Az OTP Bank Liga 33. fordulójában 2-0-s vereséget szenvedett a DVTK a Paks ellen.

Erdős József hetedik alkalommal vezette a DVTK mérkőzését az idei bajnokságban, és összesen hat piros lapot mutatott föl. Az első MTK - DVTK mérkőzésen Kovács Gábort és Antal Botondot állította ki, majd az első békéscsabai találkozó lefújása után Bacsa Patrik is pirosat kapott. A Vasas elleni harmadik meccset pedig Tamás Márk nem fejezhette be. Munkásságához hozzátartozik, hogy a DVTK - Békéscsaba bajnokin Thomas Permayr mehetett hamarabb zuhanyozni, míg a második DVTK - Paks találkozón Bertus Lajos nem fejezhette be a mérkőzést, ugyanakkor a Haladás ellen nem állította ki a gólhelyzetben szabálytalankodó Király Gábort.

Király Krisztián asszisztenssel sem volt szerencséje a DVTK-nak, a Honvéd - DVTK és az első DVTK - Honvéd mérkőzésen egyaránt tévesen jelzett lest Novothny Soma góljánál, míg a legutóbbi DVTK - Paks találkozón Nikházi Márk gólját érvénytelenítette a játékvezető a jelzésére. A videofelvételek ebben az esetben egyértelműen bizonyította tévedését.

A DVTK összes idei mérkőzésének összefoglalója

Az MLSZ ajánlását teljesítve végig pályán volt egy 20 év alatti játékos (Nemes Milán), illetve Ternován Patrik csereként állt be, valamint egyszerre csak egy külföldi szerepelt (Dražen Okuka).

Helyezés

A bajnokság végeredménye

  1. FTC 33 24 4 5 69-23 46 76
    --------------------------------------
  2. Videoton 33 17 4 12 42-29 13 55
  3. DVSC 33 14 11 8 48-34 14 53
  4. MTK 33 14 9 10 39-37 2 51
  5. Haladás 33 13 11 9 33-37 -4 50
  6. Újpest 33 11 13 9 42-37 5 46
  7. Paks 33 12 7 14 41-40 1 43
  8. Honvéd 33 12 7 14 40-39 1 43
  9. DVTK 33 10 8 15 37-47 -10 38
  10. Vasas 33 9 5 19 32-54 -22 32
    --------------------------------------
  11. PAFC 33 7 10 16 35-51 -16 31
  12. Békéscsaba 33 6 9 18 25-55 -30 27

Hazai tabella

  1. FTC 17 13 3 1 39-14 25 42
  2. Videoton 17 12 3 2 30-12 18 39
  3. MTK 17 12 2 3 23-8 15 38
  4. DVSC 17 10 3 4 31-16 15 33
  5. Paks 17 9 3 5 29-18 11 30
  6. Honvéd 16 8 4 4 20-15 5 28
  7. DVTK 16 8 3 5 23-20 3 27
  8. Újpest 17 6 9 2 21-16 5 27
  9. Haladás 16 6 7 3 18-18 0 25
  10. PAFC 16 5 6 5 14-16 -2 21
  11. Vasas 16 6 1 9 19-25 -6 19
  12. Békéscsaba 16 3 5 8 14-22 -8 14

Idegenbeli tabella

  1. FTC 16 11 1 4 28-9 19 34
  2. Haladás 17 7 4 6 15-19 -4 25
  3. DVSC 16 4 8 4 17-18 -1 20
  4. Újpest 16 5 4 7 21-21 0 19
  5. Videoton 16 5 1 10 12-17 -5 16
  6. Honvéd 17 4 3 10 20-24 -4 15
  7. Paks 16 3 4 9 12-22 -10 13
  8. Vasas 17 3 4 10 13-29 -16 13
  9. Békéscsaba 17 3 4 10 11-33 -22 13
  10. MTK 16 2 7 7 16-29 -13 13
  11. DVTK 17 2 5 10 14-27 -13 11
  12. PAFC 17 2 4 11 21-35 -14 10

A DVTK összes idei mérkőzésének összefoglalója

Csapatstatisztika

Házi góllövőlista

8 gólos
Novothny Soma (DVTK - PAFC, DVTK - Haladás, Újpest - DVTK, DVTK - Békéscsaba, FTC - DVTK, DVTK - Videoton/2, DVTK - Haladás/2, DVTK - Honvéd/2)

