- Az utánpótlás nevelésben mind mennyiségben, mind minőségben előre tudtunk lépni - kezdte Molnár András, aki a klub utánpótlását érintő szakmai munka kialakítását és működését is koordinálja a felnőtt csapat vezetőedzői posztja mellett. - A multisport programnak és a toborzásoknak köszönhetően a kicsi korosztályokban egyre több gyerek választja a kézilabdát. Emellett rendkívül fontos számunkra, hogy minden korcsoportban jelen vagyunk és hogy osztályt tudtunk váltani mind a serdülő, mind pedig az ifi csapatunkkal. Előbbi a közvetlen élmezőnybe tartozik a II. osztályban, ami mindenféleképpen szép jövőt vetít előre. Ez egy nagyon fontos a szempont a minőség irányába való elmozdulás esetében. Az edzőink komoly energiákat mozgósítanak, hogy csapatszinten egyre jobbak legyenek a játékosaink, amit a mutatott eredmények is bizonyítanak. A szeptemberhez kepést is fejlődés látható.

- Természetesen látjuk a hiányosságainkat is, amiket már többször átbeszéltünk. Ezeket a hibákat szeretnénk minél jobban kiküszöbölni az erősségeink megtartása mellett. A kollegáim nagyon sokat dolgoznak ezen a rendkívül fontos célon. Bízom benne, hogy azon az úton, amin elindultunk nem fogunk megállni, ami egy jó irány. Az utánpótlás ugyanolyan fontos számunkra, mint a felnőtt csapat. Szeretnénk minél több sajátnevelésű játékost kinevelni. Ezt a kitűnő összhangot a klubon belül bizonyítja, hogy a szurkolótáborunk sok tagja az utánpótlás játékosainkból adódik. Ez is mutatja ezt az összetartozást, aminek az erősítésére törekszünk. A térségbe elég hamar sikerült előre lépnünk, de sok feladatunk van még. Ebben minden segítséget megkapunk szülői, vezetői és edzői oldalról egyaránt, így összességében az elmúlt másfél évre igazán büszkék lehetünk.  

Molnár András a 2023/24-es idényre több fiatal játékosnak is bizalmat szavazott a felnőtt csapat keretében, ami a szezon első felének végével szép jövőt mutat.

- A felkészülés során próbáltunk fiatal játékosokat a klub utánpótlásából beépíteni. Ez részben sikerült, mert van, akik megragadtak, de vannak, akiknél úgy láttuk, hogy a fejlődése érdekében jobb, hogyha visszatér a saját korosztályos közegébe. Kapusposzton két utánpótláskorú játékossal állunk fel, egy felnőtt mellett, ami szép jövőt mutat. A legerősebb szegmensünk is ez. Nagyon sok tehetség van Diósgyőrbe, ám ezen a területen igazán elégedettek lehetünk, hiszen Zagyvai Márk és Bajnok Zoltán is több felnőtt mérkőzésen tudott védeni. Ezt az utat nem fogjuk feladni, nyilván megfelelő keretek között, hiszen túlvállalnunk sem szabad magunkat ilyen téren. Körültekintően kell eljárni a gyerekek érdekében, hogy mikor és hogyan illesztjük be a fiatalokat. Egy biztos, aki harcol, küzd és sokat dolgozik az helyet követelhet magának a felnőtt csapatban - zárta a szakvezető.

A DVTK utánpótlás férfi kézilabda csapatainak eredményei 2023 őszén

DVTK II. | B-A-Z Heves Vármegyei bajnokság

1. forduló: DVTK II.-Tiszaújvárosi SC 10-0

2. forduló: Szinvaparti KSE II.-DVTK II. 29-22

3. forduló: DVTK II.-Szalézi-Kolorcity Kazincbarcika 25-28

4. forduló: Hevesi SE-DVTK II. 28-18

5. forduló: DVTK II.-Eger SZSE II. 35-35

6. forduló: Tiszaújvárosi SC-DVTK II. 24-19

7. forduló: DVTK-Szinvaparti KSE II.29-27

8. forduló: Szalézi-Kolorcity Kazincbarcika-DVTK II. 42-32

9. forduló: DVTK-Hevesi SE 23-34

10. forduló: Eger SZSE II.-DVTK II. 47-30

11. forduló: DVTK-Tiszaújvárosi SC 26-26

A 6 csapatos tabellán a DVTK II. 2 győzelemmel, 2 döntetlennel és 7 vereséggel a 4. helyen áll. A piros-fehérek legeredményesebb játékosa 2023 őszén Buzsik Boldizsár volt 32 találattal.

DVTK U20 | FU20 II.-osztály-Kelet

1. forduló: Ceglédi KKSE-DVTK 51-38

2. forduló: DVTK-Gödöllői KC 24-34

3. forduló: Nyíregyházi SN-DVTK 39-33

4. forduló: KIKI Sport-DVTK 34-35

5. forduló: DVTK-Üllői KSE 32-32

6. forduló: Csömör SK-DVTK 37-25

7. forduló: DVTK-Tisza Volán SC 29-28

8. forduló: ÓAM-Ózdi KC-DVTK 41-38

9. forduló: DVTK-Szalézi-Kolorcity Kazincbarcika 36-30

10. forduló: Mizse KC-DVTK 37-31

11. forduló: DVTK-Duocor Makói KC 36-35

A 12 csapatos tabellán a DVTK U20-as gárdája 4 győzelemmel, 1 döntetlennel és 6 vereséggel a 7. helyen áll. A diósgyőriek legeredményesebb játékosa a 11. forduló alatt Nagy Teofil volt 99 góllal.

