Gál Béla (1944-2003) Mátészalkán született, a Miskolci MTE csapatában kezdett el futballozni, de nagyon korán, húszévesen Diósgyőrbe került, sőt, 1964-ben már az NB I.-ben is bemutatkozott. Ebben a szezonban kiesett a DVTK, de az utolsó öt mérkőzésen a fiatal tehetség játszott a védelem tengelyében. 

Az NB I/B-ben töltött egyetlen idényben stabil csapattagnak számított, 27 mérkőzésen lépett pályára és a szezon végén feljutást ünnepelhetett. Hihetetlen körülmények között dőlt el a második feljutó kiléte, hiszen három 38 pontos csapat közül a piros-fehéreknek volt a legjobb a gólaránya. Mindössze egy gólon múlott, hogy a diósgyőri, és nem a szombathelyi csapat lépet egy osztállyal feljebb.

A következő hat év során Gálnak biztos helye volt a kezdőben, ezek közül talán az 1969-es bajnokságot emelhetjük ki, amikor három gólt is szerzett. (Az Egyetértés és a Vasas elleni idegenbeli, és a Pécs elleni hazai mérkőzésen.) Az 1971/1972-es idény előtt Gál Béla Kazincbarcikára igazolt, egy évet töltött el a vegyészváros harmadosztályú csapatában. 

Szerdán délután 17 órai kezdettel rendezik Diósgyőrött a DVTK - Kazincbarcika barátságos mérkőzést, melynek ünnepélyes jelleget ad Gál Béla búcsúja. A játékos - tanulmányai folytatása miatt - Kazincbarcikára igazolt, és ősztől a Vegyészben játszik. 
Gál Béla nagyon sok felejthetetlen "labdarúgócsata" résztvevője, nemegyszer kiemelkedő játékosa volt a DVTK-nak. Szívvel-lélekkel küzdött a piros-fehér színekért, mindig megtette, amit vártak tőle. A Diósgyőr elnöksége méltó keretek között akarja elbúcsúztatni egykori játékosát.
(Észak-Magyarország -1971. augusztus 3., Gál Béla búcsúzik)

1972 tavaszán hazatért, ismét a vasgyáriaknál folytatta, de sajnos kieséssel végződött a szezon. A másodosztályban ismét vezére volt csapatának, amelyik egy év múlva bajnoki címmel tért vissza az élvonalba. Az első osztályban az MLSZ által bevezetett állandó számozás során a 23-as mezt kapta Gál, de az élvonalban már nem lépett pályára többet, befejezte a pályafutását. 

Gál Béla 1964 és 1975 között az élvonalban 168 mérkőzésen 4 gólt szerzett a DVTK színeiben, A másodosztályban 50 találkozón egyszer volt eredményes. Összesen 218 bajnoki mérkőzésen szerepelt piros-fehérben, ezzel előkelő helyen áll az örökranglistán. A kitűnő hátvéd szerepelt kupadöntőben (1965), másodosztályú bajnoki címet szerzett (1973/1974), feljutást ünnepelhetett (1965) Diósgyőrben. Az utánpótlás és a B-válogatottban is pályára lépett. 

Nem volt még húsz esztendős, amikor a Miskolci MTE-ből igazolt játékos a legnagyobb magyar sportlétesítményben, a Népstadionban, 1964. októberében 25 ezer néző előtt kifutott a pályára. Az újonc Gál Bélával szemben olyan játékosok sorakoztak fel, mint Sándor Károly, Kovács Ferenc, Bödör László, Kuti István, sokszoros válogatottak és mások. Abban az évben a hátralévő valamennyi mérkőzésen ő volt a DVTK középhátvédje.

Csapattársaival (Tamás, Werner, Szigeti, Csányi, Sikora, Kiss László és mások) a következő évben az NB I/B-be estek vissza, ahonnan egy év múltán ismét a legjobb hazai csapatok ellenfelei lehettek. 1971 nyaráig állandó csapattag lett, és 1969 augusztusában már 100. élvonalbeli mérkőzését teljesítette az egri 3:3-mal véget ért találkozón. 

