Az idei esztendőben a csapat több lépcsőfokot is előrelépve a középmezőny biztos tagjaként már három mérkőzéssel a bajnokság vége előtt kiharcolta a bennmaradást. Ebben pedig óriási szerepe volt a DVTK szurkolóinak is, akiknek ezúton is köszönjük, hogy tűzön-vízen át végig kitartottak a klub és a csapat mellett! 

A DVTK szurkolói a mögöttünk hagyott bajnoki évben is kitettek magukért. Talán mondanunk sem kell, milyen sokat jelentett, amikor az ország másik végében, Zalaegerszegen, Kaposvárott, az Újpest és a Honvéd ideiglenes otthonában, vagy legutóbb az Üllői úton is úgy éreztük, mi vagyunk hazai pályán. A fanatikus drukkereken sosem múlt semmi. 

Csodálatos érzés minden egyes hazai siker, de még csodálatosabb, hogy - az elmúlt évek tendenciáját megfordítva - Veletek együtt győzni tudtunk Pakson, Zalaegerszegen és Mezőkövesden, az Újpest és a Honvéd ellen aratott idegenbeli győzelmekről pedig ne is beszéljünk, mindenki tudja, hogy ez mekkora dolog. Olyan idegenbeli szériát produkáltunk, amelyre régen volt példa.

Köszönjük, hogy segítettetek ebben! 

Természetesen játszottunk döntetlent és vereségek is becsúsztak, hiszen párját ritkítja az a csapat, amelyik veretlenül hoz le egy bajnokságot. Mégis jó érzés volt tudni, hogy a vereség után a következő mérkőzésen is ott lesznek a szurkolóink, és újra megpróbálnak minket belehajszolni a győzelembe.  

A bajnokság vége nem úgy sikerült, ahogy mindannyian szerettük volna, de a kitűzött cél, a középmezőny és a nyugodt bajnoki hajrá megvan. Mindig többet és jobbat akarunk, ez a fejlődés záloga, de gondoljunk bele, mit oda nem adtunk volna egy ilyen évért tavaly, vagy azelőtt. Az idei teljesítmény jó alapot szolgáltathat a következő évekre. 

Érdemes néhány szót ejteni a koronavírus-járvány okozta helyzetről is. Sokáig csak az volt biztos, hogy minden bizonytalan, nem tudtuk lesz-e folytatás, s ha igen akkor mikor, nem tudtuk azt sem lehetnek-e szurkolók a mérkőzéseken, ahogy azt sem, mikor jöhet el az a pillanat, amikor újra teljesen megnyithatjuk majd a stadiont. Szerencsére ennek mára vége. A Kisvárda ellen újra szigorú járványügyi szabályok nélkül rendezhettünk mérkőzést. 

Csak a legnagyobb tisztelettel tudunk arról szólni, ahogy a DVTK szurkolói betartották a közösségi távolságtartás szabályait, így a klub fanatikusai egy egész országnak mutattak példát a televízión keresztül. Köszönjük, hogy példát mutattatok! És ami a legfontosabb, a szigorú szabályok betartásának köszönhetően senki nem fertőződött meg Diósgyőrben!

Sajnos már sosem tudjuk meg, mi történt volna, ha nem szakad félbe a pontvadászat és ugyanazzal a lendülettel tudjuk folytatni, ahol Székesfehérvárott abbahagytuk. Nem érdemes a múlton merengeni, sőt, nagyon idő sincs rá, hiszen már készülni kell a következő, augusztus 15-én induló bajnokságra, ahol újra gyűjtögethetjük a pontokat és Veletek együtt ismét ott legyünk a tabella első felében. 

Az OTP Bank Liga következő szezonja immár a 10. élvonalbeli évünk lesz zsinórban, ilyen a klub történetében csak egyszer fordult elő, így beállítottuk a rekordot. De a rekordok azért vannak, hogy valaki megdöntse azokat, így a feladat adott. Legyen a következő év még szebb, mint az idei! Tudjátok…

"Együtt vagyunk, győzni fogunk!"

Találkozunk jövőre! 
Köszönjük az egész éves szurkolást! 
Hajrá, Diósgyőr!