DVTK U18 | FU18 II. osztály-Kelet

1. forduló: Ceglédi KKSE-DVTK 41-41

2. forduló: DVTK-Gödöllői KC 49-25

3. forduló: Nyíregyházi SN-DVTK 33-34

4. forduló: Békéscsaba DKSE-DVTK 29-36

5. forduló: DVTK-KSA Budapest 40-30

6. forduló: Gyömrői KA-DVTK 30-44

7. forduló: DVTK-Tisza Volán SC 36-31

8. forduló: Balmazújvárosi KK-DVTK 45-35

10. forduló: Mizse KC-DVTK 27-48

11. forduló: DVTK-FKSE Algyő 33-35

A 11 csapatos tabellán a DVTK U18-as együttese 7 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel az előkelő 3. helyen áll. A piros-fehérek legeredményesebb játékosa Kovács Kolos volt ősszel 82 találattal, míg Nagy Teofil 81-el szoroson mögötte végzett a házi góllövőlistán.

DVTK U18 II. | FU18 III. osztály-C

1. forduló: DVTK II.-Kisvárdai KC 27-32

2. forduló: Sárospataki TC-DVTK II. 41-37

3. forduló: DVTK II.-Hajdúnánási KNKFT 37-27

5. forduló: Szalézi-Kolorcity Kazincbarcika-DVTK II. 34-27

6. forduló: DVTK II.-Tiszavasvári SE 37-22

7. forduló: Nyírbátor KC-DVTK II. 43-30

8. forduló: DVTK II.-Újfehértó-Kállósemjén 36-33

9. forduló: Sárospataki RKG-DVTK II. 21-28

10. forduló: DVTK II.-Hajdúböszörményi TE 38-30

11. forduló: ÓAM-Ózdi KC-DVTK II. 24-35

A 11 csapatos tabellán a DVTK II. U18-as csapata 6 győzelemmel és 4 vereséggel az 5. helyen áll. A diósgyőriek legeredményesebb játékosa Béres Levente Csaba lett 81 találattal ősszel.

DVTK U15| OGYB FU15 II. osztály II. (Borsod, Heves, Nógrád)

1. forduló: DVTK-Salgótarjáni SKC 20-27

1. forduló: Mezőkövesdi KC-DVTK 33-24

2. forduló: Hevesi SE-DVTK 23-26

2. forduló: ÓAM-Ózdi KC-DVTK 21-22

3. forduló: Salgótarjáni SKC-DVTK 26-18

3. forduló: DVTK-Eger SZSE 22-25

4. forduló: DVTK-Mezőkövesdi KC 23-25

4. forduló: DVTK-ÓAM Ózdi KC 13-31

5. forduló: Eger SZSE-DVTK 25-24

5. forduló: DVTK-Hevesi SE 24-29

A tabellán a DVTK a 6. helyen áll 2 győzelemmel és 8 vereséggel. A piros-fehérek legeredményesebb játékosa Szák Endre volt 8 találkozón szerzett 41 góljával.

DVTK U14 | OGYB FU14 II. csoport (Borsod, Heves, Nógrád)

1. forduló: Salgótarjáni SKC-DVTK 3-31

1. forduló: DVTK-Bőcs KSC 35-10

2. forduló: DVTK-Füzesabonyi SC 26-12

2. forduló: Mezőkövesdi KC-DVTK 22-19

3. forduló: Gyöngyösi KK-DVTK 31-22

3. forduló: DVTK-Eger SZSE 24-24

4. forduló: ASK-Hajdúszoboszló-DVTK 22-25

4. forduló: DVTK-Sárospataki RKG 20-20

5. forduló: Füzesabonyi SC-DVTK 16-24

5. forduló: DVTK-BMSE Berettyóújfalu 42-20

DVTK U13 | OGYB FU13 II. csoport (Borsod, Heves, Nógrád)

1. forduló: Szalézi DSE-DVTK 17-4

1. forduló: DVTK-Lóci DSE Putnok 17-6

2. forduló: Egri VSI-DVTK 35-1

2. forduló: DVTK-Füzesabonyi SC 10-50

3. forduló: DVTK-FC Hatvan 14-28

3. forduló: Eger SZSE-DVTK 24-25

4. forduló: Dombrádi Mobil DSE-DVTK 12-25

4. forduló: DVTK-Kisvárdai KC 15-22

5. forduló: Nyírbátor KC-DVTK 23-20

5. forduló: DVTK-Kisvárdai KC 16-36

DVTK U12 | OGYB FU12 II. csoport (Borsod, Heves, Nógrád)

1. forduló: Egri VSE II.-DVTK 21-15

1. forduló: DVTK-Füzesabonyi SC 15-31

2. forduló: Bőcs KSC-DVTK 12-32

2. forduló: DVTK-ÓAM-Ózdi KC 21-14

3. forduló: DVTK-Sárospataki RKG 25-12

3. forduló: Sárospataki TC-DVTK 11-27

4. forduló: ÓAM-Ózdi KC-DVTK 13-24

4. forduló: DVTK-Sárospataki TC 15-11

DVTK U11 | OGYB FU11 I. csoport (Borsod, Heves, Nógrád)

1. forduló: DVTK-Szalézi DSE

1. forduló: DVTK-Egri VSI

2. forduló: DVTK-Mezőkövesdi KC

2. forduló: Szinvaparti KSE-DVTK

DVTK U10 | OGYB FU10 I. csoport (Borsod, Heves, Nógrád)

1. forduló: DVTK-Bőcs KSC

1. forduló: ÓAM-Ózdi KC-DVTK

2. forduló: DVTK-Eger SZSE Szilvásvárad

2. forduló: Eger SZSE Hunyadi-DVTK

DVTK U9 és U8

A DVTK legkisebb kézilabdázói az edzések mellett 2024-ben játszanak majd mérkőzéseket a kisiskolás verseny keretein belül.