4 gólos
Bacsa Patrik (Vasas - DVTK, DVTK - MTK, DVTK - Honvéd 2)
Barczi Dávid (FTC - DVTK, Honvéd - DVTK, Haladás - DVTK, DVTK - Videoton/2)
Elek Ákos (DVTK - Haladás/2 2, DVTK - PAFC/2, Vasas - DVTK/2)
Egerszegi Tamás (DVTK - PAFC, Vasas - DVTK/2 2, DVSC - DVTK/2)

3 gólos
Koman Vladimir (DVTK - Videoton, DVTK - Békéscsaba, DVTK - PAFC/2)

2 gólos
Dražen Okuka (Békéscsaba - DVTK, DVTK - PAFC)
Miroslav Grumić (DVTK - Vasas, Videoton - DVTK)
Bognár István (DVTK - Újpest, FTC - DVTK)

1 gólos
Nikházi Márk (Paks - DVTK)
Tamás Márk (DVTK - Újpest)
Georges Griffiths (DVTK - Paks)
Grúz Tamás (öngól, DVTK - Vasas)

A DVTK összes gólja az idei bajnokságban

Gólpasszlista*

7 gólpassz
Bognár István (DVTK - Újpest, Békéscsaba - DVTK, DVTK - PAFC, Vasas - DVTK, Haladás - DVTK, DVTK - PAFC/2)

5 gólpassz
Bacsa Patrik (DVTK - Vasas, FTC - DVTK, DVTK - Békéscsaba, DVTK - Videoton/2, Vasas - DVTK/2)

4 gólpassz
Barczi Dávid (Paks - DVTK, DVTK - PAFC, Vasas - DVTK/2 2)
Novothny Soma (DVTK - Honvéd, DVTK - Haladás/2, DVTK - PAFC/2, DVSC - DVTK/2)

3 gólpassz
Dražen Okuka (Honvéd - DVTK, Videoton - DVTK, DVTK - Paks)
Nemes Milán (FTC - DVTK 2, DVTK - Haladás/2)

2 gólpassz
Nikházi Márk (DVTK - Vasas, DVTK - Videoton)

1 gólpassz
Kovács Gábor (DVTK - PAFC)
Manjrekar James (DVTK - Haladás)
Georges Griffiths (DVTK - MTK)
Koman Vladimir (Újpest - DVTK)
Lipták Zoltán (DVTK - Honvéd)
Elek Ákos (DVTK - Videoton/2)

* A góllövőnek közvetlenül passzt adó, öngólt "kikényszerítő", illetve a belőtt büntetőt kiharcoló játékos ér el gólpasszt

Kanadai táblázat (gól+gólpassz)

12 pont
Novothny Soma (8+4)

9 pont
Bacsa Patrik (4+5)
Bognár István (2+7)

8 pont
Barczi Dávid (4+4)

5 pont
Dražen Okuka (2+3)
Elek Ákos (4+1)

4 pont
Koman Vladimir (3+1)

3 pont
Nikházi Márk (1+2)
Nemes Milán (0+3)
Egerszegi Tamás (3+0)

2 pont
Miroslav Grumić (2+0)
Georges Griffiths (1+1)

1 pont 
Tamás Márk (1+0)
Kovács Gábor (0+1)
Manjrekar James (0+1)
Lipták Zoltán (0+1)

Lőtt és kapott gólok

01-15. perc: 2-8
16-30. perc: 7-7
31-45. perc: 8-9
első félidő hosszabbítása: 1-1
46-60. perc: 6-4
61-75. perc: 6-5
76-90. perc: 3-7
hosszabbítás: 4-6

Gólok típusa

jobb lábbal: 21
Barczi Dávid 4 (FTC - DVTK, Honvéd - DVTK, Haladás - DVTK, DVTK - Videoton/2)
Novothny Soma 4 (DVTK - PAFC, DVTK - Videoton/2, DVTK - Haladás/2, DVTK - Honvéd/2)
Bacsa Patrik 3 (Vasas - DVTK, DVTK - Békéscsaba, DVTK - Honvéd)
Koman Vladimir 3 (DVTK - Videoton, DVTK - Békéscsaba, DVTK - PAFC/2)
Bognár István 2 (DVTK - Újpest, FTC - DVTK/2)
Egerszegi Tamás 2 (Vasas - DVTK/2, DVSC - DVTK/2)
Nikházi Márk (Paks - DVTK)
Dražen Okuka (DVTK - PAFC)
Elek Ákos (Vasas - DVTK/2)

