Beharangozó 2022. augusztus 19., péntek

Antal Péter vezeti a PMFC - DVTK mérkőzést

Az 5. fordulóban Antal Péter vezeti a PMFC - DVTK mérkőzést, asszisztensei az oldalvonal mellett Bornemissza Norbert és Huszár Balázs lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Gaál Ákos látja el.

Antal Péter vezeti a PMFC - DVTK mérkőzést


A Merkantil Bank Liga idei kiírásában a játékvezető munkáját két asszisztens és egy tartalék játékvezető segíti, alapvonali játékvezető és VAR nincs.

Antal Péter 1986. augusztus 2-án született Kecskeméten, a játékvezetői vizsgát 2012-ben tette le. 2019-ben jutott fel az NB II.-es keretbe, majd 2020. június 24-én egy Budapest Honvéd - Kaposvári Rákóczi FC mérkőzésen az élvonalban is debütált.

A focibiro.hu statisztikája szerint az élvonalban 20 mérkőzésen 87 sárga ás 4 piros, míg a másodosztályban 31 mérkőzésen 126 sárga és 5 piros lapot osztott ki, 

Antal Péter eddig csak két bajnokit vezetett, mindkétszer idegenben, ezen kívül kétszer küldték a DVTK mérkőzéseire alapvonali asszisztensként.

A PMFC - DVTK mérkőzésen Antal Péter munkáját az oldalvonalak mellett Bornemissza Norbert és Huszár Balázs segíti. A tartalék játékvezető feladatát Gaál Ákos látja el.

Antal Péter a DVTK mérkőzésein

Játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2022. augusztus 22. PMFC - DVTK

2021/2022 (NB II.)
2021. szeptember 26. Békéscsaba - DVTK 2-2 (1-0)

2020/2021 (NB I.)
2020.09.26. ZTE - DVTK 3-1 (2-1)

Alapvonali asszisztensként

2020/2021 (NB I.)
2021. január 31. 16:15 - DVTK - BMTE
2020. szeptember 12. 17:00 DVTK  - Honvéd

Bornemissza Norbert a DVTK mérkőzésein

Asszisztensként

2022/2023 (NB II.)
2022. augusztus 22. PMFC - DVTK

2020/2021 (NB I.)
2021.03.13 19:30 DVTK - Honvéd
2020.12.16 18:00 Honvéd - DVTK
2020.10.17 14:45 BMTE - DVTK

2019/2020 (NB I.)
2020.03.14 19:30 Videoton - DVTK

2018/2019 (NB I.)
2019.05.04 17:00 DVTK - Videoton
2018.11.03 17:00 PAFC - DVTK

Tartalék játékvezetőként

2020/2021 (NB I.)
2021.01.20 20:00 FTC - DVTK

2019/2020 (NB I.)
2019.11.30 19:30 DVTK - Videoton

2017/2028 (NB I.)
2018.05.27 17:00 FTC - DVTK

Huszár Balázs a DVTK mérkőzésein

Asszisztensként

2022/2023 (NB II.)
2022. augusztus 22. PMFC - DVTK

2022/2023 (NB II.)
2022.05.16 20:00 Ajka - DVTK
2022.02.27 14:00 PMFC - DVTK

2021/2022 (NB I.)
2021.02.12 20:00 Újpest - DVTK
2021.01.20 20:00 FTC - DVTK

2019/2020 (NB I.)
2019.08.17 19:30 Fehérvár - DVTK
2019.08.10 19:30 DVTK - Újpest

2018/2019 (NB I.)
2018.11.03 17:00 PAFC - DVTK
2018.09.30 18:00 DVTK - Vidi

2017/2018 (NB I.)
2017.09.30 18:00 DVTK - Videoton

2016/2017 (NB I.)
2017.03.04 15:30 DVSC - DVTK

2013/2014 (NB I.)
2014.06.01 0:00 Videoton - DVTK

Tartalék játékvezetőként

2020/2021 (NB I.)
2021.03.02 20:00 FTC - DVTK

2019/2020 (NB I.)
2020.01.25 17:00 ZTE - DVTK
2019.10.26 17:00 Paks - DVTK

2019/2020 (NB I.)
2019.05.11 17:00 Honvéd - DVTK

2018/2019 (NB I.)
2018.07.22 17:30 FTC - DVTK

2017/2018 (NB I.)
2018.04.28 17:00 Újpest - DVTK
2018.02.24 17:00 Paks - DVTK
2017.11.18 15:30 PAFC - DVTK
2017.10.14 15:30 DVTK - Vasas
2017.08.05 18:00 Balmazijváros - DVTK

2016/2017 (NB I.)
2017.07.16 17:00 Vasas - DVTK
2016.12.03 15:30 Vasas - DVTK
2016.09.21 19:00 MTK - DVTK
2016.07.17 18:00 Videoton - DVTK

2015/2016 (NB I.)
2016.04.16 0:00 Vasas - DVTK

2013/2014 (NB I.)
2014.10.22 0:00 Paks - DVTK
2014.10.18 0:00 Pápa - DVTK
2013.09.14 0:00 PAFC - DVTK
2013.08.24 0:00 Pápa - DVTK

Gaál Ákos a DVTK mérkőzésein

Tartalék játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2022. augusztus 22 17:45 PMFC - DVTK

2021/2022 (NB II.)
22021.11.07 13:00 Szentlőrinc - DVTK

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2022/2023)

Forduló Játékvezető Asszisztens Asszisztens Tartalék játékvezető
1. Görög Márió dr. Bede Tamás Bertalan Dávid Móri Tamás
2. Csonka Bence Csatári Tibor Belicza Bence Péter Dolnegó Bálint
3. Farkas Tibor Sinkovicz Dániel Szabó Dániel Kovács Imre
4. Berényi Tamás Becséri Gergely Csatári Tibor Lovas László
5. Antal Péter Bornemissza Norbert Huszár Balázs Gaál Ákos