- Sajnáljuk a szerdai mérkőzést, a többiek nevében is mondhatom, hogy nagyon szégyelljük magunkat - kezdte Czank Tímea csapatkapitány. - Csütörtökön megnéztük a Cegléd elleni mérkőzés felvételét, majd az edzés után meghallgattuk Szabó Tamás ügyvezető feddő szavait. A péntek délelőtti dobóedzést követően pedig én szóltam a társakhoz annak érdekében, hogy mindenki kellőképpen átérezze, nem mehet így tovább, kőkeményen oda kell figyelni a feladatra és mindenkinek ki kell hoznia magából a maximumot.

Czank Tímea 20 pontot dobott az őszi Szekszárd elleni bajnokin (Fotó: Szabó Gábor)


Szombaton 18 órától a tabella 8. helyén álló 3/7-es győzelmi mutatóval álló Szekszárd otthonába látogat az Aluinvent-DVTK. A 2. fordulóban 91-67-re győzött a Diósgyőr hazai pályán.

- Továbbra is szeretnénk helytállni a bajnokságban és elérni az év elején megfogalmazott célokat - folytatta az 1-es és 2-es poszton is bevethető játékos. - A péntek esti edzésen már teljes mértékben a Szekszárd elleni találkozóra koncentráltunk, kicsit foglalkoztunk az ellenfél játékával, de sokkal inkább a sajátunkat gyakoroltuk. Ősszel hazai pályán 24 ponttal győztünk, de igazából csak a nagyszünet után tudtunk meglépni. Azt gondolom, ha most szombaton az első félidő még szoros is lesz, a harmadik és a negyedik negyedben győzni fogunk. Jobb csapat vagyunk, de nem csak ezért kötelező a győzelem, hanem azért is, hogy visszaszerezzük a megrendült bizalmat.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!