bal lábbal: 9
Elek Ákos 3 (DVTK - Haladás/2 2, DVTK - PAFC/2)
Novothny Soma 3 (DVTK - Haladás, DVTK - Békéscsaba, FTC - DVTK/2)
Miroslav Grumić (DVTK - Vasas)
Egerszegi Tamás (DVTK - PAFC)
Bacsa Patrik (DVTK - Honvéd)

fejjel: 6
Tamás Márk (DVTK - Újpest)
Dražen Okuka (Békéscsaba - DVTK)
Miroslav Grumić (Videoton - DVTK)
Georges Griffiths (DVTK - Paks)
Novothny Soma (Újpest - DVTK)
Egerszegi Tamás (Vasas - DVTK/2)

büntetőből: 5
Barczi Dávid 2 (Haladás - DVTK, DVTK - Videoton/2)
Koman Vladimir 2 (DVTK - Videoton, DVTK - PAFC/2)
Nikházi Márk (Paks - DVTK)

szabadrúgásból: 1
Bognár István (DVTK - Újpest)

szabadrúgást követően: 3
Egerszegi Tamás 2 (DVTK - PAFC, Vasas - DVTK/2)
Dražen Okuka (Békéscsaba - DVTK)

szögletet követően: 2
Miroslav Grumić (DVTK - Vasas)
Tamás Márk (DVTK - Újpest)

öngól: 1
Grúz Tamás (DVTK - Vasas)

öt és felesen belülről: 8
Bacsa Patrik 2 (DVTK - MTK, DVTK - Honvéd)
Egerszegi Tamás 2 (DVTK - PAFC, Vasas - DVTK/2)
Miroslav Grumić (DVTK - Vasas)
Barczi Dávid (FTC - DVTK)
Tamás Márk (DVTK - Újpest)
Elek Ákos (Vasas - DVTK/2)

büntetőterületen belülről: 25
Novothny Soma 7 (DVTK - PAFC, DVTK - Haladás, Újpest - DVTK, DVTK - Békéscsaba, FTC - DVTK/2, DVTK - Videoton/2, DVTK - Honvéd/2)
Barczi Dávid 3 (Honvéd - DVTK, Haladás - DVTK, DVTK - Videoton/2)
Koman Vladimir 3 (DVTK - Videoton, DVTK - Békéscsaba, DVTK - PAFC/2)
Elek Ákos 3 (DVTK - Haladás/2 2, DVTK - PAFC/2)
Dražen Okuka 2 (Békéscsaba - DVTK, DVTK - PAFC)
Bacsa Patrik 2 (Vasas - DVTK, DVTK - Honvéd)
Egerszegi Tamás 2 (Vasas - DVTK/2, DVSC - DVTK/2)
Nikházi Márk (Paks - DVTK)
Miroslav Grumić (Videoton - DVTK)
Georges Griffiths (DVTK - Paks)

büntetőterületen kívülről: 3
Bognár István 2 (DVTK - Újpest, FTC - DVTK/2)
Novothny Soma (DVTK - Haladás/2)

otthon: 23
Novothny Soma 6 (DVTK - PAFC, DVTK - Haladás, DVTK - Békéscsaba, DVTK - Videoton/2, DVTK - Haladás/2, DVTK - Honvéd/2)
Bacsa Patrik 3 (DVTK - Békéscsaba, DVTK - Honvéd 2)
Koman Vladimir 3 (DVTK - Videoton, DVTK - Békéscsaba, DVTK - PAFC/2)
Elek Ákos 3 (DVTK - Haladás/2 2, DVTK - PAFC/2)
Miroslav Grumić (DVTK - Vasas)
Bognár István (DVTK - Újpest)
Tamás Márk (DVTK - Újpest)
Dražen Okuka (DVTK - PAFC)
Egerszegi Tamás (DVTK - PAFC)
Georges Griffiths (DVTK - Paks)
Barczi Dávid (DVTK - Videoton/2)
Grúz Tamás (öngól, DVTK - Vasas)

idegenben: 13
Barczi Dávid 3 (FTC - DVTK, Honvéd - DVTK, Haladás - DVTK)
Novothny Soma 2 (Újpest - DVTK, FTC - DVTK/2)
Egerszegi Tamás 2 (Vasas - DVTK/2 2)
Nikházi Márk (Paks - DVTK)
Dražen Okuka (Békéscsaba - DVTK)
Bacsa Patrik (Vasas - DVTK)
Miroslav Grumić (Videoton - DVTK)
Bognár István (FTC - DVTK/2)
Elek Ákos (Vasas - DVTK/2)

