Az már a meccs előtt eldőlt, hogy a Tippmix Nemzetek Tornáján nem avatunk újoncot, hiszen Révész Marcell és Márkus Levente sem került be a keretbe. Hiába zajlott az első harmad nagy részében a lengyelek kapuja előtt a játék, a 8. percben Mroczkowskit hagytuk túlságosan egyedül a bal szélen, ő pedig középtávolról a kapunkba lőtte a korongot (0–1). A folytatás is inkább a küzdelemről szólt, mintsem a helyzetekről, így az eredmény nem változott a szünetig.

A második harmad is bővelkedett a küzdelemben, de ami még fontosabb, a magyar gólokban is. A játékrész elején Tóth Richárd szerezte meg a szépítő gólunkat, egyben pályafutása első válogatott találatát (1–1). Erre emberelőnyben még válaszoltak a lengyelek (1–2), de Sofron István a 32. percben ismét egyenlített (2–2), majd a harmad vége előtt, fórban, újra ő juttatta a korongot az ellenfél kapujába (3–2). Ezzel az utolsó játékrész előtt 3–2-re vezettünk. 

A harmadik harmadban sem változott a játék képe, továbbra is nagy csatát vívtak egymással a felek. Az utolsó percekre a lengyelek lehozták a kapusukat, de ez a remek védekezésnek köszönhetően nem vezetett eredményre, így Sean Simpson vezetésével a második meccsét is megnyerte válogatottunk, ezúttal 3–2-re. 

Sorok Lengyelország ellen

Nagy K., Nagy G., Sofron
Csányi, Bartalis, Magosi
Terbócs, Sarauer, Bodó
Tóth R., Vas, Becze

Szirányi, Pozsgai
Garát, Szabó D.
Tóth G., Vojtkó
Wehrs, Kiss D.

forrás:jegkorongszovetseg.hu, foto:MJSZ