1948 óta rendeznek Magyarországon sakk-csapatbajnokságot. Talán kevesen tudják, hogy az első országosan kiírt versenysorozatot a Diósgyőri Botvinnik SK csapata nyerte meg, ez volt egyben az első miskolci sportban elért országos elsőség is. A DBSK jogutódjaként klubunk a DVTK 1957-ben bronzérmet szerzett. Az idei évtől visszatér a sakk Diósgyőrbe.

A helyi sakksportnak óriási hagyományai vannak. A Diósgyőri Botvinnik SK mellett a Miskolci SSC csapata is bajnoknak mondhatta magát, 1996 és 2001 között négy alkalommal végzett a pontvadászat élén.

- Feltett szándékunk, hogy a DVTK családhoz újra visszakerüljenek azok a korábbi sikersportágak, melyek nagy tradíciókkal rendelkeznek Miskolcon és a megyében - mondta el Szabó Tamás diósgyőri ügyvezető. - Nincs még egy olyan sportág van a városban, melyben ötször nyertek bajnoki címet a helyi csapatok. A Diósgyőr célja, hogy a sakk újra fénykorát élje majd Miskolcon. Azt szeretnénk elérni, hogy minél többen sakkozzanak. Ennek két része van. Az egyik, hogy tömegesítsük az utánpótlást, ezért első körben öt általános iskolában kezdjük el a képzést. A gyermekek számára természetesen ingyenes az oktatás, ezt a klub finanszírozza. A másik oldal a versenyeztetés, már idén indulni kívánunk a bajnokságban. Azt szeretnénk, ha egy-két éven belül a megyei osztályoktól kezdve felmenő rendszerben a legmagasabb osztályban is tudnánk versenyeztetni a sakkozókat, hogy mindenki a saját szintjének megfelelően sportolhasson és fejlődhessen. A felnőtt sportolók a hazai mérkőzéseiket a Hunguest Hotel Palotában rendezik majd meg. A sakkra a labdarúgó akadémiai képzés kiegészítőjeként is tekintünk, ami fejleszti a taktikai képességet. A szakosztály költségvetése az első évben 5-10 millió forint, attól függően, hogy hány gyereket tudunk bevonni az oktatásba.

Dr. Mátyás Imre (Fotó: Koncz Péter)


A sakkozók ügyeit szakosztályvezetőként Dr. Mátyás Imre, a Miskolci Egyetem Jogi Karának docense intézi, aki maga is sakkozott hosszú éveken keresztül, majd vezetői feladatokat vállalt a miskolci sakkéletben.

- Napokon belül eldől, hogy melyik működő miskolci klubbal együttműködve indulunk el a bajnoságban - nyilatkozta a sportvezető. - Ez minimum NB II. lesz, sportszakmai szempont dönt arról, melyik osztályba nevezünk. Ezen kívül tárgyalásokat folytatunk az egységes miskolci sakkéletet érdekében is. A tudás rendelkezésre áll, a finanszírozási oldalt próbáljuk megoldani. Minél szélesebb bázist kívánunk kialakítani, ahol a gyerekek már 6-7 éves korban elkezdenek sakkozni tanulni. Ez azt jelenti, hogy az első évben három iskolában mintegy 150-en ülnek sakktáblához, és ez a létszám a később felfuthat akár 6-800 főig. Az elmúlt években sem állt meg a sakkélet Miskolcon, mintegy 30 egyéni bajnoki címet nyertek városunk utánpótlás versenyzői. Amennyiben számításaink beválnak, akkor egy évtizeden belül egy-két tucat helyi sakk-nagymester lehet Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, akikkel a sakk csapatbajnokságban is eséllyel indulhatunk. Hosszú távú cél az NB I. és a régi sikerek megismétlése.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!