Két és fél évig volt a DVTK-Borsodi labdarúgócsapatának tagja Mogyorósi József, azt követően, hogy a csapat a 2004/05-ös szezontól kezdődően már újra az első osztályban játszott. 2007 januárjában azonban Mogyi csapatot váltott - némi pikantéria, hogy akkor a Diósgyőr pénteki ellenfeléhez igazolt -, majd kerek egy esztendő után visszatért Miskolcra. A szinte mindig jókedvű védő, a csapat egyik hangulatfelelőseként ,,kapusbetegségben" szenved, de, hogy mit takar ez a ,,kór" és, hogyan emlékszik vissza az említett időszakra, valamint pályafutása kezdetére, azt mesélje el ő maga.

2004 nyarán kerültél Diósgyőrbe. Sokan emlékeznek erre az időpontra, mert elég kesze-kusza volt akkor a helyzet az egyesület körül: egy Détári és egy Kiprich-Vincze féle csapat is készült az NB I-re. Te melyikhez tartoztál?

- Engem a Kiprich-Vincze féle hívott a Diósgyőrhöz, pontosabban Vincze Pilu, akivel még a tatabányai időszakból ismertük egymást. Tényleg kicsit zavarosak voltak a dolgok, de kis idő múlva eldőlt, hogy a korábbi csatárduó irányítja a szakmai munkát. Sajnos nem sikerült túl jól a rajtunk, így hamarosan Gálhidi György vette át a gárdát, akinél elég jó kis csapat jött össze, tavasszal pedig várakozáson felül szerepeltünk.

Eddigi pályafutásod alatt a tatabányai és a diósgyőri a két vidéki alakulat, egy osztrák csapatot leszámítva, több budapesti csapatban játszottál.

- A Fradiban nevelkedtem, de egyetlen egyszer játszottam az első osztályban, még Nyilasi Tibinél, az 1997/98-as szezon végén. Onnan mindenképpen távozni akartam, egyrészt nem kaptam játéklehetőséget, másrészt egy nagyon komoly kérőm akadt Németországból. Még húsz éves se voltam, és egy óriási lehetőség volt kialakulóban a számomra, és akkor az utánpótlás válogatottban is szerepeltem. A külföldi lehetőség azonban különböző okokból meghiúsult - ami azóta is fájó pont -, így Újpestre kerültem. A liláknál egyszer pályára léptem a BL-selejtezőben és egyszer az UEFA kupában. De hosszabbtávon ott sem számoltak velem, ekkor mentem el Ausztriába egy másodosztályú együtteshez. Végül következett a csepeli-tatábanyai időszak, mielőtt először ide szerződtem.

Az idei télen pedig másodszor kötöttél szerződést a DVTK-val. Korábban azt mondtad, nem akarod elhagyni a Diósgyőrt, aztán pedig egy újabb fővárosi együttes, a Budapest Honvéd következett. Hogy is volt ez illetve van-e benned drukk a kispestiek elleni meccs előtt?

- Tényleg azt mondtam, de mentségemre szóljon, hogy tavaly nem önszántamból igazoltam el. Mindenestre örülök neki, hogy most újra itt vagyok. Azt hiszem ezzel a két mondattal mindent elmondtam a pénteki meccs előtti várakozásról. Több, nagy szurkolótáborral rendelkező klubnál megfordultam már, de komolyan mondom, hogy itt van a legjobb közönség. A mérkőzések Diósgyőrben igazi ünnepnek számítanak, nagyon jó érzés ilyen fantasztikus hangulatban futballozni. Bár most valamivel kevesebben járnak ki a stadionba, mint a 2005/06-os szezonban, amikor nagy terveket szőttünk, és még itt volt Tisza Tibi, Horvát Feri, Gáspár. De két és fél éves szerződést írtam alá, ami azt jelenti, hogy szeretném kivenni a részem azokból a nagy célokból, amit a vezetőség 2010-re tervez.

Ha már szóba jöttek a korábbi csapattársak: most újra együtt játszotok Kövesfalvial, Pintérrel, Vitelkivel, Lipusszal abból a csapatból. Kivel vagy a legjobb viszonyban?

- Jó hangulatú társaság ez is, remek a csapategység, pláne, hogy megvannak az első tavaszi sikerek. Ám valahogy úgy hozta a sors, hogy ,,kapusbetegségem" van, ami azt jelenti, hogy Kaviccsal a legjobb a kapcsolatom. Ez úgy látszik nálam ,,ragályos", mert a Honvédnál meg Tóth Ivánnal voltam nagyon jó barátságban.  

Gyarmaty Attila