A 18 esztendős Chrysanthi Voila a görög Paniliakos FC-ben kezdte labdarúgó karrierjét, majd két szezont követően szerződtette az élvonalban szereplő Proodeftiki Peramatos együttese, ahonnan a szintén görög, Olympiada Ymmitou gárdájához vezetett az útja, amely csapattal sikerült kiharcolnia az élvonalba jutást. Chrysanthi Voila tagja volt korábban a görög U17-es válogatottnak, legutóbb pedig az U19-es nemzeti együttesbe is meghívót kapott.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

DVTK (@dvtkinstagram) által megosztott bejegyzés,


- Boldog vagyok, hogy sikerült a DVTK-hoz csatlakoznom - mondta el Chrysanthi Voila, a DVTK új igazolása. - Először játszom majd külföldön, így izgatottan várom az új kihívásokat. A fejlődésem szempontjából nagyszerű helyre kerültem, mindent megteszek azért, hogy jobb játékos váljon belőlem és segítsem a csapatot a jó eredmények elérésébe. Itt kezdtem a felkészülést, és pár hét után elmondhatom, egy kiváló csapatba kerültem. Bízom a sikeres szereplésben, és remélem sokan fognak nekünk szurkolni a mérkőzéseinken.

- Chrysanthi személyében egy olyan fiatal játékos érkezett, akiben nagy lehetőség rejlik - nyilatkozta Fórizs Sándor, a DVTK női labdarúgó csapatának vezetőedzője. - Szerencsés helyzet vele kapcsolatban, hogy több poszton is bevethető. Bízunk benne, hogy fejlődése folyamatosan lesz és idővel egyre több lehetősége lesz, hogy megmutassa képességeit.

Névjegy

Teljes név: Chrysanthi Voila
Vezetéknév: Voila
Keresztnév: Chrysanthi
Születési idő: 2002.január 8.
Állampolgárság: görög
Poszt: középpályás

Sikerei 

Görög U19 válogatott
Görög U17 válogatott

Pályafutása

2019/2020 Olympiada Ymmitou (görög, I. osztály)
2018/2019 Proodeftiki Peramatos (görög, I. osztály)
2016/2018 Paniliakos (görög, II. osztály)