A Pénzügyőrben kezdett el pingpongozni, majd 5 év után a KSI-hez igazolt, ahol 3 évet játszott.

Ezután a BVSC-nél töltött el 3 szezont (kölcsönben szerepelt Nyírbátorban – NB I.), majd jött Komló, ahol szintén kölcsönben szerepelt egy évadot.

Eredményei

Serdülő EB bronz - csapat 2016
Felnőtt vegyes OB - 2. hely
Több korosztályos OB bronz (egyéni) és ezüst (páros) arany,ezüst,bronz (csapat)
Serdülő nemzetközi Horvát Open 2. hely páros
Molnár János serdülő nemzetközi verseny 2x 1.hely, több dobogó szereplés.

- Nagyon örülök, hogy nem marad ki egy év bajnokság nélkül - nyilatkozta Terék Norbert. - Külföldre igazoltam, de a vírus miatt mégis itthon kerestem új csapatot. Ekkor keresett meg András Miklós, hogy szeretné, ha a DVTK-hoz jönnék játszani. Egy nap gondolkodási időt kértem és aztán igent mondtam. Örülök, hogy számítanak rám, megteszek mindent, hogy a csapat hasznára legyek-mondta a csapat új igazolása.

- Jó játékost igazoltunk! - tette hozzá András Miklós szakosztályvezető. - Korszerű játékot játszik, okos, intelligens srác. Bízom benne, hogy egymás hasznára leszünk, és oda tud kerülni az ifjúsági válogatott közelébe