Sárga lapok*

10 sárga lap

  • Dražen Okuka (FTC - DVTK, DVTK - Videoton, Békéscsaba - DVTK, Vasas - DVTK, Videoton - DVTK, FTC - DVTK/2, DVTK - Haladás/2, DVSC - DVTK/2, DVTK - Paks/2) - nem lépett pályára a 16. fordulóban a DVSC ellen
  • Lipták Zoltán (FTC - DVTK, MTK - DVTK, DVTK - DVSC, Paks - DVTK, Békéscsaba - DVTK, Vasas - DVTK, Videoton - DVTK, PAFC - DVTK, DVSC - DVTK/2, DVTK - Paks/2) - nem lépett pályára a 9. fordulóban a PAFC ellen

7 sárga lap

  • Egerszegi Tamás (DVTK - Vasas, FTC - DVTK, Békéscsaba - DVTK, Videoton - DVTK, DVSC - DVTK, FTC - DVTK/2, Újpest - DVTK/2) - nem lépett pályára a 17. fordulóban a Paks ellen

6 sárga lap

  • Barczi Dávid (DVTK - DVSC, DVTK - Újpest, Honvéd - DVTK, PAFC - DVTK, DVTK - PAFC/2, DVTK - Honvéd/2) - nem lépett pályára az elhalasztott 27. fordulóban az MTK ellen

5 sárga lap

  • Tamás Márk (DVTK - Haladás, Vasas - DVTK, DVTK - Honvéd, DVTK - Videoton/2, DVTK - PAFC/2) - nem lépett pályára az elhalasztott 27. fordulóban az MTK ellen
  • Novothny Soma (DVTK - MTK, Újpest - DVTK, DVTK - Videoton/2, Újpest - DVTK/2, DVSC - DVTK/2) - nem léphet pályára a 33. fordulóban a Paks ellen
  • Manjrekar James (Honvéd - DVTK, Vasas - DVTK, FTC - DVTK/2, DVTK - Haladás/2, DVSC - DVTK/2) - nem léphet pályára a 33. fordulóban a Paks ellen
  • Nikházi Márk (DVTK - Vasas, Paks - DVTK, Újpest - DVTK, FTC - DVTK, DVTK - Paks/2)

4 sárga lap

  • Bacsa Patrik (DVTK - Videoton, Paks - DVTK, DVTK - Újpest, FTC - DVTK/2)
  • Miroslav Grumić (FTC - DVTK, Békéscsaba - DVTK, DVSC - DVTK, DVTK - Honvéd/2)

3 sárga lap

  • Kitl Miklós (DVTK - FTC, DVTK - Paks, DVTK - MTK)
  • Nemes Milán (DVTK - Videoton, Újpest - DVTK/2, DVSC - DVTK/2)

2 sárga lap

  • Takács Tamás (DVTK - Vasas, DVTK - Újpest)
  • Koman Vladimir (DVTK - Videoton, DVTK - PAFC/2)
  • Kovács Gábor (DVTK - Vasas, DVTK - Honvéd, DVTK - Honvéd/2)

1 sárga lap
  • Halmai Ramon (Paks - DVTK)
  • Eperjesi Gábor (Videoton - DVTK)
  • Ivan Radoš (DVTK - Honvéd)
  • Georges Griffiths (Haladás - DVTK)
  • Bognár István (FTC - DVTK/2)
  • Elek Ákos (DVTK - Haladás/2)

* Automatikusan 1 mérkőzésről szóló eltiltás jár 5 sárga lap után

Összesen

a DVTK játékosainak: 75
az ellenfél játékosainak: 68

Fordulónként

forduló 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22.
DVTK 4 4 4 1 2 4 4 4 0 2 1 4 2 4 2 2 2 1 0 1 3 1
ellenfél 2 1 3 0 1 3 2 4 0 1 3 2 1 4 3 3 3 0 1 2 5 4

