu. Fél percen belül négy nagy bravúrt is bemutatott Rajna Miklós, így nem változott az állás. Nem úgy mint a 7. percben, amikor Mlynarovic értékesített egy kipattanó korongot (1-0). A következő lehetőség Leclerc előtt adódott, szólója végén Rajna ismét szép mozdulattal hárított. A harmad második felében Vosvradának is akadt bőven dolga, Miskolczi és Beauvillier is veszélyeztetett. A negyedig támadósor kiharcolta az első vendég emberelőnyt, ami kihasználatlan maradt, majd a játékrész utolsó percében Vas is a büntetőpadra került.

A második játékrészben magához ragadta a kezdeményezést a poprádi csapat, sorra jöttek Rajna nagy védései. Ennek ellenére a meccs felénél megszületett az egyenlítő találat. Az első meccsén pályára lépő St.Pierre hozott egy el bulit a támadó harmadban, Láda lövésébe pedig Beauvillier ért bele, a korong pedig a hálóba jutott (1-1). Ezt követően több lehetőség is adódott, hogy piros-fehér vezetéssel vonulhassanak a csapatok a szünetre, de Vosvrada is jó napot fogott ki. Ebben az időszakban sok játékmegszakítás jellemezte a meccset.

A záró játékrészben ismét jobbnak bizonyult támadásban a kék-fehér poprádi együttes, de Rajna minden alkalommal bravúrral védett. A 46. percben négy a négy elleni játékot egy hazai emberelőny váltott fel, ami alatt jól dolgozott a védelem és Rajna is, így hiába kért időt Peter Mikula vezetőedző. Mikor már úgy nézett ki, hogy pontosztoszkodással ér véget a meccs, Paukovcek eldöntötte a találkozót. A csatár a kapu előtt kapta meg a pattogó korongot és fordulásból a bal felsőbe lőtt (2-1). Marcel Rodman mindent megtett a folytatásban, Rajna helyett mezőnyjátékost küldött a jégre, de az eredmény már nem változott, így megszakadt a DVTK Jegesmedvék győzelmi sorozata.

Tipsport Liga

19.forduló

2019. november 1. 17:00

HK Poprad - DVTK Jegesmedvék 2-1 (1-0, 0-1, 1-0)

Poprád, Zimny Stadion, 1.782 néző, játékvezetők: Peter Stano, Milan Novak, Andrej Bogdan, Martin Jobbágy

HK Poprad: Vosvrada (Rychlik) – Fabian, Erving, Tavoda, Zagrapan, R.Svitana, Mlynarovic, Kundrik, Leclerc, Magovac, Rychlik, Vosvrada, Takac, Ulrych, Nespala, P.Svitana, Kozák, Handlovsky, Brejcak, Palocko, Paukovcek, Vandas, Bjaloncik, Vezetőedző: Peter Mikula

DVTK Jegesmedvék: Rajna (Adorján) - Ross, Vojtkó, Harrison, Vas, Részegh - Láda, Vandane, Rodman, St.Pierre, Beauvillier - Szirányi, Gőz, Miskolczi, Galanisz, Magosi - Kiss D., Lövei, Farkas, Kiss P., Vezetőedző: Marcel Rodman

1-0 06:37 Mlynarovic (Fabian, Bjaloncik) 
1-1 29:28 Beauvillier (Láda, St.Pierre)
2-1 58:17 Paukovcek (Handlovsky, Kozák)

Statisztika

Lövés 58-21
Védés 20 (95.24 %) : 56 (96.55 %)
Büntetés percek 4-8
Buli elhozatal  38/78 (48.72 %) : 40/78 (51.28 %)

Értékelés

Peter Mikula: Jól játszottunk ma, rengeteg lövésünk volt, éppen ezért dühít, hogy a meccs végéig kellett várnunk arra, hogy az erőfeszítéseink kifizetődjönek. A megszerzett három pont miatt boldog vagyok, de a jövőben jobban kell kihasználnunk a lehetőségeinket.

Marcel Rodman: Összességében csalódást keltő volt a mai teljesítményünk. Nem tudtunk minőségű helyzeteket kialakítani. Ha egy meccsen a harmadik harmadban, egyenlő állásnál mindösszesen három kapuralövést sikerül produkálnunk, akkor nem érdemlünk pontot. A mai napon cserben hagytuk a kapusunkat, akinek a kíváló teljesítménye nélkül nagyobb arányú vereséget szenvedtünk volna.