A legnépszerűbb 11 állása a legutóbb megjelentekhez képest nem változott, tehát továbbra is a

Veréb - Szántó, Salamon, Gáspár, Kutasi - Tatár, Oláh, Vitelki - Borostyán, Kulcsár, Egressy összetételű csapat játékosaira érkezett be a legtöbb szavazat.

A legnépszerűbb diósgyőri 11-be természetesen lehet még változás, hiszen több poszton szoros a verseny. Kapus pozícióban Veréb Györgyön kívül Nota Gyula és Köteles László kapott voksokat, a védősorban pedig közel került az együttesbe kerüléshez Teodoru Borisz, Farkas János, Kuttor Attila is. A középpályán a Fükő Sándor-Görgei János-Kiser László hármasnak van a legtöbb esélye kiszorítani az eddigi vezetőket, míg a támadókat a Dobó Zoltán-Adzsojev Guram-Tisza Tibor trió veszélyzteti.

Továbbra is várjuk tehát szavazataikat a fekete@dvtk.eu-ra. Jutassák be kedveinceiket vagy tartsák bent az Önök által favorizált futballistákat a legnépszerűbb diósgyőri 11-ben! Azok között, akik érvényes e-mail címmel leadják voksukat, kisorsulonk 5 db 59 kártyából álló DVTK Focikártya gyűjteményt egy exkluzív mappával. A szavazás május 16-áig tart!