Az Európa Kupa 2003 óta íródó történetében voltak kifejezetten szép magyar sorozatok, de az egymást követő kilenc győzelem még senkinek sem sikerült. Nem kell messzire menni, egy évvel ezelőtt a Sopron sorozatban nyolc győzelemnél állt meg. A kilencedik találkozón 78-77-es vereséget szenvedett a csapat a Maccabi Ashdod otthonában. A negyeddöntő visszavágóján pedig magabiztosan nyert az izraeli csapat Sopronban, így ez egyben a végállomást is jelentette a nagyon ígéretesen induló szezonban.

2004-ben a Szolnok játszott döntőt az Európa Kupában és végül nagy csatában a szentpétervári Baltiyskaya Zwezda alakulatával szemben maradt alul a fináléban. Akkor a szolnokiak az első csoportkört négy győzelemmel kezdték, majd az utolsó két forduló az akkori lebonyolítás értelmében már a folytatás szempontjából tét nélkül zajlott és két vereséget hozott. A második csoportkörben mind a hat meccsét megnyerte a szolnoki gárda, így játszhatott a Final Four szereplésért. Az egyik fél második győzelméig tartó párharcban a La Spezia ellen nyerte az első meccsét a magyar csapat, ami így hét meccses győzelmi széria volt. Végül a második felvonással, egy olaszországi vereséggel ért véget a sorozat, hogy aztán a sorsdöntő harmadik mérkőzésen vívja ki a négy közé jutást a Szolnok.

Az Európa Kupa jogelődje a Ronchetti Kupa, melynek két magyar győztese is van. 1998-ban a Sopron, míg 1983-ban a BSE nyerte meg a sorozatot. Ráadásul a BSE 1984-ben és 1986-ban is döntőt játszott. Ahogy azt a sportstatisztikák felidézésénél mindig ki kell emelni, nem szabad összehasonlítást végezni a 80-as évekkel. Hiszen más volt a versenyrendszer, kevesebb csapattal bonyolították le a kupaküzdelmeket. Akkoriban csak úgy lett volna esély ilyen 9 meccses győzelmi szériára, ha egy csapat a selejtezőkben kapcsolódik be és onnantól kezdve veretlenül menetel végig. A soproni győzelem már a mérkőzések számában és a lebonyolításban sokkal inkább hasonlított napjainkhoz. Akkor a végjátékig az egyenes kieséses szakaszban a legjobb 32 között a ZKK Croatia, majd a legjobb 16 között a DKSK vendégeként volt egy-egy veresége a Sopronnak.

A fenti rövid múltidézés is mutatja, hogy milyen nagy tettet hajt végre szemünk láttára a DVTK, hiszen rendkívül nehéz makulátlan mérleggel a nemzetközi porondon menetelni. Ha az Európa Kupa, illetve a jogelődje a Ronchetti Kupa statisztikáin túl nézzük a magyar szereplést, akkor még két hasonló nagy szériára lehetünk figyelmesek. Az 1978-79-es évadban a Bajnokcsapatok Európa Kupájában a BSE 9 győzelemmel és 1 vereséggel jutott el a döntőig, míg 2001-ben a Pécs jutott el veretlenül az Euroligában a Final Four-ba. Ez akkor 10 meccses győzelmi szériát jelentett, melyet végül az elődöntő zárt le. Ha a DVTK elérné ezt a 10 meccses sorozatot, akkor az az Európa Kupában a 4+4 közé jutást jelentené.

Forrás: wbasket.hu

2016. február 4., csütörtök (Miskolc, Generali Aréna)
18:00 Aluinvent DVTK Miskolc - Basketball Nymburk

Amint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a rendkívül nagy érdeklődés miatt a belépőjegyek már kedden déltől kaphatók a DVTK Szinvaparkban található ajándékboltjában.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!