 

forduló 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33.
DVTK 5 2 3 3 0 0 3 0 3 5 3-
ellenfél 2 5 3 2 0 2 1 0 1 3 4


Piros lapok

A DVTK-ból: 6
Kovács Gábor (MTK - DVTK, 56. perc, 2 mérkőzésre szóló eltiltás)
Antal Botond (MTK - DVTK, 88. perc, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)
Bacsa Patrik (Békéscsaba - DVTK, a lefújást követően, 3 mérkőzésre szóló eltiltás)
Tamás Márk (DVTK - FTC, 17. perc, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)
Miroslav Grumić (DVTK - Paks, 65. perc, 2 mérkőzésre szóló eltiltás)
Tamás Márk (Vasas - DVTK/2, 37. perc, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)

Az ellenfél csapatából: 3
Simon Ádám (DVTK - Videoton, 48. perc, második sárga lap után, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)
Thomas Piermayr (DVTK - Békéscsaba, 65. perc, második sárga lap után, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)
Bertus Lajos (DVTK - Paks/2, 79. perc)

Büntetők

Javunkra ítélt 11-es: 5
Értékesített 11-es: 5
Kihagyott 11-es: 0
Ellenünk ítélt 11-es: 5
Ellenünk értékesített 11-es: 3
Kihagyott 11-es: 2

 

Egyéni statisztika

Kapusok Mérkőzések
száma
Játszott
perc
Lecserélt Becserélt Kispad Kapott
gól
Kapott gól
nélkül
Sárga lap Piros lap
Bősz
Levente
0 0 0 0 4 0 0 0 0
Antal
Botond
5 374 0 1 17 11 0 0 1
Egyed
Balázs
0 0 0 0 4 0 0 0 0
Radoš,
Ivan
29 2416 1 0 4 35 5 1 0
Zöldesi
Illés
0 0 0 0 3 0 0 0 0

 

Mezőny-
játékosok
Mérkőzések
száma
Játszott
perc
Lecserélt Becserélt Kispad Gól Gól-
passz
Sárga lap Piros lap
BACSA
Patrik
28 1874 8 8 1 4 5 4 1
BALOGH
Alex
0 0 0 0 0 0 0 0 0
BARCZI
Dávid
32 2354 14 5 0 4 4 6 0
BOGNÁR
István
27 1677 13 7 4 2 6 1 0
BOROS
Gábor
2 46 0 2 3 0 0 0 0
CSICSVÁRI
Milán
0 0 0 0 3 0 0 0 0
EGERSZEGI
Tamás
29 2087 4 6 2 4 0 7 0
ELEK
Ákos
11 951 1 0 0 4 1 1 0
EPERJESI
Gábor
11 865 2 1 15 0 0 1 0
Georges
GRIFFITHS
7 177 0 7 3 1 0 1 0
Miroslav
GRUMIĆ
16 998 1 7 5 2 0 4 1
HALMAI
Ramon
3 134 0 3 3 0 0 1 0
Kim
HO-JUNG
0 0 0 0 0 0 0 0 0
Senad
HUSIĆ
4 329 1 0 2 0 0 0 0
ICSÓ
Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0
Manjrekar
JAMES
17 928 6 6 4 0 1 5 0
KITL
Miklós
15 1073 7 1 1 0 0 3 0
KOMAN
Vladimir
26 2002 11 1 1 3 0 2 0
KOVÁCS
Gábor
18 1244 1 4 10 0 0 3 1
KÖVÉR
Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0
LIPTÁK
Zoltán
32 2869 1 0 0 0 1 10 0
NEMES
Milán
23 2070 0 0 7 0 3 3 0
NÉMETH
Milán
8 591 0 3 8 0 0 0 0
NIKHÁZI
Márk
16 669 5 9 7 1 2 5 0
NOVOTHNY
Soma
27 1869 12 4 0 8 4 5 0
Dražen
OKUKA
30 2528 3 1 0 2 3 10 0
OLÁH
Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0
SZABÓ II
Balázs
1 4 0 0 2 0 0 0 0
TAKÁCS
Tamás
12 299 1 11 1 0 0 2 0
TAMÁS
Márk
22 1740 1 1 2 1 0 5 2
TIMKÓ
István
0 0 0 0 0 0 0 0 0
TERNOVÁN
Patrik
4 38 0 4 13 0 0 0 0


Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!