Tisza Tibor (fotó: bp)

- Várod-e már a múltheti bemelegítés után a rajtot?
- Igen! A nagy megmérettetés a bajnokságban vár ránk, nem a Ligakupában. Persze szeretnénk ott is szép eredményt elérni, de legfontosabb a bajnokság. A szakmai stáb is a bajnokságra rajtjára hegyezte ki a felkészülés utolsó szakaszát. Bízom benne, Kecskeméten győzelemmel tudjuk kezdeni a szezont.

- Hogyan sikerült a felkészülés?
- Sokat edzettünk, egy tartalmas, jól felépített felkészülésen vagyunk túl. Csapatjátékban előrébb léptünk, ez alapján bizakodóak lehetünk. Magam részéről az edzőmérkőzéseken sikerült olyan teljesítményt nyújtani, ami elég lehet a bajnokságban is, és egyre jobban sikerül beilleszkednem a csapatba. Újdonság, hogy a felkészülési mérkőzéseken gyakoroltunk egy másik felállást is, ami kicsit közelebb áll hozzám.

- Nyáron magad készültél, most viszont a csapattal együtt. Jobb volt így?
- Természetesen, de nem szeretnék a múlttal foglalkozni, csak a tavaszra koncentrálok, hogy mérkőzésről mérkőzésre jobb teljesítményt tudjak nyújtani.

- Akkor nézzünk előre! Milyen csapat vár a DVTK-ra?
- A Kecskemét jó csapat, “játszós” csapat, amelyik hasonló stílusban játszik, mint mi. Biztosan élvezetes mérkőzést láthatnak vasárnap a szurkolók.

- Tudod, hogy hatszáz belépőjegy már elfogyott a vendégszektorba?
- Az öltözőben is szóba került, hogy de jó lenne, ha minél több diósgyőri szurkoló előtt játszhatnánk Kecskeméten. Fontos, hogy idegenben is elkezdjük gyűjteni a pontokat, ez pedig lényegesebb könnyebb egy nagy szurkolótáborral a hátunk mögött, miként hazai pályán, ahol bárkit képesek vagyunk legyőzni. Azt gondolom, a Diósgyőr egy valódi csapat, amit a játékosok és a közönség közösen alkot.