1971 őszén a Kazincbarcika csapatához igazolt, ahol két mérkőzéstől eltekintve minden alkalommal helyet kapott Nagy György edző együttesében. Fedezet poszton négy góllal járult hozzá csapata 4. helyezéséhez. 

1972 őszén Preiner edzővel együtt visszatért az NB1-be és abban a bajnoki esztendőben a mérkőzések nagyobb részén (még 22 alkalommal) erősítette csapatát.
(Varga Lajos: A futball-labda diósgyőri útja, 317. oldal)

Edzői pályafutását a DVTK utánpótlásában kezdte, majd a Hatvan és az Olefin SC felnőttcsapatának edzői tisztét töltötte be.
Gál 1985 júliusában került a DVTK labdarúgó szakosztályának élére. A feljutás szándékával indult el a csapat abban a szezonban. Azonban nem úgy alakult a gárda szereplése, ahogy képzelték, ezért Bánkuti László menesztése után Gál Béla lett a Diósgyőr edzője. Másfél évig irányította az NB II.-ben szereplő piros-fehéreket.

- Amikor a bajnoki rajt előtt beszélgettünk, magad is azok mellett voksoltál, akik a feljutást tűzték ki a csapat elé végső célként. Ez a vezető kötelező optimizmusa volt, vagy valóban úgy érezted, adottak a feltételek, a játékosállomány erre? 
- Véleményem ma sem változott: a megfogalmazott cél reális volt! Persze az az igazság, én akkor is azt mondtam, akkor tartom megvalósíthatónak a célt, ha a játékosok ennek mindent alárendelnek. Sajnos, ez nem így történt, a csapat ugyanis nem rendelkezett azokkal a jegyekkel, amivel egy feljutásra esélyes együttesnek kellett volna. Még akkor is igaz ez, ha Diósgyőrött nem volt generációs probléma. Ám hiába kértük az idősebb játékosokat, foglalkozzanak többet a fiatalokkal, próbálják elhitetni velük, mit kell tenni azért, hogy az élvonalban szerepelhessenek, ez az utóbbiak miatt ritkán sikerült. 
(...)
- Ami után Bánkúti László "bedobta" a törülközőt. Ekkor kaptad a szakvezetői megbízatást. Milyen úton indultál el? 
- Mindenekelőtt rá kellett jönnünk: a Diósgyőr egykori nimbusza szertefoszlott. Nemcsak hazai pályán, de Diósgyőrött is bátrabban játszottak ellenünk az úgynevezett kiscsapatok. S míg az Eger például idegenben tudta hozni a döntetleneket, mi igen sok vereséget szedtünk össze, s emellett kiábrándító volt a hazai mérleg is. Az élmezőnybe tartozók ellen jó teljesítményt nyújtott a gárda, az alsó régiókba tartozó együttesektől viszont váratlan vereségeket szenvedtünk. Ez egyfajta tanulság is kell legyen a jövőre...
(Észak-Magyarország - 1986. június 30., Rapszódikus volt ez a DVTK)

A következő szezon sem úgy sikerült, ahogy tervezte a mester, ezért az őszi szezon végén megköszönték a munkáját az első csapat mellett, ám 1992-ig a DVTK utánpótlásában dolgozott.

Elhunyt Gál Béla. 59 éves korában, súlyos betegség után Miskolcon elhunyt Gál Béla egykori sikeres labdarúgó és edző. Pályafutását a MÉMTE-ben kezdte, 1964-ben került a DVTK-hoz, az 1971-72-es szezont Kazincbarcikán töltötte, aztán visszatért Diósgyőrbe és 1974-ben vonult vissza. Tagja volt az utánpótlás és a B-válogatottnak is. A DVTK-t szakosztályvezetőként és egy évig vezetőedzőként is szolgálta.
(Észak-Magyarország - 2003. augusztus 12.)

Emlékét megőrizzük!

A sorozat korábbi részei